2017. november 26., vasárnap

A kínai Prepare for Change (PFCC) második interjúja Cobrával - 2017. november 21.




PFCC - A kínai Prepare for Change (PFCC) mindig fenntartotta azt a filozófiát, hogy önként támogassa a felébredett közösséget. Nagyra értékeljük, hogy lehetőségünk nyílt arra, hogy elkészíthessük a második interjúnkat Cobrával.
Először is olyan kérdéseket szeretnénk föltenni, melyek mindenkit foglalkoztatnak.
PFCC - Az alábbiak a 2016. március 7-i, A Felemelkedési Terv című bejegyzésedből valók: "amikor a Galaktikus Központból érkező galaktikus pulzálás eléri a Naprendszert, el fog söpörni minden sötétséget a bolygó felszínéről és be fogja indítani az Eseményt."; "minden egyes Nap/Galaktikus egyenlítői együttállás pontosan a Galaktikus szuperhullám idején fordul elő." A Plejádiak azt is megerősítették neked, hogy az együttállás pontos dátuma 1998. május 17-én volt, "amikor eldőlt a bolygónk sorsa és ekkor tudták biztosan a Fényerők, hogy a Felemelkedési terv sikeres lesz." Szóval logikus lenne azt gondolni, hogy a Galaktikus Központ már 1998. május 17-én küldött egy Galaktikus Szuperhullámot.
A kérdés az, hogy mekkora a sebessége ennek a Szuperhullámnak. Fénysebességgel halad? Mennyi idő alatt éri el a földet a Galaktikus Központból?
COBRA - A Galaktikus Szuperhullám egyik aspektusa fényesebességgel halad, másik aspektusa pedig sokkal gyorsabban.
PFCC - Ha az összes toplet kvark bombát eltávolítják mielőtt a Galaktikus Szuperhullám eléri a Földet, azonnal megtörténhet az Esemény? Meg kell várnunk amig ideér ez a Szuperhullám?
COBRA - A Galaxis egy élő lény és a toplet bombák eltávolítása, valamint a Galaktikus Szuperhullám szinkronban vannak egymással.
PFCC - A következő kérdések az emberiséggel kapcsolatosak:
Nemrég megjelent egy videó "Az emberiség kiáltványa" címmel, amely széleskörű elismerésre tett szert. Az a benyomásuk, hogy az idők során a Fényerők nem rendelkeztek kellő megértéssel a bolygónkon élő emberiségben végbemenő változásról. (Videó link: https://www.youtube.com/watch?v=DkuuouGXdI4)
Néhány felébredett embernek a következő a véleménye: az emberek évek óta beszélnek az Eseményről, ez egy végtelen történet. Mindez csalódásokat okoz a Fénymunkásoknak. Sheldan Nidle minden héten azt mondja, hogy "Közel az idő, most van itt az idő és a Fényerők készen állnak arra, hogy megtörténhessen." A kérdés a következő:
A Föld és az emberiség felszabadítása során az emberiség fő alkotóeleme a 'bizalom' és a 'hiszem, ha látom'. Az Esemény évek óta tartó folyamatos elhalasztódása miatt fogy a Fénymunkások hite. Szerinted a Fényerők felismerik ennek a veszélyét?
COBRA - Az a helyzet, hogy a toplet bombák eltávolítása hosszabb időt vesz igénybe. Minél hamarabb felismerjük ezt és folyamatosan dolgozunk a felszabadulásért, annál hamarabb meg fog történni.
PFCC - Sokan úgy gondolják, hogy az emberek jobban szeretik, ha van egy világos terv. Azonban a Fénymunkások évek óta bizonytalan idővonalon élnek. Nem biztosak abban, hogy mikor fog megtörténni a bombák eltávolítása és az Esemény. Ezért lehetetlen olyan praktikus intézkedéseket hozni, mellyel egyensúlyba hozható a munka és az élet. Megértik, hogy a Fényerők nem tudnak megjósolni egy bizonyos időpontot. De ha néhány éven belül nem történik meg, meg tudják mondani a Fénymunkásoknak, milyen intézkedéseket hozzanak a munkájukban és az életükben?
COBRA - A belső iránymutatásunkra kell hallgatni az élettervünkkel kapcsolatban.
PFCC - A fenti okokból kifolyólag sokan úgy gondolják, hogy meg kellene adni egy határidőt a toplet bombák eltávolítására. Ezt bizalmasan lehetne kezelni, de kellene, hogy legyen ilyen határidő. Ez egy stratégiai gondolkodásmód. Megfordult ez valaha a Fényerők fejében vagy csak hagyják, hogy egy időkeret nélkül menjen ez végbe?
COBRA - Az erre a kérdésre adott válasznak titokban kell maradnia.
PFCC - Néhányan azt kérdezték, hogy mivel az augusztus 22-i Egység Meditáció alkalmával elértük a kritikus tömeget, lehetőség van megszervezni egy újabb meditációt, ami túllépi azt a küszöbhatárt, amellyel azonnal beindítható lenne az Esemény? Ha nem, kérlek magyarázd el az okát.
COBRA - Szervezni fogunk egy újabb meditációt, ha eljön az ideje.
PFCC - Most náhány pénzügyi kérdés következik:
David Wilcock információs forrása szerint jelenleg egy 1 unciás ezüst pénzérme 15 dollárt ér. De az előállítása 26 dollárba kerül. A cabal manipulácójának köszönhető, hogy az ezüst értéke esik.
Egyetértesz ezzel az információval? David cikkének linkje: http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1195-partial-disclosure
COBRA - Igen, egyetértek.
PFCC - David azt is elmondta, hogy "a közeljövőben az ezüst ára unciánként a 400 dollárt is elérheti és egy bizonyos ideig meg fogja tartani ezt az értékét. Bennfentesek azt javasolják, hogy jelenleg ez a legjobb befektetés a vagyon biztosítására. Most ugyanakkora súlyú arany ára 81-szer magasabb, mint az ezüsté, ami példátlanul magas. Szóval sokkal jobb, ha ezüstöt veszünk, mit ha aranyat vennénk." Mit gondolsz erről?
COBRA - Az ezüst ára emelkedhet, de nem olyan drasztikusan. A történelmi átlag azt mutatja, hogy az arany 10-szer drágább, mint az ezüst.

PFCC - 2017. április 4-én azt jelentették a hírekben, hogy egy 59,6 karátos rózsaszín gyémántot adtak el egy hongkongi ékszerkereskedőnek kb. 71 millió USA dollárt, amivel felállították a drágakő árverés új világrekordját. Az éves gyémántkitermelés 30.000 kg körül van és még így is ilyen magas áron el lehet adni. Szerinted hogy érték ezt el?
COBRA - A természetes rózsaszín gyémánt rendkívül ritka és egy 60 karátos hibátlan rózsaszín gyémánt várhatóan eléri ezt az árat.
PFCC - Mivel a gyémántok legnagyobb részét a világon a Rothschild vállalatok kezelik és ők üzérkednek vele, tanácsos lenne, ha senki nem vásárolna többet gyémántot?
COBRA - Használd a saját iránymutatásod ezzel kapcsolatban.
PFCC - Mostanában nagy figyelmet kap a szexuális energia. Néhány kérdés ezzel kapcsolatban.
A sötét erők pornográf képeket, hirdetéseket, valamint filmeket és televíziós drámákat használnak fel arra, hogy elrabolják az emberek szexuális energiáját. El tudnád mondani milyen elv van emögött?
COBRA - Az arkhónok eltorzítják a természetes szexuális energiát, hogy mint egy akkumulátorként működjön, amely árammal látja el a mesterséges intelligencia mátrixát.
PFCC - Néhányan úgy gondolják, hogy a sötét erők elveszik a szexuális energiánkat és felhasználják azt ellenünk. Ha így van, kérlek magyarázd el ezt a folyamatot.
COBRA - Az arkhónok eltorzítják a természetes szexuális energiát, hogy mint egy akkumulátorként működjön, amely árammal látja el a mesterséges intelligencia mátrixát.
PFCC - Egyik kérdezőnk kérdése: honnan ered a szexuális vágy? A szexuális vágy a szerelem ellentéte vagy a szerelemből ered?
COBRA - A szexuális energia a Szerelem egyik aspektusa.
PFCC - Hogyan használhatjuk fel bölcsen szexuális energiánkat életünk minden területén? El tudnád magyarázni röviden minden területre vonatkozóan?
COBRA - Olvadj egybe a szív energiájával és fejezd ki azt belső vezettetésednek megfelelően.
PFCC - Most beszéljünk más területekről:




Az alábbi képeket egy kínai Fénymunkás készítette New Yorkban. A kék pontok lencsetükröződések. De van néhány fehér pont a Nap körül és egyenletesen felsorakoznak, miközben folyamatosan változtatják alakjukat. Mik ezek a kis fehér pontok?
COBRA - Lencsetükröződések.
PFCC - A chemtrailekkel kapcsolatban: ki vezényli a chemtrail permetezést? Azt mondják, hogy a cabal meteorológiai fegyverei már a Szövetség ellenőrzése alatt állnak. Miért szórnak még mindig chemtraileket a levegőbe?
COBRA - A cabal meteorológiai fegyverei még nincsenek a Szövetség ellenőrzése alatt.
PFCC - A Földi Szövetség a Föld jóindulatú csoportjainak koalíciója, az Agarthaiakat és az Ellenállási Mozgalmat is beleértve?
COBRA - A Földi Szövetség a bolygó felszínén lévő csoportok szövetsége.
PFCC - Corey szerint Kína van fölényben a Földi Szövetségen belül. Kína felsővezetői melyik frakcióhoz tartoznak? Létezik bármiféle kapcsolat a kínai vezetők és valamelyik földönkívüliek között? Ha igen, mely fajokkal állnak kapcsolatban? Kína rendelkezik saját Titkos Űrprogrammal?
COBRA - A felsővezetők közül néhányan a Szövetség tagjai és a Sárkány családokkal állnak kapcsolatban, míg másoknak a Rothschildokkal/jezsuitákkal vannak összeköttetéseik. Nincs közvetlen kapcsolatuk a pozitív földönkívüliekkel. Igen, létezik kínai Titkos Űrprogram.
PFCC - Kínában történtek UFO-t ért szerencsétlenségek?
COBRA - Igen.
PFCC - Kínának mi a terve, a Teljes, illetve a Részleges Közzétételt illetően? Már megkezdődött a Kínában élő cabal tagok letartóztatása?
COBRA - Egyes frakciók Részleges Közzétételt, míg bizonyos Sárkány csoportok Teljes Közzétételt akarnak. Már voltak kisebb letartóztatások.
PFCC - Ismered Alex Colliert? Mi a véleményed az információiról?
COBRA - Igen. Használd a saját belső vezettetésed az információival kapcsolatban. Mond néhány érdekes dolgot az Andromédaiakról.
PFCC - Az a kék fénygömb, amivel Anasztázia találkozott, ugyanaz, mint amikor Corey a Kék Aviánokkal lép kapcsolatba? Anasztáziának van kapcsolata a Galaktikus Konföderációval?
COBRA - Nem. Igen.
PFCC - Néhány hónappal ezelőtt a Kínai Központi Televízió, a CCTV 9-es csatorna egy dokumentumműsort sugárzott "A nagy álmodozó - Tesla ingyenenergiája" címmel. Arra utaltak a műsorban, hogy a tunguszkai esemény valószínűleg annak a kísérletnek a következménye volt, melyben Tesla a légkör ionizációját használta energiavezetőként. Egyik olvasónk szeretné tudni az igazságot az 1908-as oroszországi tunguszkai eseménnyel kapcsolatban.
PFCC - Egy korábbi interjúdban említést tettél arról, hogy ha valaki elképzeli az elméjében, hogy megteremt egy hajót, akkor ez a hajó megteremtődhet egy párhuzamos világban. Szóval a regényekkel kapcsolatban szeretnék kérdezni. A regény is az emberi tudat produktuma, ami egy világot teremt meg. Ha a tudat fizikai anyaggá alakítható, akkor a regény szereplői valóban léteznek egy bizonyos világban? Az író a szereplők Istene?
COBRA - A regény szereplői csak képzetek.
PFCC - Kétszer is megemlítetted a blogodon az Őszibarack-virágos forrást. A Jin dinasztiából származó kínai költő, Tao Jüan-ming leírásában szereplő Őszibarack-virágos forrás ugyanaz, amiről te is említést tettél? A föld alatti Agarthai hálózatnak a része?
COBRA - Igen. Igen.


PFCC - Létezik egy kétes eredetű betontéglákból kirakott kis kör alakú terület az oklahomai Tulsa központjában, melynek neve Az Univerzum közepe. Ha valaki ebben a körben áll és hangosan beszél, a hangjának a visszhangja többszörösen megnövekszik. Azonban azok, akik a körön kívül állnak, nem hallják, hogy a körön belül álló mit mond, csak torz hangfoszlányokat hallanak. El tudnád magyarázni ezt a jelenséget?
COBRA - Nem tudom megerősíteni ennek a történetnek az igazságtartalmát.



PFCC - A Google térképen több ezer kilométeres tenger alatti egyenes vonalak láthatók a tengerfenéken. Mik ezek a vonalak?

PFCC - Tolec azt mondta, hogy 2011-ben a Kelet-kínai-tengeren lévő reptilián tenger alatti bázist (koordináták: É 27,291 °; K 125,868 ° 209,5 km mélyen) elpusztították, ami egy 6,5-es erősségű földrengést okozott az óceánban.
Az amerikai földtani intézet (USGS) beszámolt egy 6,9-es erősségű földrengésről a Kelet-kínai-tengerben 2011. november 8-án, hajnal 3:59-kor (É 27,291°; K 125,868° 209, 5 km-es mélységben).
A világ más részein is észlelték a földrengést ugyanebben az időben. Meg tudod erősíteni ezt az információt?
COBRA - Nem.

PFCC - Van néhány szabályos, nyilvánvalóan ember alkotta vízszintes és függőleges négyszög ennek a területnek a közelében. Ezek a reptilián tenger alatti bázisnak az épületei?
(Lásd a képet.)
COBRA - Ez egy tenger alatti bázis, de nem reptilián.
PFCC - A kínai könyvekben lejegyzett történelem szerint egy fekete sárkány ejtette teherbe Konfúciusz édesanyját, aki később megszülte Konfúciuszt. Egyik olvasónk azt kérdezi, hogy Konfúciusz reptilián vagy jóindulatú drakonida leszármazott? Alaposan félrevezette a kínai kultúrát azzal, hogy támogatta az osztályhierarchiát a kínai fajban történt elmeprogramozáson keresztül? Cobra, elmondanád az ezzel kapcsolatos nézőpontodat?
COBRA - Drakonida volt, aki korlátolt, hierarchikus nézőpontjából próbált meg bölcsességet kifejezni.
PFCC - Korábban említetted, hogy Indiába beszivárogtak a sötét erők és a pénzügyi területen ilyen-olyan szélhámosságot követtek el, beleértve az aranyfelhalmozást és nagy címletű bankjegyeket vontak be. Mi a helyzet jelenleg Indiában?
PFCC - Kiderült, hogy Dél-Korea korábbi elnökét, Pak Kunhje-t a barátnője irányította. Mi történt az ex-elnökkel tulajdonképpen?
PFCC - Észak-Korea milyen pozíciót foglal el a geopolitikában? Kína, Oroszország és a Nyugat közé szorult, ami úgy tűnik, sajátos jellegű? Észak-Korea nukleáris rakéta fenyegetése a cabal intézkedése, hogy így kontrollálják a kelet-ázsiai szövetséget, főleg Kínát?
COBRA - Észak-Korea jezsuita kontroll alatt áll. (Üres) nukleáris fenyegetést használnak, hogy növeljék a térségben a feszültséget.
PFCC - Egyik tajvani olvasónk ezt állítja: 2016. áprilisában a belső vezetőm egy helyre irányított, 15 km-re Jiufentől, hogy vegyek egy 1300 m2 nagyságú földterületet. 2016. októberében az intuícióm azt súgta, hogy egy alagút van a földem alatt. A 2017-es tajvani Felemelkedés Konferenciádon azt mondtad, hogy egy 50 km széles, 100 km hosszú föld alatti bázis van a Taojüan repülőtértől északra, ami 1-3 milliárd ember elhelyezésére lesz képes a jövőben. Van valamilyen kapcsolat a földem alatt lévő alagút és a föld alatti bázis között?
A Taojüan repülőtér koordinátái: 25.077146, 121.229848
A földem koordinátái: 25.058013, 121.704610
Jiufeng koordinátái: 25.109416, 121.844980
COBRA - Van arra bármilyen bizonyítékod, hogy tényleg van egy alagút a földeden?
PFCC - Sok spirituális embernek még mindig van egy elképzelése a tekintélyről, magasabb szintű befolyásról. Pl. nyugaton legtöbben Jézust tisztelik, keleten Buddhát és Kínában Lao-ce-t. Egyetértesz azzal, hogy az ilyen fajta tudatosság a tekintélyről nem létezik egy megvilágosodott elmében? Mi a helyes gondolkodásmód ezzel kapcsolatban?
COBRA - Egy megvilágosodott elmének nincs szüksége külső tekintélyekre.
PFCC - Mi Krishnamurti küldetése, akit "Megváltóként" ismerünk?
COBRA - Arra inspirál minket, hogy hallgassunk belső útmutatásunkra.
PFCC - A kínai kultúra miért az egyetlen, amelyet megőriztek és amely fennmaradt az elmúlt 5000 évben?
COBRA - Mert az ősi Kína olyan politikát folytatott, ami stabilan tartotta a civilizációját és nem veszítette el a hatalmát a határain túl való katonai terjeszkedéssel.
PFCC - Azt mondtad, hogy az Ellenállási Mozgalom tagjai az X Bolygóról származnak. Néhány olvasónk úgy gondolja, hogy az X Bolygóról származó lények sérült reptiliánok. Kérlek tisztázd, milyen fajokból épül fel az Ellenállási Mozgalom. Az X Bolygó lényei melyik fajból származnak?
COBRA - Az Ellenállási Mozgalom tagjai egyáltalán NEM reptiliánok. Főleg plejádi, szíriuszi, andromédai és arkturuszi eredetűek.
PFCC - Egyik olvasónk kérdése: a Föld bolygó emberei kedvelik a bizonyítékokat. Az Ellenállási Mozgalom vagy a plejádiak valódi ábrázolása mikor fog napvilágot látni, beleértve életkörülményeiket és a tagjaikat?
COBRA - Az Eseménykor.
PFCC - Az Esemény után mindenki emlékezni fog előző életeire vagy csak a felébredett lakosság egy része fog emlékezni?
COBRA - Csak a felébredett lakosság fog emlékezni egyre többre.
PFCC - A II. világháború alatt a japán hadsereg számtalan kegyetlen bűntettet követett el Kínában. A japán hadsereg arkhón befolyás alatt volt vagy emberi irányítás alatt állt?
COBRA - Mindkettő.
PFCC - 2025 után, azok az emberek, akik nem emelkedtek fel, élhetnek továbbra is a Föld bolygón?
COBRA - Ez titkos információ.
PFCC - A kínai "Hegyek és tengerek könyve" (Shan Hai Jing) c. könyvben szereplő fő kontinens az atlantiszi civilizációhoz kapcsolódik vagy más idegen civilizációhoz? Mi a valódi célja ennek a könyvnek?
COBRA - Az ősi kínai civilizációhoz kapcsolódik és pozitív sárkány befolyással rendelkezik.
PFCC - Hogy jutottak hozzá az emberi test meridiántérképéhez a kínai "Sárga császár belső könyveiben" fejlett technológia nélkül? Kérlek, mondj valamit erről a könyvről.
COBRA - Fejlett földönkívüli technológiával jutottak hozzá, majd generációról generációra adták tovább.
PFCC - Hol tart jelenleg az implantátumellenőrző állomások eltávolítása?
COBRA - A Hold pályáján túl az összeset eltávolították.
PFCC - Létezik egy kínai ősi legendás történet, ami a halandó tehénpásztor és a Vegáról (Lyra) származó szövőlány házasságáról szól. Igaz ez a történet?
COBRA - Igen.
PFCC - Pan-ku, Fu-hszi és Nü-va voltak a kínai nemzet ősatyjai. A Sárga Császár és Jen császár voltak a kínai emberi ősatyák. Földönkívüliek voltak, mint a drakonidák?
COBRA - Igen, pozitív drakonidák voltak, főleg a Thuban (Alpha Draconis) csillagról.
PFCC - A legendás "A vörös szoba álma" című regény eredeti fejezetei a 40. fejezet után elvesztek és később más írók írták meg. Az Akasha krónikákon keresztül vissza lehet állítani egy kultúra történelmét?
COBRA - Igen. Az ellenállásnak van hozzáférése az eredeti fejezetekhez.
PFCC - Kína Sanxingdui kultúrájának eredete kapcsolódik a Dubhehoz? Mi az eredete a kínai történelem előtti kultúrának? A hatalmas kínai irodalom közül melyek hasznosak a tudat felemelkedéséhez? Milyen tanácsot adnál a Tao Te King tanulmányozásához?
COBRA - A Sanxingdui civilizáció a Thuban (Alpha Draconis) csillagról származó földönkívüli frakció fő horgonypontja volt, amely a pozitív drakonidák legkiemelkedőbb frakciója. Sok taoista írás nagyon hasznos a Felemelkedés folyamatához.
PFCC - Azt mondják, hogy a Kék Aviánok kiürítették a Nap és a Föld között lévő szférákat. Ennek eredményeként a galaktikus energia közvetlenül fogja befolyásolni a Naprendszert és a Földet. Sok felébredett ember készülődik. Néhányan készen állnak arra, hogy repülő csészealjakon hagyják el a Naprendszert. Néhányan a belső földbe fognak menni, mások pedig barlangokba. Azt szeretném tudni, hogy azok számára, akik nem készültek fel, mi lesz a dolgok kimenetele?
COBRA - A Fényerők segíteni fognak a felkészületleneknek.
PFCC - Fizikai értelemben mi történik, ha fekete lyukba repülünk egy űrhajóval? Az űrhajó darabokra törik?
COBRA - Nem, a fizikai anyag nullponti információs jellé alakul.
PFCC - Mennyire pontos Einstein relativitás elmélete?
COBRA - Pontos a valóságnak abban a részhalmazában, amit leír, de azon túl teljesen pontatlan.
PFCC - Az Esemény után mi lesz a globális ingatlanágazattal?
COBRA - Át lesz alakítva.
PFCC - Az Esemény után misztériumiskolákat fognak alapítani minden országban? Mindenki tanulhat a misztériumiskoláktól?
COBRA - Igen. Nem.
PFCC - Az ikerlelkek lélekkora azonos, de lehetséges az, hogy különböző biológiai életkorú ikerlélekkel találkozunk? Mi a különbség aközött, ha az ikerlelkünkkel vagy ha a lélektársunkkal vagyunk?
COBRA - Igen. Az ikerlélek az Én Vagyok jelenlétünk másik része, a lélektárs pedig az a lélek, akinek a lelke ugyanabból a pontból ered.
PFCC - A 2008-as wenchuani földrengés természeti vagy mesterséges katasztrófa volt?
COBRA - Mesterséges.
PFCC - Az olyan sűrűn lakott országok számára, mint pl. Kína és India, hogyan lesz biztosítva a napi szükséges ellátás az Esemény idején? A közszférát tájékoztatni fogják előre a helyzetről?
COBRA - Kína kitűnő ellátási hálózattal rendelkezik, ami majd akkor is működni fog.
PFCC - Azok számára, akik meghaltak az Esemény előtt, a Föld felszabadulása hasznos lesz? Vagy mondjuk mi lesz az Asheo birodalommal és a gonosz lelkekkel a Föld felszabadulása után?
COBRA - Igen. Az Esemény előtt a negatív lelkek el lesznek távolítva az asztrálsíkról.
PFCC - Vannak olyan történelmi alakok, akik a chimera tagjai voltak?
COBRA - Nincsenek. A chimera nem vonta be magát a bolygó felszínén lévő életbe.
PFCC - Azt figyeltük meg, hogy sokan arra várnak, hogy egy nagy változás történjen a világon. Ezeket az embereket "Várakozóknak" hívjuk. Mindannyian sok mentális és érzelmi traumától szenvedünk. De a "Várakozók" nem akarnak szembenézni és nem akarják begyógyítani a sebeiket. ehelyett arra várnak, hogy majd "mások" meggyógyítják őket az Esemény után. Ezek az emberek ezért nagyon érzékenyek a negatív entitásoktól érkező zavarokra és ösztönzésekre, és erőszakos érzelmi kitörésekkel támadnak másokat. Az ébredő közösség szavakban csupa fény és szeretet, de nincs bennük harmónia. Mi a véleményed erről?
COBRA - Igaz.
PFCC - Az 1960-as években egy afrikai fekete férfit "fekete Jézusként" jellemeztek. Megvolt a képessége arra, hogy lássa mások gondolatát és így tovább. Szeretetet, békét és megbocsájtást hirdetett. A cabal vadászott rá, de nem jártak sikerrel. Ez a fekete Jézus valóban létezett? Az emberek valóban ki tudják ezeket a képességeket fejleszteni? Ezek a képességek az Én Vagyok Jelenlétnek köszönhetők?
COBRA - Igen. Igen. Igen.
PFCC - Egyik csoportvezetőnk kérdése: a csoportunk célja az, hogy olyan igazságokat terjesszünk, mint pl. az, hogy a 9/11-es incidenst az USA kormánya vezérelte és hajtotta végre, hogy az embereket génmódosított élelmiszerekkel mérgezik, hogy az emberi tobozmirigyet fluoridos vízzel meszesítik, hogy oltásokkal mérgezik az embereket és egyéb olyan igazságokat, amiket "összeesküvés elméleteknek" állítanak be.
Azt szeretnénk, ha minden ember tudatában lenne annak, hogy mi folyik körülöttünk és rájönne, hogy átvernek minket. Azonban ebben a dualista ellentétekkel teli világban az ilyen információk napvilágra hozatala még komolyabb dualizmust és a jövőre vonatkozó elvárásokat szül. Ennek eredményeként nem szentelnek figyelmet tovább saját belső fejlődésüknek, ami épp ellentéte annak, amit próbálunk elérni - hogy egy jobb hellyé változtassuk a világot. Van más módja, amivel el tudnánk érni ezt a végső célt?
COBRA - Terjeszthetitek a külső és belső információk kombinációját.
PFCC - Mi az igazság az alábbi, mostanában történt események mögött: a las vegasi koncerten történt lövöldözés és a katalán függetlenségi népszavazás mögött? A cabal végső rohamának részét képezik ezek az események?
COBRA - A lövöldözést a cabal rendezte meg. A függetlenségi népszavazás a katalán emberek őszinte akaratát tükrözi.
PFCC - Végül, néhányan igen aggódnak a Yaldabaoth és a benne lévő entitások miatt. A kérdés: ha az egész Galaktikus Konföderáció egyesíti erőit a plazma entitások ellen, akkor miért nem tudnak két szakaszt küldeni, hogy két legyet üssenek egy csapásra? Miért kell nekik egyenként eltávolítani az entitásokat, ezzel meghosszabbítva az idővonalat?
COBRA - Együtt távolítják el őket.
PFCC - Értem. Elérkeztünk az interjúnk végéhez. Nagyon szépen köszönöm, Cobra, hogy megválaszoltad ezt a sok kérdést.
COBRA - Szívesen. A Fény győzelme!

PFCC - A Fény győzelme! Áldás!