2017. május 10., szerda

Életünk

Írta: Czékus Viki
Itt élünk...a Föld nevű Bolygón. Már több mint 7 és fél milliárdan a fizikai síkon. Együtt alszunk, eszünk, szeretünk, gondolkodunk és érzünk, Gaiaval, egy rendellenes, hézagokkal teli plazmaburokban, ami már nemsokára csak emlék lesz és kiszabadulunk a valódi Univerzumba.
Ebből a több milliárd emberből kevesebb mint 10 millió azoknak a száma, akiket csillagmagnak nevezünk. Belőlük kerül ki az a 144000, egy központi csoport, akiket a Csillag Rendje néven illetnek. Rácz Anita összegyűjtötte és lefordította számunkra, hogy miért fontos ez a 144000 fő és mi is az a Csillag Rendje. Itt megtalálható: 
Ha úgy érzed, hogy tenned kell valamit, akkor cselekedj. Lehet, hogy te is tagja vagy ezen csoportnak és ne légy kishitű, hogy nem sikerül erre rájönnöd. Érezni fogod a késztetést és ne nyomd el magadban, segítségre lelsz majd, hiszen nem vagy egyedül.
Ha szeretnéd, akkor meditációban kérdezd meg, hogy „Ki vagyok?” „ Miért vagyok itt?”. Bizonyára sok mindent fogsz látni, de minél többször gyakorlod és kérdezed meg, annál jobban le fog tisztulni a kép. A Felsőbb Éned segíteni fog, nagyon sok mindenre tudja a választ, hiszen a Forrással Egységet alkot.
Teljesen más nézőpontból tekintünk most már az elkövetkező időkre. Cobrától tudjuk, hogy 2012. december 21-dike óta csak és kizárólag pozitív idővonal létezik és minden negatív idővonal összeomlott. Nem lesznek elnéptelenítési tervek, Fema táborok és nem lesz megengedve, hogy kirobbantsák a 3. Vh.-t sem. Bárki, aki ilyen jellegű cikkeket ír és terjeszt, az valótlant állít és nem ismeri sem az Eseményre vonatkozó tervet sem a Fény Erőket. Ezek a cikkek arra jók, hogy félelmet és kétségeket ébresszen mindenkiben, aki elolvassa.
Cobra nagyon sok mindent elárult az oldalán a háttér hatalomról, a titkos negatív és pozitív csoportokról és társaságokról. Információt adott át nekünk olyan dolgokról, amiről fogalmunk sem volt korábban. Mi az a plazma sík, Rózsa Rendje, Cintamani, Sárkány Társaságok, skaláris ultrahang technológia, chimera, fényhajó, tachionok. Közölte velünk, hogy van egy lélekcsoport, akiknek sikerült mindig úgy inkarnálódniuk, hogy a cabal ellen tudjanak harcolni és felszabadítsák a Bolygót.
A középkorban ők harcoltak az inkvizíció ellen, a 17. és 18. században a jezsuiták ellen, most pedig a Rockefellerek és Rothschildok ellen. Megtalálhatók a Pozitív Hadseregben, a Templomosok körében, a Fehér Sárkány Társaságban, a cabal hálózataiban és az általános emberi népesség szabadságharcosaiként.
Ez csakis rajtunk múlik, hogy megértsük és elfogadjuk ezeket az információkat.
Felvázolt egy olyan jövőképet, amiben nem kell többé félnünk vagy tartanunk attól, hogy bármit megtehetnek velünk. Nem leszünk többé sohasem ilyen alacsony tudatszinten, ahol önpusztító és romboló életkörülmények vesznek körbe, ahol megosztanak mindent és mindenkit, ahol az arkhónok választják számunkra a családunkat, befolyásolják az álmainkat és a tetteinket. Valóban megértetted, megértettük azt, hogy mekkora jelentőséggel bír, amit Cobra lefest számunkra?
Mindannyian együtt hozunk majd döntéseket, ragyogó, élettel teli világot alkotunk majd. Férfi és nő soha többé nem lesz egymás riválisa. A gyermek kincs lesz bármilyen nemű és korú. A növény -és állatvilág teljesen meg fog tudni újulni és fel fog tudni lélegezni, hogy áthassa őket is a Szabadság érzése.
A Forrás alig várja, hogy visszataláljon hozzá ez a rengeteg gyönyörű lélek és megadhassa számukra a teljes boldogságot. A fátyolon túl minden energia és érzés a Szeretetről szól.

Vibráló energiák….csodás Univerzum”
Az a rengeteg űrhajó, amit egyre többször látunk videókon, miattunk van itt, hogy nekünk segítsenek. Óvnak minket minden módon, ahogy csak tudnak, mert Szeretnek minket.
Cobra már évek óta készíti fel az emberiséget erre a változásra és azt szeretné elérni, hogy összefogás legyen. Mindig helyzetjelentést ad, hogy éppen hol tart a Galaktikus Konföderáció, vagy ha arról van szó, akkor felhívást intéz hozzánk, hogy segítsünk a felszabadítási folyamatban.
Nagyszerű embert talált az Ellenállás, nincs könnyű dolga velünk, de önzetlenségével és csodálatos szívével megtesz mindent.
Ahogy a múltkor írta: tisztában van vele, hogy már a végletekig tesztelve vagyunk... Viszont tudjuk azt is, hogy a Fény bennünk ragyog és él, mutatja a helyes irányt.
A Felemelkedési idővonal be van állítva és nagyon szépen haladnak a Fény Erői a plazma polip entitással és a toplet bombákkal is.
Ezenkívül fontos még megemlíteni, hogy a teljes átalakulásnak: tehát az Esemény, a tisztítás, az emberiség és élővilág gyógyulása és felemelkedése meg kell hogy történjen 2025-ig. Óriási energiák vannak tehát mozgósítva, hogy mindez a lehető leghamarabb megvalósulhasson.
Nemrég találkoztam egy öreg nénivel. Egy váróteremben ültem és odajött hozzám. Teljesen ismeretlenek voltunk egymás számára, de mégis elkezdtünk beszélgetni. Aggodalmát fejezte ki a furcsa időjárási viszonyok és a világban látható káosz miatt. Megélt már egy világégést és nagyon fél, hogy megint ez fog történni, ezért mindennap imádkozik, hogy ez ne történhessen meg. Végighallgattam. Lassan indulnom kellett és ezt mondtam neki:”Nincs egyedül. Mindennap meditálunk nagyon sokan, a Békéért és a Szeretetért. Egyre többen vagyunk már, akik mind ezt akarják. Vigyáznak ránk. Minden jót kívánok!” Megöleltem. Láttam, hogy mosolyog és hogy jobban érzi magát. Nem tettem semmi különlegeset, de mégis jó volt látni, ahogy kisimulnak a vonásai.
Jó párszor leírtam már, de még nem elégszer ezt a fontos „tanítást”, amit a szívem számára rendkívül fontos emberektől tanultam, örökre:
Szeretetből van elég és jut belőle mindenkinek.”
Ha valaki még nem olvasta, akkor nagyon szívesen a figyelmébe ajánljuk Cobrának ezt a cikkét, ami életünk legfontosabb történéséről szól. Ez fog bennünket elérni és megváltoztatja ezt az egész értelmetlenséget, amit elsődleges anomáliának neveznek. Az Istennő energia csodákra képes!
A cikkben szó van egy komplex hullámanalízisről, melyet az Ellenállás használ. Felállítanak egy kifinomult számítógépes modellt ahhoz, hogy megleljenek egy valószínűségi időkeretet az Eseményre vonatkozóan. Ez a modell tartalmaz egy nagyon fontos tényezőt: a Szabad Akaratunkat. Tehát mi is részesei vagyunk ennek a segítségnyújtásnak, modellnek, erre egyre többen tudatára ébredünk!
Mivel nagyon sokan a változást szorgalmazzák és úgymond „igénybe veszik” a Szabad Akaratukat, Pleroma véghez viszi ezt a folyamatot.
Az Istennő békét akar és béke lesz”
Ez a Szeretethullám nem állítható meg és csak hogy jobban megérthessük, hogy milyen meseszép változások várnak ránk, íme néhány kérdés, melyeket még korábban Untwine tett fel nekünk.
Ha ma mindened meglenne, amire fizikailag szükséged van, mit tennél? Mennél és felfedeznéd a bolygót, a galaxist, az univerzumot a teremtés minden gazdagságával?
Ha ma megszabadulnál a sötét erők technológiáitól, melyek megzavarják az érzelmeidet, ha teljesen átprogramozódnál és kapcsolódnál az ikerlelkedhez, lélektársaidhoz és lélekcsaládodhoz, mit tennél? Felfedeznéd azt a hatalmas lehetőséget, ami ezekben a szeretetteljes kapcsolatokban rejlik?
Ha teljes hozzáférésed lenne az univerzum rejtélyeinek megértéséhez és teljes hozzáférésed lenne a szellemtől érkező összes kreatív ötletáramhoz, felfedeznéd?
Sejted már, milyennek kellene lennie az életnek?
Untwine és Cobra nagyszerű csillagmagok. Nagyon sok dolgot tesznek számunkra érthetővé. Mindezt csak használnunk kell. Nem köteleznek semmire minket. Nem akarnak hősök lenni és kihasználni senkit sem, sokkal magasabb cél vezérli őket: minden érdek nélkül segíteni akarnak nekünk kiszabadulni ebből a „nemlétezésből”, ahogy nevezni szoktam. Nem pénzért és nem dicsőségért teszik, hanem mert Szeretnek minket és látják az Új Életünk Vízióját.
A legvégére egy videót szeretnék mutatni nektek, ami a Kompressziós Áttörésről szól. Talán sokan nem látták még, Cobra oldaláról való. Felfedezhetők benne olyan képkockák, amik a Galaktikus Flotta fényhajóit mutatja a világűrben, vagy számunkra még különlegesnek számító technológiai megoldások, de nekem a kedvencem az, ahol látható, hogy tachion részecskék milliárdjai ölelik körbe Gaiat és az egész Naprendszert és megfürdünk benne mindannyian, átérezve a lélegzetelállító energiákat.
Nemrég első kézből tapasztalhattam meg, milyen az, amikor valaki vagy valakik felemelnek a legmélyebb helyről is. Biztosan nektek is volt már benne részetek. Rendkívül jó érzés. Most tanuljuk meg, milyen az: számítani egymásra, senkit sem hagyni magára, összefogni egy közös célért.
Tudd, hogy mindig fogják a kezedet, azért, hogy éreztessék szeretnek és nem engedik el most már soha többé……
Csodálatos napot mindenkinek!