2021. június 10., csütörtök

A zöld ajtó mögött - Arbre Solaire videó

Kedves Cobra Csoport! ❤ 🙂

A Végső Áttörés fázisában vagyunk. A felszínre kell hogy kerüljön nagyon sok elnyomott információ, amivel az emberiséget karanténban tartották, programozták, elfojtották és szabályozták. 
Erre azért van szükség, mert a Felemelkedésünkhöz csak akkor tudunk hozzákezdeni, ha ezeket a régi és új életbeli traumákat feldolgozzuk, elengedjük és eljutunk majdan a megbocsájtás fázisába. 

Ez időbe fog telni és ahogy mondani szoktuk, nem varázsütésre fog megtörténni. A tömegek számára minden új lesz. Mindaz, amit mi már évek és hónapok alatt hallottunk és emésztünk, hirtelen az emberiség nyakába lesz zúdítva, bár tompított formában, de elkerülhetetlenül nagyon erős indulatokat, döbbenetet és sokkot fog kiváltani. 

Ezért az Esemény utáni időszakban már előre készülhetnek a Fénymunkások és Fényharcosok, hogy Ibolyaláng meditációt fognak használni:

"Az Eseménytámogató- és a Rózsa Rendje csoportoktól azt kéri, hogy az Ibolyaláng meditációt végezzék és ezzel tisztítsák a bolygó felszínét amikor megtörténik az Esemény, vizualizálják az ibolyalángot, ahogy fentről leereszkedik, az óramutató járásával ellentétes irányú forgással, le egészen a Föld középpontjáig, megtisztítva ezzel minden káoszt, megtisztítva ezzel az egész bolygót." - Cobra

Íme a szükséges meditáció:


Az Ibolyaláng St. Germainhez köthető és az ő tudatosságát kristályban az ametiszt fejezi ki. Ezt is lehet már most használni, ha valaki szeretné: 

"St. Germain több száz éve dolgozik az Új Atlantisz projekten. Arra kért minket, hogy hozzuk el a tudatosságának egy bizonyos kövét a bolygóra - Ibolya láng tachyonizált ametiszt kövek."- Cobra



A gyermekbántalmazó hálózatok pontosan egy olyan téma, ami rendkívül felkavaró és gyomorforgató, de nem lehet tovább titokban tartani. Még 2017-ben készített ezzel kapcsolatban egy szemléltető videót Arbre Solaire Csillagmag társunk, de a youtube törölte az összes videóját. 

Néhányan megmentettek belőle jónéhányat, így tudtuk nektek megmutatni a Mjölnir Műveletet és az Omega Főnix Műveletet. Ezeket folyamatosan felügyelik és törlik, így az egyik régi helyről ismét nem tudunk nektek mutatni videót, de találtunk egy újat. 😀 Van máásik!

Cobra nemrégiben beszélt arról, a Végső Csata Frissítés 2. részében, hogy Hinter Biden-t leleplezik: 

"A gyermekbántalmazó hálózatok felfedése most kerül be a fősodrású médiába, mivel a Tajvani Sárkányok és más források leleplezik Hunter Biden-t és kapcsolatát ezekkel a hálózatokkal."- Cobra

Hunter Biden Joe Biden fia.

A gyermekbántalmazó hálózatokról 2019-ben tett említést Cobra, amikor Epsteint elkapták, majd megölték: 

"Epstein letartóztatása az emberiség tudatába hozta a gyermekbántalmazások valódiságát. Források szerint a cabal biztonsági fenyegetésnek tekintette Epstein-t, akit augusztus 10-én cabal ügynökök kivittek a cellájából, egy hasonmást tettek be helyette, akit ott megöltek, míg Epstein-t egy titkos manhattani cabal helyszínre vitték, kihallgatták és másnap, augusztus 11-én rituálisan feláldozták Molochnak. Azzal, hogy Epstein eltávozott, a mélyebb vizsgálatok sok kapcsolatot fognak találni a DynCorp-pal. Fel fogja fedni a programozó oldalakat. És a gyermekbántalmazó hálózatok sok rétegét. A gyermekbántalmazó hálózatok megtisztításával egyidejűleg egyre inkább tudatába kerülnek az emberek azoknak a szexualitással kapcsolatos eltorzult programoknak, amiket a cabal az emberiségre kényszerített. Az összes fő sötét vérvonalnak köze van a gyermekbántalmazásokhoz. Sokszor a gyermekbántalmazások olyan magántulajdonban lévő ingatlanokon történnek, melyek ezeknek a vérvonalaknak a birtokában vannak, főleg azokban, melyek nem megközelíthetőek a nyilvánosság számára." - Cobra


Ez tehát egy újabb rétege a Felszabadítási folyamatnak, amivel foglalkoznak a Fényerők. Ahogy a tegnapi bejegyzésben is említve volt, összetett a helyzet és sok mindent kell orvosolni és megoldást találni rá. De a fontos, hogy nem hagynak minket magunkra és segítenek, hiszen ezt az emberiség egymaga képtelen lenne megoldani. Nem vagyunk egyedül nagyon sok Csillagnemzet segíti a mi Földi Csillagmag Küldetésünket! 🙏🌍

Akkor most jöjjön a videó, amit említettünk és a fenti témához kapcsolódik. A címe: A zöld ajtó mögött. A videó angolul van, de a szöveget magyarra fordítva másoljuk nektek. 
Cobra egy képet is küldött ezzel kapcsolatban:


Videó - Arbre Solaire: A zöld ajtó mögött

Egy hosszú sötét folyosó....ez volt az a hely, ahol utoljára láttuk egymást.

Az életünk olyan tökéletes volt.....egészen addig a napig.......

Míg nem lettem gyermekként "Veleszületett pszichikai képességekkel azonosítva.

Titkosított Projekt "Fa" Néven

Mikor ez megtörtént, anyámat és engem gyakran vittek el erre a különös helyre, a föld alá, ahol más gyerekek, olyanok, mint én, arra lettek kiképezve, hogy fejlesszék a szuperképességeiket.

Aberrációk ezrei váltak erre eszközzé a Fekete Projektek Személyzete által.

Hagyták, hogy ezeket a vicces öltözeteket viseljük.

Azt hittem, hogy ez csak egy játék.....szóval azt tettem, amit elvártak tőlem....

Addig amíg végül az "Idősebb Testvérek" figyelmét fel nem keltettem, akik hamar elkezdték a "Beavatásomat".

Éveken át tartó fizikai és pszichológiai bántalmazás minden fajtája a föld alatt.....

Kérlek....hagy ne beszéljek róla.

Ezen évek alatt elvesztettem a Lelkemet.

Az Életem széthullott, de a legnagyobb shock számomra az volt, hogy láttam a saját szüleimet mindezt megengedni.

Tudományosan törtek meg, trauma alapú elmeprogramozást használva, amit néhány "Zseniális német tudós" fejlesztett ki arra tervezve, hogy mind a képességeink, mind az engedelmességünk erősítve legyen.

Ez párhuzamosan folyik Ősi Okkult Rituálékkal, melyet a Gyilkosok "Testvérisége" játszik el, szexuális ragadozók Fekete Mágia gyakorlatával.

Az EGYSÉGEM minden egyes gyermeke programozott robottá vált.

"Bábuk."

Végül Anyám nem tudta elviselni tovább, amit rákényszerítenek mindkettőnkre.....Most már tudom.

De túl késő volt számomra....a felkészítés túl messzire ment.

Nem tudtam többé megérteni semmit sem, csak azt, hogy egy programozott PSI bérgyilkossá váltam, aki szolgál.

Anyám találkozott a "Testvériséggel" egy kiszabadítási kísérlet során, "ők" figyelmeztettek, hogy megteszi....

Lelepleztem őt.

Ez volt a záróvizsgám az egész életre szóló szolgálathoz...a zöld ajtó mögött.

Íme a szemléltető videó:




Drága Csillagtestvéreink köszönjük, hogy itt vagytok és segítetek nekünk! 🙏🌍💖