2021. január 13., szerda

Talán az elit elszámította magát?


Fordította: MCCS

Egy olyan cikket fordítottunk le nektek, melyet Cobra a Vízöntő Kora Aktiváció Jelentésben említ:


Eredeti angol bejegyzés itt:




Vajon a globális "újraindítás" megbukik? Talán az elit elszámította magát?

Írta: Brandon Smith


Ne feledjük, hogy a narcopaták (nárcisztikus szociopaták) egyik nézőpontja az, hogy saját kis világukban élnek, amelyben vágyaik és furcsa rendellenességeik normalizálódnak. Azt hiszik, hogy felsőbbrendűek az emberek többségénél, mert ragadozók, és nem hátráltatják őket olyan idegesítő akadályok, mint az empátia vagy a lelkiismeret. Hajlamosak azt hinni, hogy az idő nagy részében az emberek többségét becsapják. Azt gondolják, hogy alázatos idióták vagyunk, és amikor odavetnek egy parancsot, egyből vigyázzba állunk, mert "elhisszük."

A globalisták és viselkedésük szinte minden mozzanata arra utal, hogy a narcopaták klubjához, vagy kultuszához tartoznak. A kontroll, a korrupció és a pusztítás megszállottjai annak érdekében, hogy megszerezzék azt, amit akarnak, ám nem puszta kapzsiságból, hanem mert ez lényük mélyen gyökerező lényege. Ez a meghatározó mechanizmus jellemük legmélyén. Valóságos szörnyek, mint a vámpírok, akik megpróbálnak beolvadni a gyanútlan lakosság közé.

Nagyképűen arra számítanak, hogy kedvük szerint szívhatják az emberek vérét mindenféle ellenállás vagy lelepleződés nélkül. A probléma az, hogy amint táplálkozni és pusztítani kezdenek, rögtön felhívják magukra a figyelmet. Míg végül felkeltik a nyilvánosság és a vámpírvadászok gyanúját, hacsak nem találják meg a módját annak, hogy elrejtsék a szívüket átszúró karót.

Sok éve írok a globalizmus fenyegetéseiről és az „újraindításról” („reset”), és az utóbbi időben két különböző dilemmával szembesültem: az egyik a szabadságmozgalmakat, a másik a globalistákat érinti:

1) Először is, a bűnözők hajlamosak eldicsekedni a bűncselekményeikkel, főleg amikor azt gondolják, már késő, hogy bárki bármit is tegyen ellenük. Előre mondtam, hogy a globalisták nagyon nyitottak lesznek terveik nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban abban a pillanatban, amint „érinthetetlennek” hiszik magukat. A szabadságszerető nyilvánosság szemében ez úgy tűnik, hogy 2020-tól 2021-ig az elitnek azt kell gondolnia, már semmit sem lehet tenni a gépezet leállítása érdekében; olyan nyíltan szólítanak fel a globális „újraindításra”, a készpénz nélküli társadalomra, a totális lezárásokra és az ellenőrzésekre, hogy ép ésszel senki sem állíthatja többé, hogy ezek az eszmék „összeesküvés-elméletek”.
Az igazság az, hogy az „összeesküvés elméletek” híveinek VÉGIG IGAZUK VOLT, és már senki sem tud erről mit mondani.

2) Másodszor azt is mondtam korábban, hogy az „új világrend” globalista törekvése olyan kétélű kard, amely meg is semmisítheti őket. Amint megpróbálják az 'újraindítás' menetrendjét bevezetni, szükségszerűen egyre inkább felfedik magukat; már nem számíthatnak az árnyékok takarásának biztonságára és ha a folyamat elkezdődik, nincs visszaút. Amint a globalisták széles körben ismertté válnak, vagy gyorsan át kell venniük az irányítást a tervezett káosz és összeomlás révén, vagy megtorlással kell szembenézniük, amely megszüntetheti azt a cabalt, amelynek építése évszázadokig tartott nekik. A vámpíroknak sötét hellyé kell tenniük a világot mielőtt elhagynák az árnyékot, különben azt kockáztatják, hogy meghalnak a napfényben.

A szabadságmozgalmakban kétféle gondolkodásmód létezik: az egyik arra utal, hogy a globalista menetrend konkrét és megállíthatatlan, és a legjobb amit tehetünk a túlélés. A másik azt mondja, hogy az újraindítás megállítható és a globalistákat bíróság elé lehet állítani. Mindkét táborral egyetértek.

Az 'újraindításnak' vannak olyan aspektusai, amelyek valóban konkrétak és nem lehet őket visszavonni. Például számos nemzetgazdaság, köztük az Egyesült Államok, stagflációs ( Megj.: a
 stagfláció közgazdasági fogalom- olyan magas infláció (áremelkedési ütem), amely lassú gazdasági növekedéssel vagy akár recesszióval, illetve magas munkanélküliséggel párosul. A szó maga a „stagnálás” és az "„infláció” szavak összevonása.) összeomlás közepén van, ennek visszafordítása érdekében semmit sem lehet tenni. Talán egy évtizeddel ezelőtt még megváltoztathattuk volna a helyzetet, de most már késő. A fájdalom csökkenthető, ha az emberek gyorsan megszüntetik a rendszertől való függőségüket, és saját, helyi kereskedelmi hálózatokat hoznak létre, de a jelenleg ismert gazdaság halott és nem tér vissza egyhamar.

Ezt azonban nem tekintem az elit győzelmének. A gazdaság összeomlása egy dolog, és egy másik annak kollektivista disztópiába történő újjáépítése, amit az elit nagyon szeretne. Minden attól függ, ki építi újjá a gazdaságot; talán ők, talán mi.

Mostanában biztató jeleket látok azzal kapcsolatban, hogy a globalista 'újraindítás' NEM biztos. Azok, akik ismerik a munkásságom tudják, hogy sohasem voltam elvakult optimista. Egészen pontosan: a pandémiára adott válasz kiaknázása a sok drákói korlátozás áthágásával nem úgy tűnik, mintha az elit által tervezett módon történne.

Tekintsünk vissza a 201-es Eseményre (Event 201), hogy valóban felmérhessük a játék jelenlegi helyzetét, mert amit az elit tervezett és ami történik, nem teljesen egyeznek. Azok számára, akik nem ismerik, a 201-es Esemény egyfajta „háborús játék” volt, amelyet a Világgazdasági Fórum, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvány globalistái szerveztek. Egy forgatókönyvet egy Koronavírus-járvány kitörésének esetére, amely futótűzként terjedne és várhatóan 65 millió embert ölne meg. A szimulációs gyakorlatot néhány hónappal azelőtt tartották, hogy 2020 elején valóban kitört a világjárvány.

A járvány kitörése óta eltelt egy évben a globalisták megpróbáltak szinte minden tervet végrehajtani, melyet a 201-es Esemény során felvázoltak, beleértve a közösségi média cenzúrázását vagy korlátozását, ha az bármilyen a hivatalos narratívától eltérő hírt vagy információt közöl. (Igen, a narratívakontrollról nagyon részletesen tárgyalt a 201-es Esemény.) 
Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum munkatársa következetesen és izgatottan harsogta a világjárvány-válságot, mint „tökéletes lehetőségét” annak az „újraindításnak” a bevezetésére, amelyről a globalisták évek óta beszélnek.

Szerencsétlenségükre a vírus közel sem volt olyan halálos, mint amiben úgy tűnik, hogy reménykedtek. A halálozási ráta jóval 1% alatt van, az idősotthonokat nem számítva, ahol a lakóknak már eleve meglévő betegségeik vannak. Így az intézmények kénytelenek voltak a fertőzésszámot felpumpálni a lakosság terrorizálásának érdekében, mert a jelenlegi halálozási ráta nem elegendő ahhoz, hogy meggyőzze az embereket szabadságuk feladásáról. A fertőzés halálozási rátája (IFR) a Covid 19 esetében - nem számítva az idősotthonokat, ahol a lakóknak már eleve meglévő betegségeik vannak -, csak a fertőzöttek 0,26%-a.

Egy propagandamém kering jelenleg, amely megpróbálja eltúlozni a Covid halálozási arányát:

„A Covid egy év alatt több embert ölt meg mint a Vietnámi háború és az Öbölháború együttvéve ezért veszélyben a szabadságunk...”

Ez badarság, amit szerencsére senki sem vesz be. A Covid-ban elhunytak több mint 40%-a olyan ember, aki már eleve beteg és amúgy is a halál küszöbén áll (és nem, a maszk viselésének megtagadása nem azonos a „kegyes halál” jóváhagyásával, mert a kegyes halál arról szól, hogy a szocialisták megtagadják az orvosi segítséget azoktól, akik az életkoruk miatt veszélyeztetettek. Senki sem mondja, hogy az idős emberektől vonják meg a kezelést. Lehetőségük van karanténban maradni, ha tartanak a megfertőződéstől. A nyugdíjasok szociális biztonságban vannak, talán ha ösztönözni szeretnénk, akkor a pénztámogatásnak a leginkább veszélyeztetettekhez kellene kerülnie, hogy mi többiek normálisan folytathassuk az életünket.)

Évente emberek százezrei halnak meg különböző betegségekben, beleértve az influenzát, a náthát és a tüdőgyulladást, mégis, a Jogok Nyilatkozatának (Bill of Rights) figyelmen kívül hagyása, a gazdaság leállítása, és a szájkosár viselése bárhová megyünk - eddig soha nem merültek fel.

Miért kellene kérnünk az amerikaiak vagy a világ 99,7% -át, hogy fogadják el az orvosi zsarnokságot csak azért, hogy a lakosság 0,26%-a biztonságban érezhesse magát? Azokat az embereket, akik megkérdőjelezik az utasításokat „önzőnek” nevezik, de még ha én is a vírusra fogékony emberek közé tartoznék, SOHA nem követelném, hogy a lakosság 99%-a hajoljon meg a totalitarizmus előtt azért, hogy én egy kicsivel tovább éljek. Mert EZ tényleg önzés lenne.

Ahogy egyre több tanulmány és adat jelenik meg, a maszkhasználat is kérdésessé válik. Noha a nagy technológiai vállalatok (Big Tech) megpróbálták elnyomni vagy cenzúrázni azokat a tanulmányokat, amelyek ellentétesek a hivatalos narratívával, ez csupán még több embert késztetett arra, hogy megkérdőjelezzék a kötelező utasításokat erőltető kormányok motivációit. Végül is a fősodratú média folyamatosan azt mondja, hogy „hallgatnunk kell a tudományra”, ám figyelmen kívül hagyják vagy cenzúrázzák a tudományt. Tehát, ha a pandémiára adott válasz alapja nem a tudomány, akkor a válasznak szükségszerűen az ellenőrzésről kell szólnia.

A legtöbb amerikai nem olyan buta, mint ahogy az elit gondolja. Látják a retorika és az adatok következetlenségeit, és egyre inkább hajlamosak megtagadni az engedelmességet. Ez lehet az oka annak, hogy az intézmények fél év alatt hirtelen kétféle Covid oltással is előálltak; meg kell kezdeniük az 'újraindítás' oltási szakaszát, mielőtt túl sokan látnának át a szitán.

Ez a rohanás a vakcinákkal, valamint a Pfizer és a Moderna 94–95%-os hatékonyságának bizonygatása gyanús. A legtöbb vakcina átlagos hatékonysága körülbelül 50%, vagy annál is kevesebb, és ezek olyan oltások, amelyek több száz kísérletet értek meg és már évek óta használták őket. Vajon a Pfizer és a Moderna képes volt vakcinát előállítani egy SARS típusú vírus ellen akkor, amikor több kormány, több mint egy évtizeden át próbálta előállítani a Kínai SARS elleni oltásokat, és nem jártak sikerrel, ők mégis 95%-os hatékonyságot tudtak elérni?

Sokan nem dölnek be az oltás-sztorinak, és talán ezért ugrik az elit olyan gyorsan neki az oltásoknak.
 
Érdemes figyelembe venni: számos közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy három amerikai közül legalább egy elutasítja majd a Covid vakcinát, amikor az elérhetővé válik a lakosság számára. Az amerikaiak 60%-a közölte a közvélemény-kutatásokban, hogy csak akkor oltatják be magukat, ha bebizonyosodott, hogy legalább 75%-os a hatékonysága.

Itt azt hiszem, megvan a magyarázatunk az oltási bonanzára. Az elit tudja, hogy az amerikaiak (és valószínűleg az európaiak) egyharmada nem oltatja be magát, függetlenül az általuk közzétett propagandától. Azt is tudják, hogy az amerikaiak 60%-a valószínűleg nem oltatja be magát, hacsak nem képes legalább 75%-os hatékonyságot felmutatni. Sem a Moderna, sem a Pfizer nem mutatott be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy oltóanyagai képesek lennének megakadályozni a Covid által okozott súlyos betegségeket vagy a halált, így hatékonyságuk aránya a siker „előre jelzésén” alapul, hiszen a vizsgálatok minimálisak. Vagyis a 95%-os hatékonysági ráta teljesen önkényes.

Miért állítanak mégis olyan magas számot, és miért nem maradnak a reálisabb 50-60%-nál? Mert a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy nagyon nagy hatékonyságra van szükség ahhoz, hogy meggyőzzék az amerikaiakat arról, hogy beoltassák magukat. Szerintem ez tényleg ilyen egyszerű.

Az amerikaiak több okból is szkeptikusak az oltásokkal szemben. Az az igazság, hogy csak minimálisan tesztelték őket és kevesebb, mint egy év alatt álltak elő velük - ez az egyik ok. És tény, hogy látják, amint a kormány és a média cenzúrázza és hazudik a Covid-adatokkal kapcsolatban - ez egy másik ok. Az emberek nem bíznak az elitben és ki hibáztathatja őket? Ki bízna meg a pszichopata cabalban, hogy az egy ismeretlen vírusos koktélt adjon be nekik? Talán nem elég tiszta a szándékuk?

A nyilvánosságnak igaza van, ha gyanakszik. A Pfizer volt alelnöke, Dr. Michael Yeadon más egészségügyi szakemberekkel együtt a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy az oltásokat nem tesztelték megfelelően, és fennáll a „végleges meddőség” veszélye azoknál a nőknél, akik a jelenlegi Covid vakcinát igénybe veszik a káros autoimmun válasz miatt. Más szavakkal, az oltás sok nőt meddővé tehet, képtelenné a gyermekvállalásra.

Talán erre gondolt Bill Gates, amikor Ted Talk műsorában kijelentette, hogy az „oltások és a reproduktív szolgáltatások” hozzájárulhatnak a Föld népességének 10–15% -os csökkenéséhez, a „globális felmelegedés megállításának” eszközeként.


Miért említené Bill Gates az oltásokat egy lapon a „szaporodási szolgáltatásokkal” a népesség csökkentése kapcsán? Az oltások nem abban segítik az embereket, hogy tovább éljenek? Nos, a Pfizer alelnökének figyelmeztetése a Covid oltással kapcsolatban éberségre hívja fel a figyelmem. Lehet, hogy a Covid vakcina nem okoz betegséget, vagy nem lesz halálos. Lehet, hogy hosszú életet élsz majd koronavírusmentesen - de az oltás után néhány évvel kiderül, hogy sohasem lehet gyermeked.

Érdemes megnézni a „Children Of Men” című filmet, ebben látható, hogy milyen jövő vár ránk, ha a globalisták teret nyernek.

Mindeközben az elit mindent megpróbál, hogy meggyőzze a lakosságot: a túlélés és a „nagyobb jó” érdekében felejtse el a polgári szabadságjogok fogalmát. Már arról beszélnek, hogy a dolgok soha nem térnek vissza a normális kerékvágásba, és a jelenleg végrehajtott változtatások sok évig megmaradnak még.

A kormányok a médiában jelenleg azt állítják, hogy az oltások „nem lesznek kötelezőek”, de ez hazugság. Mert ezzel egy időben máris olyan utasítások látnak napvilágot, melyek megkövetelik az oltottság bebizonyítását, ha valaki nyilvános helyre akar menni, netán dolgozni. Gyakorlatilag vagy beoltatod magad, vagy éhen halsz. Ez nem választás.
De azt látom, hogy több millió amerikai áll ellen ennek a tervnek. Azt látom, hogy seriffek és rendőrök az egész országban elutasítják e terv betartatását, még az olyan baloldali államokban is, mint Kalifornia.

Tiltakozásokat látok olyan lezárt államokban, mint Michigan, Kalifornia vagy New York. Tömeges tüntetéseket látok Európában. Látom, hogy az 'újraindítás' terve lelepleződik, és az igazság betör a mainstreambe (fősodrású média). Látom, ahogy valami a felszínre kerül, és érzem a lázadás lőporillatát. És tetszik.

Nem vagyok pesszimista a jövővel kapcsolatban. Tudom, hogy összeomlás következik. Tudom, hogy harc következik. De most azt látom, hogy egy harcot megnyerhetnek és meg is nyernek azok, akik tiszteletben tartják a szabadság elveit. 
Lehet, hogy a globalisták elszámították magukat.