2017. december 25., hétfő

Az International Golden Age Group 2017. decemberi interjúja Cobra-val

Untwine, Patrick Shih és Jedi interjúja Cobrával, 2017. december 23-án. 


COBRA január első napjaiban fog helyzetjelentést adni. 
Addig is egy kis plejádi karácsonyi jelenlét: https://www.golden-ages.org/2017/12/21/surprise/

Fordította: Takács Anikó

Untwine: A negatív ionok hogyan befolyásolják a plazmamezőt?
COBRA: A negatív ionok nem nagyon befolyásolják a plazmamezőt. Néha egy kicsit harmonikusabbá tehetik azt, de alapvetően nincs nagy hatásuk a plazmamezőre.
U: Az elektronok kisebb részecskékből épülnek fel?
C: Igen, de nem a fizikai síkon.
U: A kvarkok vagy elektronok, a legmagasabb éteri alsík állandó atomjai?
C: Nem.
U: Szóval az állandó atomok a kvarkon, vagy az elektronon belül vannak?
C: Magasabb síkon léteznek.
U: Az összes részecske tulajdonképpen hullám?
C: Igen.
U: Néhányan úgy írták le, hogy a személyiség testeinek anyaga, amely helyre lett állítva, a kauzális testbe vagy kauzális energiamezőbe kerül vissza, majd erősebbé teszi az aurát. Tudnál erről beszélni?
C: Nem transzmutálódik a kauzális testbe. Azt mondanám, hogy ebből az anyagból eltávolítják az anomáliát és ezután a Fényerők ezt az anyagot át tudják ültetni vagy át tudják alakítani bármelyik dimenzióba, amelyikbe akarják.
U: Szóval akkor a kauzális test jobban beáramlik a személyiségtestekbe?
C: A kauzális test nem áramlik bele a személyiségtestekbe. A kauzális test nem olyan, mint ahogy azt sok ezoterikus könyvben a 20. században leírták. Nem a lélek forrása, nem a lélek teste.
U: Szóval akkor mi a célja?
C: Egyszerűen egy olyan test, amely, hogy úgy mondjam, egy híd az entrópia és a szintrópia között. Egy híd a kozmikus fizikai sík magasabb és alacsonyabb dimenziói között.
U: Tehát a magasabb mentális síkon van?
C: Ha fentről nézzük, ez a mentális sík második, harmadik és negyedik alsíkja.
U: A lélek pedig az Atmikus síkon van?
C: Az Atmikus és a Buddhikus síkon.
U: És az ikerlelkek melyik síkon válnak ketté?
C: A mentális sík első alsíkján ( ha fentről nézzük).
U: Értem. Tehát afölött mindig egyek.
C: Egy lényt képeznek.
U: A tachionok melyik síkon jönnek létre?
C: A tachionok a Forrásban jönnek létre és a kozmikus fizikai sík legfelsőbb alsíkjából olvadnak bele ebbe az Univerzumba, amely az Ádi sík.
U: Értem. Tehát a Forráson belül is léteznek?
C: Nem léteznek a Forráson belül, hanem a Forrásból való kiáradások.
U: Amikor a fizikai síkról figyeljük meg a kvantumszintet, akkor is a fizikait nézzük vagy egy magasabb síkra tekintünk?
C: Attól a kvantumjelenségtől függ, amit megfigyelünk, de többnyire a fizikai síkot észleljük és néha a plazma, sőt az éteri síkot. Tulajdonképpen bizonyos kvantumészlelések lesznek az éteri síkról szóló hivatalos tudományos felfedezések a jövőben, amikor a cabal el fogja veszíteni e folyamat feletti irányítását.
U: Tehát a kvantumszint minden síkon egy időben létezik?
C: Igen.
U: Az étertest is el tudja hagyni a fizikai testet, csakúgy mint az asztráltest?
C: Igen.
U: Minden sík minden anyaga egyszerűen sűrített Fényből áll?
C: Igen, a sűrített Fény és az elsődleges anomália kombinációjáról van szó.
U: Mi a célja az atmikus síknak?
C: Az atmikus síknak az a célja, hogy közvetítse az Isteni tervet a teremtés úgymond sűrűbb síkjaira.
U: Szerinted mi a különbség a belső spirituális akarat és a szabad akarat között?
C: A belső spirituális akarat a lélek akaratának tükröződése, míg a szabad akarat ennek a belső spirituális akaratnak és az összes összetett alszemélyiség akaratának kombinációja.
U: Azt mondanád, hogy a magasabb síkokról származó összes anyag jelen van a fizikai anyagban?
C: Körülveszi a fizikai síkot. Nincs jelen a fizikai sík belsejében, de egy finomabb dimenzióban mindenhol jelen van.
U: Szóval párhuzamosan léteznek.
C: Nem mondanám, hogy párhuzamos dimenziókról van szó, mert ez helytelen mentális asszociációt teremt. Azt mondanám, hogy mindenhol jelen van, de egy kifinomultabb állapotban.
U: Értem. Ugyanabban a térben.
C: Tulajdonképpen minden ugyanabban a térben van.
U: Értem. Köszönöm.
Helyzetjelentés
Patrick: Az Oumuamua aszteroida valójában egy idegen űrhajó?
C: Nem űrhajó, hanem valójában két olyan tárgy, melyek majdnem hozzáérnek egymáshoz és úgy néznek ki, mint egy hosszú tárgy, de természetes tárgyról van szó.
P: Ha tachionizált goshenitet, Cintamani köveket és szugilitet küldhetnénk az alacsony Föld körüli pályára, ezek segíthetnek a plazma féregszerű entitások és a Yaldabaoth entitás eltávolításában?
C: Igen, természetesen.
P: Rendben, megpróbáljuk. A globális téli napforduló meditációnk elérte a kritikus tömeget és jelentős eredményeket teremtett?
C: Nem érte el a kritikus tömeget, de természetesen segített a Fényerők bizonyos műveleteiben.
P: Ahogy a Fényerők egyre jobban haladnak előre, egyre több védelmet biztosítanak a Fénymunkások és Fényharcosok számára?
C: Akkor fog rendelkezésre állni több védelem, amikor a Fényerőknek majd közvetlenebb hozzáférése lesz az anomália legbelső rétegeihez, a bolygó felszínéhez közel.
P: Az Ellenállási Mozgalom milyennek találja a Fénymunkások általános felszíni teljesítményét a 2017-es évre visszatekintve?
C: Azt mondanám, hogy az Ellenállási Mozgalom megérti, hogy a Fénymunkások rendkívüli stressznek voltak kitéve a bolygó felszínén és volt néhány fontos győzelem is, amit a Fénymunkások szerveztek meg - néhány tömeges meditáció, melyek elérték a kritikus tömeget és alapjában véve megakadályozták, hogy a fizikai síkon kitörjön a 3. világháború és megakadályozták, hogy nagyon negatív dolgok történjenek. Tehát az Ellenállás szemszögéből így lehet összefoglalni a helyzetet.
P: Még mindig létezik az ötödik dimenzió fölött lévő elsődleges anomália, amely információ és válasz hiányaként manifesztálódott?
C: Bizonyos módon még mindig létezik, nem közvetlenül a Felemelkedett lények számára ugyanolyan módon, mint ezelőtt, de még mindig nem rendelkeznek teljes megértéssel az elsődleges anomáliát illetően, és hogy ez hogyan fog reagálni a Fény beáradására. Ezért nagyon nehéz megjósolni, hogyan fognak kibontakozni a körülmények.
P: A Vutaj-hegynél egy különleges szivárvány jelent meg néhány nappal ezelőtt. Azt mondtad, ez egy plejádi folyékony Fényhajó. El tudod mondani, hogy a Plejádiak miért mutatták be folyékony Fénytechnológiájukat?
C: Egyszerűen azért, mert a felszíni Fénymunkások sokat tevékenykedtek - egy erős Cintamani kő rácsot alakítottak ki Kínában és Tajvanon és ezért a Fényerők plejádi hajói sokkal könnyebben meg tudnak mutatkozni azon a területen.

Itt látható egy lenyűgöző és gyönyörű videó ennek a felhőhajónak a megjelenéséről: https://www.golden-ages.org/2017/12/21/surprise/
P: Globális tekintetben elég felébredett Fénymunkás van, akik katalizátorként szolgálhatnak az Esemény beindításához?
C: Igen, amikor eljön ennek az ideje. De nem megfelelőek a körülmények. Nem a Fénymunkások számáról van szó... Azt mondanám, hogy ők készen állnak, de vannak más dolgok, amik még nincsenek készen. Alapjában véve a plazma sík, a toplet bombák - ez még egyáltalán nincs kész.
P: Volt valamilyen okkult oka a kínai-indiai határon kialakult patthelyzetnek?
C: Csak arról volt szó, hogy az arkhónok megpróbáltak kirobbantani egy újabb háborút - de természetesen ez nem történt meg.
P: Említetted, hogy a Long Island alatt lévő klónozó létesítményt már megtisztították. Ez azt jelenti, hogy Long Island végre felszabadult a chimera irányítása alól?
C: Sokkal jobb a helyzet, de még nem szabadult fel teljesen. Azt mondanám, 85%-a szabadult fel.
P: A Makaóban élő arkhónok miatt kell még aggódnunk? Pl. szükséges oda Cintamani köveket elásni?
C: Igen, jó, ha Makaóban Cintamani köveket ásunk el. Abban a régióban Makaó a cabal egyik fő támogatója.
P: Most, hogy a Szíriai Pentagramma hivatalosan is felszabadult, mit kellene a Fénymunkásoknak tenniük, hogy segítsék a Fényerőket a lehető legjobban felhasználni ennek a helynek az Istennő örvényét?
C: Szíria még nem szabadult fel teljes mértékben, a pentagramma 5 pontja már felszabadult, de még vannak, azt mondanám, rendellenes csoportok ott, akik a terrorizmust szolgálják, így Szíriának még mindig nagyon nagy szüksége van a Békére és a gyógyulásra. Azt mondanám, hogy az lehetne a fő fókusz, ha a Béke energiáit és gyógyító energiákat küldenénk ebbe a régióba.
P: Kis-Trianon egy európai kastély, tele Istennő misztériummal és energiával. Meg tudnád nevezni ennek az ázsiai megfelelőit?
C: Angkorvat Kambodzsában, azonkívül van egy bizonyos Quan Yin szentély Tajpejben, amely valójában bejárattal rendelkezik a Fényerők ottani föld alatti bázisához. És vannak még más helyek is, melyek nem közismertek.
P: Megneveznél néhány ázsiai ereklyét, amelynek olyan pozitív geopolitikai hatása van, mint Szent István Koronájának?
C: Van egy bizonyos szamuráj kard Japánban, illetve a Smaragd Buddha, nem az, amelyik nyilvánosan is megtekinthető, hanem létezik egy Smaragd Buddha, amely igazi smaragdból készült és titkos helyen tartják. Sok más ilyen jellegű erőtárgy van az agarthaiak kezében Ázsiában, de nem a felszínen.
P: Ha 2018-ban sikeresen meggyógyítjuk Groznijt, egy effajta siker jelentősen fellendíti majd az Esemény és a tömeges letartóztatások folyamatát?
C: Helyre fogja tenni azt a terület, ami fontos, de azt mondanám, hogy ez planetáris szinten nem fogja beindítani a folyamatot.
Általános kérdések
Jedi: Szokás szerint, most a hírességek rangsorolásának áttekintése következik. A 0 színtiszta Fényt jelent, a 10-es pedig igazi gonoszt.
1. Dr. Szun Yat-szen: 4
2. Csang Kai-sek: 5
3. Mao Ce-tung: 8
4. Abraham Lincoln: 3
5. I. Erzsébet Királynő: 5
6. Napoleon: 6
7. Marin Luther King: 3
Jedi: Sok emberről hallottunk, akik azt állítják, hogy elmeprogramozás áldozatai, vagy hogy megfigyelik őket. Mit tehetünk, hogy segítsük megoldani az ilyen jellegű problémákat?
C: Alapjában véve mindenkit megfigyelnek, az egész telefonhálózat össze van kötve, szóval én azt javasolnám, hogy ne fordítsunk erre túl nagy figyelmet, hanem fókuszáljunk pozitívabb dolgokra.
J: Azt mondtad, hogy a Földön élő állatok és növények a kollektív tudathoz tartoznak. Létezik a Földön olyan állat, vagy növény is, amely egyéni tudattal rendelkezik?
C: A delfinek néha mutatnak egyéni tudatosságot.
J: A Szíriuszon élő delfinek is a kollektív galaktikus tudathoz tartoznak?
C: A galaxisban minden a galaktikus tudathoz tartozik, a galaxis egy organizmus.
J: Grönlandon létezik ősi civilizáció, vagy működő bázis?
C: A föld alatt, igen.
J: A légszennyezettség Kínában a caballal áll összefüggésben?
C: A légszennyezettség a rossz városi tervezésnek és a források helytelen felhasználásának köszönhető.
J: A negatív plazma mező ront a légszennyezettségen?
C: Igen, összefüggésben van vele.
J: Közel 3000 cintamani követ ástunk el az idei évben szerte Kínában. Ezzel egy időben a szmog Chengduban, Shanghaiban és Pekingben jelentős mértékben csökkent. Ez a jelenség összefüggésben lehet azoknak a cintamani örvényeknek a tisztító hatásával?
C: Igen, természetesen.
J: A nem élő tárgyak, mint a számítógép, bögre, vagy kanál, rendelkeznek energiatestekkel?
C: Rendelkeznek plazma és éteri testekkel, de asztrál és a fölöttivel nem igazán.
J: A nem-fizikai lények képesek az embereket álmukban zaklatni, vagy megfélemlíteni?
C: Igen.
J: Mit tehetünk ez ellen?
C: Használhatjátok azokat a védelmi technikákat, amelyeket a blogomon közzétettem.
J: Néha nem végződik jól, ha a belső útmutatásomat követem. Ki tudnád fejteni, hogyan érződik a valódi belső útmutatás?
C: Ez gyakorlást és magaddal szembeni őszinteséget igényel.
J: Mit kellene tennünk annak érdekében, hogy a St. Germain Alapból részesüljünk?
C: Minden kulcsfontosságú fénymunkás részesülni fog a St. Germain alapból az Eseményt követően. Hordhatsz magaddal egy darab aranyat a St. Germain alap egyfajta mágneseként.
P: A francia forradalom tulajdonképpen a cabal politikai cselszövése volt a francia királyi udvar Istennő Misztériumának felemelkedése ellen?
C: Ez azoknak az embereknek egy természetes mozgalma volt, akikkel a sötétek rosszul bántak.
P: Marie Antoinette valóban nagyon tékozló életet élt, vagy a magánéletéről szóló történetek tulajdonképpen a cabal lejárató kapányának része volt amit ellenne, mint Istennő papnő ellen folytattak?
C: Valóban tékozló életet élt, de nem volt ezzel semmi baj. És igen, a sötétek ezt felhasználták ellene a lejárató kampányuk részeként.
P: Az Egyesült Államok Légierejét 1947-ben alapították, miközben Hubertus Strugholdot, mint magas rangú orvosszakértőt is alkalmazásba vette az USAF a Gémkapocs hadműveleten keresztül ugyanebben az évben. Ez valójában talán azt jelentheti, hogy Strughold volt az első chimera ügynök az USAF-on (Egyesült Államok Légierején) belül?
C: Az náci beszivárgás volt. A chimerának nem voltak az USAF-on belül ügynökei 1996-ot megelőzően.
P: A kínai polgárháború 1945 és 1949 között egy rezsim váltást eredményezett Kínában. Ez a háború egy proxy háború volt a Fényerők és a cabal között?
C: Igen. A jezsuiták terve az volt, hogy átveszik Kínát a Kínai Kommunista Párton keresztül.
P: Melyik fél nyerte a végső csatát ebben a háborúban? A Fényerők, vagy a cabal?
C: A háború még nem ért véget, és a Fényerők győzelmével fog végződni.
P: A Sárkány csoportok 1949-ben áthelyezték erőiket Tajvanra. A nacionalista kormány ugyanebben az évben menekült Tajvanra. Csang Kai-seknek voltak kapcsolatai a Sárkány csoportokkal, vagy egyéb Fényerőkkel, hogy ilyen döntést hozott?
C: Igen, volt kapcsolata a Sárkány csoportokkal, amely a császári kincsek Tajvanra hozatalát irányította. Ezeknek egy része Tajpejben található a nemzeti múzeumban.
P: Elárulnád nekünk Merlin kilétét és a Fénymunkásokhoz fűződő kapcsolatát?
C: Ez a lény segíti a bolygó felszabadítását, és St. Germainként ismerjük.

P: Igaz, hogy Artúr Király Jézus leszármazottja?
C: Igen, annak a vérvonalnak a tagja.
P: Mi volt Artúr Király küldetése az ő korában?
C: Hogy elhozza az isteni fénysugarat, az isteni szándék energiáit.
P: Említetted, hogy az elsődleges anomália sok univerzumban létezett már a mostani előtt. Ez azt jelenti, hogy az elsődleges anomália már évmilliók óta létezik?
C: Az elsődleges anomália mindig is létezett.
P: A sötét erők is léteztek a korábbi univerzumokban?
C: Nem.
P: Hogyan tűntek el a korábbi univerzumok?
C: Újra felszívódtak a szingularitásban.
P: A Földön élő Fényharcosok és csillagmagok segítették az elsődleges anomália kitisztítását és átalakítását a korábbi univerzumokban?
C: Nem, ők akkor nem léteztek, az egy teljesen másfajta helyzet volt.
P: Csillagok Háborúja: Az utolsó Jedik múlt szerdán jelent meg a mozikban. Beszélnél a Galaktikus Háború, a Jedi és a csillagmagok közötti kapcsolatról?
C: A Csillagok Háborúja filmek a Galaktikus történelem egy részét filmesítették meg és ezek a filmek a mostról is szólnak, a mi mostani életünkről.
P: A Központi Civilizáció azért jött Kínába, hogy lehorgonyozzák az Istennő energiát?
C: Ők nagyon nagyon régen jöttek Kínába.
P: Kérlek nevezd meg a top 3 Istennő örvényt Kínában és Tajvanon!
C: Ez bizalmas információ.
P: Hogyan kellene Kuthumi Mesterhez kapcsolódnunk annak érdekében, hogy jobb gyógyítókká váljunk?
C: Használhatjátok a Kuthumi sugarat. Azok, akik beavatást kaptak, tudni fogják, miről beszélek.
P: Kuthumi Mester azonos a Gyógyító Buddhával? Melyik csillagrendszerből érkezett és melyik dimenzióban van most?
C: Nem, ők nem ugyanazok. Kuthumi a Szíriusz csillagrendszerből érkezett.
A Fény Győzelme!