Cobrának az AGN VEG GLOBAL vegetarianizmussal foglalkozó internetes honlap részére adott interjújának magyar fordítása.
Cobra egy plejádi kontakta, aki több mint 35 éve áll kapcsolatban egy nagy planetáris felszabadító csoporttal. Azt kérte tőle az Ellenállási Mozgalom, hogy maradjon névtelen és folytasson folyamatos kommunikációt az X bolygó lényeivel, akik segítik az Ellenállási Mozgalmat. Az Agarthai hálózat és a Fény erőinek képviselőjeként arra törekszik, hogy felkészítse az emberiséget a közelgő Eseményre.
Javaslom a további háttéranyagok elolvasását a blogján, ahol összesen 721 bejegyzés van a mai napig.
AGN VEG-Cobra interjú
Köszöntünk Cobra és köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat az interjúra.
Köszönjük továbbá mindazt a sok csodálatos és önzetlen módot, amivel segítesz, hogy a jelenlegi otthonunk, ez a bolygó felszabaduljon és meggyógyuljon.
Az emberiség és minden élőlény örökre hálás lesz Neked.
Azoknak az olvasóknak és bloglátogatóknak, akik számára új a Bolygó Felszabadítása és az ESEMÉNY és minden más, ami ezekhez kapcsolódik, kérlek látogassatok el a következő oldalra, hogy többet megtudjatok arról, mit jelképez a Co.Br.a kifejezés és ki is ő:
A blogján sok érdekes és aktuális, valamint archiv bejegyzés található, 2012-től a mai napig, különleges részletekkel a Naprendszerünk és a bolygó felszabadítása mögött zajló titkos eseményekről, valamint arról, hogyan készüljünk fel a csodálatos, elkövetkező BOLYGÓSZINTŰ VÁLTOZÁSOKRA.
Ez az interjú több nyelvre le lesz fordítva és amint a fordítások elkészültek, ezen az oldalon fogjuk közreadni.
Itt az első román nyelvű fordítás:
Kedves Cobra!
Úgy éreztük, hogy kapcsolatba kell lépnünk Veled és az engedélyedet kell kérnünk egy ilyen interjúra, csak azért, mert Te voltál az első, és továbbra is Te vagy az egyetlen kulcs személy a planetáris felszabadítás csoportok és mozgalmak közül, aki 2012-ben a blogján nyilvánosan is közzétette:
"az Esemény után abbahagyjuk az állatok leölését és fogyasztását és elismerjük őket azoknak, akik ők valójában."
Ez volt az a kijelentés, amit 2012-ben a blogodon olvastam, amire azonnal felfigyeltem és amivel elnyerted a bizalmam mindabban, amit megosztasz és teszel, mert senki más nem tette meg addig.
Ez az interjú képviseli számtalan, milliárdnyi lélek hangját és problémáját, akár emberi akár állati testben vannak, akár hangosak, akár csendben vannak.
A mai interjú alapjául egy kérdés-válasz lista szolgál az AGN Veg és Cobra között, ami azokkal a nyilvánvaló problémákkal kapcsolatos, amivel senki sem foglalkozott a planetáris felszabadító mozgalmak és szervezetek közül ilyen mélyen.
Mi most csak az interjú hangfelvételének leiratát adjuk itt közre, amely 2016 májusában történt.
Ez az alábbiakkal kapcsolatos: a bolygónk, a földlakókkal együtt élők, az ételek, amit megeszünk, hogyan kerülnek feldolgozásra és milyen a viszonyuk az emberiséggel planetáris, galaktikus, ezoterikus/lelki és testi szempontból és mik a következményei.
AGN Veg - Annak tudatában, hogy az a szó, hogy "ANIMA" (az angol animal - állat szó alapja - a szerk.) ógörögül lelket jelent, az ÉLETERŐ és az ÉRZŐ szavak vonatkoznak minden lélekre és tudatos szellemi lényre, bármilyen átmeneti formában is legyenek, képesek érezni örömet és fájdalmat, gyönyört és szenvedést, nem helyes azt állítani, hogy minden állat érző lény?
COBRA - Igen, természetesen, minden állat érző lény, érzik az érzelmek minden spektrumát, amit az emberek is éreznek, tehát a tanácsom az lenne, hogy emberi lényként bánjunk velük.
AGN Veg - Igaz, hogy azok a lelkek, melyeket állatokként ismertünk meg, több millió évvel ezelőtt érkeztek ide, mielőtt az emberek megjelentek volna?
COBRA - Igen, ezt evolúciós folyamatként ismerjük. Néhány állatfaj őshonos volt ezen a bolygón, míg további állatfajokat más bolygókról hoztak ide.
AGN Veg - A saját lelki fejlődésük mellett, igaz, hogy az eredeti célja az ittlétüknek az (volt), hogy rögzítsék a magasabb dimenziós energiákat a testükön és tudatukon keresztül a planetáris fényrácsba, miután Földanya átalakult az eredeti kristályos állapotából a jelenlegi sziklás állapotba a galaktikus háborúkat követően?
COBRA - Sok állatfajnak igen, de nem mindegyiknek. Pl. a delfinek és a bálnák a Szíriusz csillagrendszerből érkeztek, hogy egy bizonyos speciális energiarácsot rögzítsenek ehhez a planetáris átalakuláshoz.
AGN Veg - Mostanában gyakran láttam lovakat, teheneket és kecskéket transz-szerű, meditatív állapotban, mintha valamilyen közvetítést fogadnának. Helyes azt mondani, hogy a tiszta tudatosságukon és testükön keresztül földelik le a magasabb dimenziós energiákat?
COBRA - Nem tudatosan földelik ezeket az energiákat, de érzik és saját módjukon észlelik azokat és lépnek velük kapcsolatba.
AGN Veg - Az állatokként ismert lényeket az 5D-s birodalmakban teremtették és ha igen, még mindig kapcsolatban állnak az ötödik dimenziós otthonukkal?
COBRA - Minden és minden érző lény a Forrástól származik. A különböző lények különböző evolúciós áramlattal rendelkeztek, különböző történelemmel. De mindannyian, minden élőlény a Forrástól származik és minden élőlény megtapasztalja az elsődleges anomáliát a saját módján és újra felveszi a kapcsolatot a Forrással a saját módján, kivéve azokat, akik szabad akaratukból úgy döntöttek, hogy nem teszik ezt meg.
AGN Veg - Igaz, hogy a régi fekete mágusok mind állati, mind emberi áldozatokat is bemutattak, rákényszerítve ezzel a lelket, hogy elhagyja a fizikai testet a természetes átmenet helyett, negatív spirituális célú sötétségen alapuló szokások részeként?
COBRA - Igen, sajnos ez igaz.
Az összes háborúban és népírtásban a történelem során összesen 620 millió embert öltek meg.
Mi 5 naponként ölünk meg ennyi állatot.
AGN Veg - A jelenlegi rendszerünkben, ahol 5 naponta 600 millió lelket kényszerítenek rá, hogy elhagyja a fizikai testét, akik állati formában vannak, azért, hogy élelmiszer legyen belőlük ugyanannak a sötét gyakorlatnak a része, csak ez hatalmasabb mértékű és az arkhón programozás részeként működik?
COBRA - Valójában azt mondanám, hogy részben azt, hogy az embereknek szükségük van húsfogyasztásra, oly módon manipulálják, amely lehetővé teszi bizonyos erőknek, hogy visszaéljenek ezzel és úgy folytatják ezt az áldozathozatali szokást, hogy társadalmilag elfogadhatóbb formában tüntetik fel a bolygón, így néhány embernek még mindig szüksége van húsfogyasztásra, de ahogy ez a jelenlegi társadalomban zajlik, egyáltalán nem helyes.
Mennyi minden történhet meg 1 másodperc alatt? 3000 állatot ölünk meg a húsukért.
AGN Veg - A tehén formában való lét 25 évig tart. Nem számít az univerzális törvények súlyos megsértésének az, hogy rákényszerítik a lelket, hogy elhagyja fizikai testét a természetes idejű távozás előtt, mondjuk már 5 év után?
COBRA - Igen, természetesen ez sérti a természeti törvényeket mindenhol az Univerzumban. Máshol ezt nem teszik, csak ezen a bolygón történhet meg pillanatnyilag.
AGN Veg - A Teremtés női, Istennői aspektusa elleni ősrégi háború látszódik abban, ahogy az embereket manipulálták, hogy beleegyezzenek abba, hogy gyakorlatilag kizsákmányolják, megszerezzék az olyan, életet hordozó és fenntartó állati eredetű ételeket, mint a tojás, a tej és a hús? Létezik valamilyen ezoterikus kapcsolat emögött? A történelem során a nők elnyomása, kizsákmányolása és az ellenük elkövetett erőszak összefüggésben van ezoterikusan, spirituálisan a nőstény állatok elnyomásával, kizsákmányolásával és az ellenük elkövetett erőszakkal, amit a tojásaikért, a tejükért és a húsukért tettek velük?
COBRA - Azt mondanám, hogy az állatok életével való bármilyen visszaélés szoros kapcsolatban áll a női alapelvek elnyomásával.
AGN Veg - Van valamilyen ezoterikus kapcsolat az állatáldozatok bemutatásának sötét szertartásai és aközött, hogy minden vallási/hagyományos ünneplés során, bármely ország összes kultúrájában egy feláldozott érző lény fekszik az asztal közepén, akár bárány, pulyka vagy sertés legyen az?
COBRA - Tulajdonképpen ez a szokás a régebbi áldozati szertartásokat tükrözi, melyeket a szabadban tartottak és annak a maradványai.
Hogyan reménykedhet az ember a békében, amikor az egész bolygó egy óriási vágóhíd és börtön?
AGN Veg - Világszerte rengeteg vágóhíd van. Ezeket a sötét entitások használják nehéz energetikai aratásra az alacsonyabb asztrális birodalmak számára?
COBRA - Nem csak az alacsonyabb asztrális birodalmak számára, hanem az éteri és főleg a plazma síkoknak, de valóban így van alapvetően.
AGN Veg - A világon minden percben 200.000 állatot ölnek meg táplálkozási célból, egy ezt mérő forrás szerint. (vagy ötnaponta 600 milliót). Hogyan befolyásolja ez a teljes planetáris energetikai szintet?
COBRA - Természetesen ezeket a leöléseket meglehetősen drámaian lehet érezni bolygószerte és befolyásolja a bolygó energiatestének állapotát. Az Eseménykor fogjuk ezt kezelni.
AGN Veg - Honnan érkezik ez a rengeteg állati testbe születő lélek?
COBRA - Azt mondanám, hogy a különböző állatfajok lélekcsoportjai alapvetően az asztrális és éteri síkokról érkeznek és a lélekcsoportok lelki kisugárzásai inkarnálódnak a fizikai síkon, főleg mostanában.
AGN Veg - Mielőtt ide projektálódnak, a leszületésük előtt tudatában vannak annak, hogy mi vár rájuk itt?
COBRA - Bizonyos fokig megértik de nem teljesen.
AGN Veg - Mi történik velük, a lelkükkel, miután leölték őket? Hová mennek?
COBRA - Az állat lelke elhagyja a testét pár pillanattal azelőtt, hogy túl nagy lenne a trauma és aztán az állat visszatér az állatcsoportjához az éteri és asztrális síkokon.
AGN Veg - Olvastam egy könyvet a halál utáni életről és a halálközeli élményekről, hogy az emberi lélek hogyan távozik a fizikai testből pl. egy balesetben való ütközés során, mielőtt a fájdalom elviselhetetlenné válik... ez érvényes az állati testben lévő lelkekre is?
Maradj nyugodt, folyamatban van a paradigma váltás
COBRA - Igen, pontosan.
AGN Veg - Miért nem védik meg magukat, felhasználva a szabad akaratukat és fizikai erejüket az emberi bántalmazókkal és zsarnokokkal és azokkal szemben, akik meg akarják őket ölni?
COBRA - Mert a fájdalom által lettek kondicionálva és mert az állattartók elég sok erőszakot alkalmaznak, hogy elnyomják az állatok szabad akaratát.
AGN Veg - Tehát ha a lélek kijut a testből mielőtt megtapasztalja a durva fájdalmat, milyen erő vagy mechanizmus tartja mozgásban a testet, ahogy a test vérzik (mint pl. amikor a csirke tovább mozog, miután levágták a fejét)? Létezik valamilyen életfonál, ami még összeköti a lelket a testtel?
COBRA - A lélek kijut a testből, de még mindig van valamilyen kapcsolata a fizikai aggyal. Az elektromos áramlás elektromos kisülése is megtapasztalható a központi idegrendszerben és ez hozza létre a test mozgását.
AGN Veg - Remélhetőleg nincs jelen nagy fájdalom miután a lélek eltávozik a testből?
COBRA - Sokkal kisebb fájdalom van jelen.
Légy vegán az állatokért... a vizeinkért... az éhezőkért... az őserdőkért... együttérzésből...
a vadvilágért... az egészségünkért... a világbékéért... a bolygónkért.
AGN Veg - Ha a fájdalom és a szenvedés nem tartozott a Teremtő tervei közé a teremtéskor, az állatok miért "egyeztek bele" ebbe, legalábbis néhány tévhit szerint, amely néhány spirituális tanításban található?
COBRA - Az állatok saját módjukon tapasztalják meg itt az elsődleges anomáliát.
AGN Veg - Jelenleg több ezer "fényevő" és vegán ember létezik, akik tudják, hogy növényevőknek lettünk teremtve, hogy azt a táplálékot fogyasszuk, ami közvetlenül a földön terem és nem a más lények leöléséből származó ételeket (kivéve azokat az embereket, akik szélsőséges időjárási körülmények között élnek, hideg éghajlaton, akik hozzászoktak, hogy állati hús fogyasztásával élnek túl). Fokozatosan visszatérünk az eredeti kristályformánkhoz, ami egyre kevesebb szilárd táplálékot és egyre több magasabb rezgésű friss táplálékot igényel?
COBRA - Ez igaz a spirituálisan fejlettebb emberekre, de az emberek többsége még mindig fogyaszt húst, más szemléletből és tudatosságból kifolyólag.
AGN Veg - Azok az ételek, amik után minden percben sóvárgunk (ENERGETIKAI SZINTEN) közvetlenül arányosak a tudatossági és érzelmi/mentális szintünkkel?
COBRA - Van közte kapcsolat, de a Cabal manipulációi is közrejátszanak abban , hogy milyen ételt fogyasztunk... tulajdonképpen rákényszerítenek minket, hogy bizonyos fajta ételeket megegyünk bizonyos mennyiségben.... Azt mondanám, hogy az emberek nagy részére ez igaz...
AGN Veg - Igaz, hogy míg az embereket energetikailag "learatják" a sötét entitások, addig az állatokkal közvetlenül mi tesszük ezt?
COBRA - Igen, pontosan.
AGN Veg - Minden 24 órában az állat-mezőgazdaság 200.000 hektár erdőt írt ki világszerte, szinte teljesen kiirtottuk a bolygó tüdejét (Amazonas esőerdő) és ez messze a legnagyobb pusztítás a nukleáris hulladékok után. Ebben az összefüggésben az Esemény után lesznek azonnali megoldások, mint pl. fejlett élelmiszer előállató módszerek és élelmiszer replikátorok, amivel teljes mértékben helyettesíteni lehet az állat-mezőgazdaságot?
COBRA - Ez a folyamat egy kis időbe fog telni, de gyorsan meg fog történni.
AGN Veg - Már korlátlan számú növényi alapú alternatívát ismerünk, amivel helyettesíthető a hús/tejtermék/hal és amivel helyettesíteni tudjuk az állati fehérjét, aminek ugyanolyan a felépítés és az íze; és egészségesebb, mivel tartalmazza a szükséges tápanyagokat anélkül, hogy továbbra is fel kellene használni az "ölni kell az életért" dogmát.
Az élelmiszer replikátorokat ezekkel a tápláló és finom állati eredetű ételek helyettesítőivel fogják beprogramozni?
COBRA - Igen, természetesen, ez lehetséges lesz.
AGN Veg - Mi fog történni azzal a sok milliárd állattal, akiket jelenleg fogva tartanak élelemért, haszonból, divatból, kísérletek miatt, "szórakozásból", "sportból", munka végett és sok más okból, ha egyszer elengedik őket a fogságból és hasznosításból?
COBRA - Elkezdik élni a saját életüket, sokkal közelebbi kapcsolatban lesznek a természettel, szabadabban, nagyobb harmóniában és céllal.
AGN Veg - Az Esemény után kb. mennyi idővel válik illegálissá és elavulttá az állatok leölése?
COBRA - Azt mondanám, hogy az Esemény után néhány hónappal ez meg fog oldódni az egész bolygón.
AGN Veg - A Fényerőktől fogunk kapni technológiai segítséget ebben az irányban és ezeknek a bonyolult helyzeteknek a megoldásában a Galaktikus Kódex bevezetésén keresztül?
COBRA - Igen.
AGN Veg - A Thiaoouba prófécia könyvben (http://www.thiaoouba.com/) leírták, hogy bizonyos negyedik dimenziós birodalmakban az emberek vagy más élőlények még mindig hogyan fogyasztják más élőlények húsát, de soha nem ölik meg őket, hanem megvárják, hogy természetes úton meghaljanak, majd a test engedélyét kérik és kifejezik hálájukat a léleknek, amely elhagyta a testét. Igaz ez?
COBRA - Ez így volt egyes civilizációkban az univerzumban.
AGN Veg - Tudjuk, hogy a teremtésben minden lélek folyamatos evolúcióra és kiterjedésre vállalkozik. A jelenleg átmenetileg állati testben lévő lelkek felemelkednek és jövőbeli társ-teremtőinkké válnak?
COBRA - Nem emelkednek fel, mert a felemelkedés előtt keresztül kell menniük az emberi evolúción is, de meg fog történni a saját felgyorsult fejlődésük ahogy keresztülmennek a saját folyamatukon valamikor a jövőben.
AGN Veg - Igaz, hogy az a felfogás, hogy az emberek felsőbbrendűek és ezáltal kihasználják az állatokat, okozza a bolygószintű idegengyűlöletet, rasszizmust, felsőbbrendűséget, elitizmust és meg kell gyógyítanunk mielőtt elvárjuk, hogy természetesen fejlődjünk egy fejlettebb galaktikus civilizációvá, ahol több százezer más galaktikus faj együtt él békében és harmóniában anélkül, hogy kizsákmányolná és megölné egymást?
COBRA - Ez mind annak a folyamatnak a része, amin most keresztül megyünk.
AGN Veg - Érvényes szabad akarat annak az élőlénynek a szabad akarata, aki megöl és elfogyaszt egy másik élőlényt szemben a megölt élőlény azon szabad akaratával, hogy élni akar?
COBRA - Ez szabad akarat, de nem irányul az univerzum evolúciós célja felé.
AGN Veg - Létezik más, a Galaktikus Konföderáció által felszabadított világ, ahol hasonló volt a helyzet abból a szempontból, hogy naponta öltek le élőlényeket élelem miatt vagy más okból?
COBRA - Elég gyakran megtörtént ez galaxis szerte a múltban, de mivel ezek a bolygók felszabadultak, egyre ritkábban fordult elő.
AGN Veg - Az Esemény után a Galaktikus Kódex mind az emberek mind a nem-emberi élőlények számára egyaránt bevezetésre fog kerülni?
COBRA - Igen.
AGN Veg - Kaphatunk betekintést arról, hogy általában milyen ételeket fogyasztanak a plejádiak és a Galaktikus Konföderáció tagjai és többnyire hogyan készülnek ezek?
COBRA - A plejádiak nem fogyasztanak sok ételt, hanem rendelkeznek egy bizonyos elixírrel, egy bizonyos fajta itallal, amit naponta használnak és ez elegendő számukra. Néhányuk még fogyaszt bizonyos gyümölcsöt, de ez nem szükségszerű a túlélésükhöz.
AGN Veg - Minden felemelkedett bolygón sokféle érző lény létezik, akik békésen élnek együtt egymás mellett vagy korlátozott számú az élőlények fajtája?
COBRA - A bolygószintű helyzettől függ... néhány bolygón nagyobb a változatosság, míg máshol kisebb, de minden élőlény, akik azon a bolygón léteznek, megtanultak békésen együtt élni egymással.
AGN Veg - Cobra, sok milliárd élőlény - mind állati és emberi formában - és Földanya nevében szívből és végtelen hálával, szeretettel és nagyrabecsüléssel köszönjük neked ezt az interjút és mindent, amit teszel.
Szeretettel
A Fény Győzelme!
COBRA - Köszönöm szépen.
Az AGN VEG és csapata
Egy nap keljen fel a Nap egy vegán bolygón