2018. március 4., vasárnap

Jegyzetek Cobrától és Isis-től a 2015. március 21 és 22-i konstanzi konferenciáról – 2. rész



 Nicholas Roerich műve

A FB Csoportunk indulásának idején jelent meg az a sorozat, amely eddig kimaradt a fordításból és még nem jelent meg magyarul a teljes sorozat. Ez három éve hangzott el egy Cobra és a párja, Isis által tartott konferencián, Svájcban és azóta is többször hivatkoztak vagy hivatkoztunk már rá. Most a MÁSODIK részt olvashatjátok, de pár napon belül az összes részt megjelentetjük.
Az Esemény egy dinamikus, mindannyiunk által létrehozott helyzet, kollektív szinten hozott döntés.
- A Csillag Testvérisége/ Csillag Rendje -
A Csillag Testvériségének női és férfia tagjai a fény őrzői a bolygó felszínén és a felszín alatt . Az idők során ők védelmezték és tartották életben a fényt.
A Csillag Rendje tagjai a Fény az a 144000 csillaglénye, akik lehetővé teszik, hogy ragyogjon a Fény és ezzel átalakítják a sötétséget. Jelenleg, az IS:IS portál tavaly decemberi aktiválása óta Fény áramlik a Központi Napból, ami a moldavitból készült Szent Grál kehely csiszolt lapocskáin megy keresztül. Ez lencseként szolgál, mely a Fényt erre a 144000 lényre irányítja, hogy ezzel beindítsa a felébredésüket. Mi, akik ebben a teremben vagyunk, és azok, akik ezeket a sorokat olvassák, mind közéjük tartozunk. "Tudjuk" ezt, és életeink során erre a nagy jelentőségű pillanatra, a "korszakváltásra" lettünk kiképezve. Az elmúlt inkarnációink csak felkészülésként szolgáltak arra, hogy a jelenleg bennünket érő hatásokat képesek legyünk befogadni. Ez az oka annak amiért a Fényerők úgy döntöttek, hogy a legfelébredettebb fénymunkások rendelkezésére bocsájtják a Cintamani követ. Ilyesmi korábban nem fordulhatott elő ilyen széles körben. Egészen mostanáig a kőről szóló információk szigorúan titkosak voltak. A mai napig olyan fontos dolognak számít, ami minden képességünket igényli ahhoz, hogy igazán felelősségteljesen kezeljük: KIZÁRÓLAG azok kezébe kerülhet a kő, akik kristálytisztán elkötelezték magukat a Fény mellett, hogy aktívan részt vesznek a Föld felszabadítási folyamatában, akik részesei szeretnének lenni az első kapcsolatfelvételnek és a felemelkedésnek. KIZÁRÓLAG azok kapják meg, akik tudatosan dolgoznak magukon, a negatív mintáikon, problémáikon, hogy ezáltal alkalmasak legyenek részt venni teljes lényükkel a Föld felszabadításában. Amennyiben most meghozod ezt a döntést, ez a Te pillanatod lehet. NE add olyan emberek kezébe ezt a követ, akik csak félig működnek a szívükből és nem teljesen felébredettek, és csak TE hiszed azt hiszed, hogy szükségük van a kőre, pedig csak a programozásukból adódóan cselekednek. NE add olyan embereknek, akik elutasítják az aktív részvételüket és nem hajlandók felelősséget vállalni a saját mintáik megoldásáért (még ha "áldozatok" is, ez nem mentség arra, hogy felelőtlenül használják a követ). Ha ezeknek az embereknek adnád a követ, az azt eredményezné, hogy azok a sötét energiák, amiket ők tudat alatt csatornáznak, még inkább felerősödnek. Ennek nagyon negatív hatása lenne rád, a lélekcsaládodra és az egész Fényhálózatra és így az egész bolygóra. Ezért kérlek, bánj körültekintően a kővel, mivel ez a Szent Grál egy aspektusa. Mindig viseld a gondját és tartsd különleges helyen. Legjobb, ha magadon viseled éjjel-nappal. Ennek különleges oka van: az Esemény idején az Esemény energiái egyenesen ezen a kövön keresztül fognak áramolni. A kő lesz az a továbbító elem, amin keresztül az Esemény energiái eljutnak hozzád. A kővel együtt energiaközvetítőként fogsz működni az Esemény időpontjában. Ez azt is jelenti, hogy akinek különleges szerepe van az Esemény idején, multidimenzionális üzenetet kap majd arról, hogy mit kell tenniük, egyforma módon. Kinek lesz különleges szerepe az Eseménykor? Neked! Pontosan tudni fogod, hogy mi a teendőd. Vezetve leszel a kövön keresztül fentről, nagyon intenzív és határozott módon. A te pozitív energiádat is megsokszorozza és teljes mértékben rá fog ébreszteni téged a küldetésed minden aspektusára, napról napra egyre jobban, attól a perctől kezdve, hogy 100%-ban meghoztad azt a tudatos és feltétel nélküli döntést, hogy átadod magad isteni szerepednek, amit ebben a pillanatban megtestesítesz. Segít eltávolítani blokkjaidat, traumáidat, megoldatlan mintáidat, implantátumaidat, de csak a te teljes szívből jövő részvételeddel. Nem számít, mennyire tartod magad fejlettnek vagy nem fejlettnek, csak a TE SAJÁT döntésedtől és szabad akaratodtól függ, ez a kulcselem.
Nicholas Roerich műve
Ebben a pillanatban, mi, a bolygó Fényhálózata, különleges fókuszban vagyunk. A Fényerők aktívan dolgoznak az Eseményhez szükséges fényrács stabilizálásán. 1996-ban az Arkónok egy negatív portált hoztak létre, és a Fényhálózat tagjait majdnem mind elfogák. Az 1996-os invázió óta a fényerők a Fényhálózat teljes felszabadításán dolgoznak, amely mostanra ismét elkezdett működni. Ezt a tényt láthatóan megerősítik azok a politikai, gazdasági és társadalmi struktúrákban beindult stabilizációs folyamatok, amelyekkel te is találkozhatsz. Mindez azért történik, hogy a világban nagyon hamar békesség és szabadság legyen és megszűnjenek a háborúk. A Fény Hálózata ismét tökéletesen fog működni, ami stabilizálni fogja az emberiséget az élet minden területén és minden szintjén. Tehát mi-és így a többi ember is-jelenleg az Eseményre készülődünk.
A FÉNY HÁLÓZATA MINDENNÉL FONTOSABB! A CINTAMANI KÖVEK KULCSFONTOSSÁGÚ SZEREPET TÖLTENEK BE!
~ A megvalósítás (manifesztáció) eszközei ~
3 fő lépés, amivel bármi megvalósítható/manifesztálható-BÁRMI! :
1. TUDATOS, FELTÉTEL NÉLKÜLI DÖNTÉS (a legfontosabb, tekintettel, hogy ez a feltétele a következőknek!)
2. A FELSŐBB ERŐK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA
3. CSELEKVÉS
Minden a láthatatlan tartományban van előkészítve, hogy manifesztálódjon a fizikai világban. Ez azt jelenti, hogy minden, ami a fizikai világban fog megnyilvánulni, a magasabb birodalmakból az alacsonyabb felé halad és így egybemosódnak a határok. A folyamat jobb megértése végett a különböző rétegek listája a következő:
1. Mentális (gondolat)
2. Asztrális (lélek)
3. Éteri (érzelem)
4. Plazma (az éteri és fizikai sík összefonódása)
5. Fizikai (test)

1. Ötletek - Elképzelések - Gondolatok - Tudás - Mélyebb megértés - Spirituális birodalmakban való tartózkodás - Megvalósítás - Éleslátás - Döntés - Szándék - Tettrekészség minden szinten: mentális, asztrális, stb... - (a multidimenzionális képességek irányába tart: Telepátia/Hozzáférés az "Egyetemes Tudáshoz" = a teremtés isteni férfi aspektusa)
2. Intuíció, szívből jövő, teljes jelenléttel történő részvétel, kapcsolat a magasabb spirituális birodalmakkal és lényekkel, az isteni fény magasabb dimenzióihoz tartozó fénylények segítségül hívása, átadni magunkat az isteninek, lehetővé téve, hogy rajtunk keresztül megvalósuljon (a multidimenzionális képességek irányába tart: asztrális kivetülés/asztrálutazás = a teremtés isteni női aspektusa)
3. Érzés, ízlelés, hallás, látás, lélegzés az új teremtésben, minden, ami meg fog valósulni, légy bennük, mintha ez már a valóság lenne, teljes lényeddel, minden képességeddel, hogy az egész érzelmi testeddel benne legyél (a többdimenziós képesség irányába tart: teleportáció)
4. Ugyanaz mint a 3., csak még inkább fizikai síkon: gondolj csak vissza a gyerekkorodra, amikor a szerettél volna a puszta akaratoddal egy függönyt megmozdítani (a többdimenziós képességek irányába tart: Telekinézis)
5. Fizikai tett: pl. meditálj, jógázz, táplálkozz egészségesen, lépj kapcsolatba egy emberrel, szerkessz honlapot, irj e-mailt, beszélgess emberekkel, nyomtass szórólapokat, nézz embertársaid szemébe és mosolyogj, tarts összejöveteleket, vedd fel a kapcsolatot más csillagmagokkal, építs ki HÁLÓZATOT, hozz létre Eseményt Támogató csoportot, hozz létre Rózsa Rendje csoportot és a csoportod linkjét küldd ide:
vagy tedd fel a Facebookra, e-mailben hívd meg ismerőseidet, meditálj, alkoss meditációban, stb...
A fenti felsorolások természetesen csak inspirációként szolgálnak. Te saját magad is tudni fogod, mit kell tenned, csak lépj kapcsolatba a felsőbb éneddel.

Megkérek mindenkit, hogy vegyen részt az energiaháló építésében azon a területen, ahol él vagy bárhol máshol a bolygón és csatlakozz vagy hozz létre Eseményt Támogató/Rózsa Rendje csoportot. Untwine barátom nagyon aktívan vesz részt ebben, így kérlek lépj vele kapcsolatba az energiaháló építésével kapcsolatos további tanácsért és információért, mivel a hálóépítés az egyik legfontosabb dolog, amit jelenleg tehetsz.
(Untwine megjegyzése: nézd át a cikkemet, ahol elmagyarázom a kezdő lépéseket bárki számára, aki el tud kezdeni segíteni a Földet körülvevő energiaháló kiépítésében.
(Magyarul itt olvasható: https://2015attores.blogspot.hu/2015/01/meghivas-fizikai-energiahalo-munkara.html - a szerk.)

Amennyiben elakadnál, küldj e-mailt erre a címre: untwine1@yahoo.com, add meg a tartózkodási helyed, és hogy mit csináltál eddig)
Az energiahálóval kapcsolatos munka nagyban hozzájárul a Fényhálózat felszabadításához, és újra elmondom, jelenleg ez a LEGFONTOSABB, fontosabb, mint bármi más a Föld felszabadításának folyamatában. Gondolom, mindenki szeretné, ha most rögtön megtörténne az Esemény. Akárhogy is, kérlek, legyetek türelemmel, hiszen akkor lesz minden kész, amikor kész lesz, és az Esemény akkor történhet meg, amikor minden a megfelelő helyzetben van.
De őszintén, ha engem kérdeznétek, azt kívánnám, bárcsak azonnal megtörténne az Esemény!
Az a módszer, ahogy a dolgok manifesztálódnak/megnyilvánulnak, az oka annak is, hogy az elmúlt évek aktiválásai megtörténtek, mint pl. "A háló újraindítása", az "AION-portál aktiválása" és az "IS:IS-portál aktiválása". Ezek az aktiválások a "horgony-pontok" a bolygó éteri testében, így mi, - mint a Fény Hálózata - része lehetünk ennek. A fény hálózata így isteni módon működhet. Az aktiválások előkészítették a Fény Hálózatának teljes körű működését, ami most újra beindul, és rajtunk keresztül fog befejeződni teljesen, az által, hogy mi mint planetáris csoport fejlett módon használjuk magunk számára a különféle manifesztációs eszközöket. Mivel ily módon ez a teljes folyamat még sosem ment végbe, és a tudatosság ezen a bolygón évmilliók óta el van torzítva, mélyebben meg kell értenünk, mindez hogyan működhet, hogyan teljesíthetjük be egyéni, isteni szerepünket, tökéletes harmóniában a bolygószintű Fény-Hálózaton belül, úgy hogy tudatában vagyunk minden más fénylény létezésének a bolygón.
Az Esemény egy közös döntés. Ez azt jelenti, hogy most egy új, magasabb szintre emeljük a manifesztáció törvényét. Ez mindannyiunk számára új. Mélyebben programoztak minket, mint azt fel tudjuk fogni, ezért súlyos problémát okoz, hogy tudatos kollektív (és egyéni) döntéseket hozzunk, az arkhónok pedig kihasználják ezeket a torzulásokat a médián keresztül. Minden egyes nap tudattalan kollektív döntéseket váltanak ki a tömegek programozásával. Ez azt jelenti, hogy MI ezt MOST a SAJÁT abszolút tiszta, tudatos kollektív döntésünkkel változtatjuk meg. Mindig a "magasabb" tudatosság vezet:
1. Jelenleg egyénileg és csoport szinten is feltétel nélküli tudatos döntést hozunk arról, hogy betöltsük egyéni és csoportos isteni küldetésünket, ami nem más, mint elősegíteni a Föld bolygó felszabadítását, az Első Kapcsolatfelvételt és a felemelkedést.
2. Segítségért folyamodunk egyénekként és csoportként a Fény magasabb spirituális birodalmának lényeihez és csoportjaihoz, hogy támogassanak minket egyénileg és csoportként a Föld felszabadításában, az Első kapcsolatfelvételben és a felemelkedésben.
3. Végül e feltétel nélküli, tudatos döntés értelmében cselekszünk, egyénekként, akik egy planetáris csoporthoz tartoznak: a Fény Hálózatához. A Föld bolygó felszabadítása, az Első Kapcsolatfelvétel és a felemelkedés melletti feltétel nélküli, tudatos döntés szerint cselekszünk; kivételes fénylények, akik a Fény egy bolygószintű csoportját alkotják, mint egy gyémánt a sok-sok csiszolt lapkájával.
A most visszaszerzett Fényhálózat immár örökké így fog maradni, és mostantól minden órával egyre jobb lesz, minden döntéseddel, minden segítségkéréseddel és cselekedeteddel, épp most, ebben a pillanatban. Az arkhónok már nem képesek ezt soha többet megzavarni. A Fényhálózat most stabilizálódik, így az Esemény bekövetkeztének valószínűsége minden perccel nagyon gyorsan növekszik.
~ Szigorúan titkos információ közzététele ~
A bolygó helyzete olyan sokat javult, hogy engedélyezték, hogy olyan információt tegyek közzé, amely máig szigorúan titkos volt.
A Fényhálózatban lévő örvények, melyek a rácsvonalak metszéspontjaiból emelkednek ki, az Esemény idején belépési pontokként fognak szolgálni a fényhajók számára. Ez az oka annak, amiért a sötét erők elfoglalták és ellenőrzésük alatt tartották a Fény Hálózatát. Az Esemény idején (és utána) az Első Kapcsolatfelvétel ezeken az örvényeken keresztül valósul majd meg, és az űrhajók az örvények magasabb dimenziós éteri energiáját használják majd, hogy manifesztálják magukat a fizikai síkra. Tehát ez azt jelenti, hogy láthatóak lesznek ezeken az örvényeken belül.
Erial Ali alkotása
Az Esemény alatt egy impulzust küldenek majd a Galaktikus Központi Napból az Oort felhőben lévő Gömbalakú Anyahajókon keresztül. A Gömbalakú Anyahajók továbbítják ezt az impulzust a Naprendszeren belül található kisebb hajóknak, azok pedig tovább küldik az energiát a planetáris Fényhálózatba, ami mi vagyunk. Azok, akik érzékenyek az energiákra, nagyon, NAGYON izgalmas energiákat fognak tapasztalni. Nagyon izgalmasakat. Ők és mindenki más is érezni fogja, hogy v a l a m i történik, és keresni fogják az okát. Nagyon erős, kifejezetten izgalmas és rendkívül pozitív energiák lesznek. Egy intenzív élmény lesz, hogy történt valami, valami új, amit korábban soha nem tapasztaltunk.

Az impulzus arra is szolgál, hogy összekapcsolja az embereket, hogy így tájékozódjanak az Eseményről és ez arra késztesse őket, hogy kommunikáljanak és találkozzanak egymással. Ezért olyan életbevágóan fontos az Eseményt Támogató Csoportok létrehozása szerte a világon; most azonnal. Számos csoport alakul, most, amit ti hoztok létre, pontosan ti, akik hallgatjátok és olvassátok ezt ebben a pillanatban. Senki más nem fogja megtenni helyettetek. Ez itt a kihívás, hogy olyat tegyetek, amit sosem láttatok másoktól, amit sosem vittek véghez korábban. Ezért alapvető fontosságú, hogy kövessétek a benső iránymutatásotokat úgy, hogy kapcsolódtok a spirituális tartományokhoz és lényekhez, ill. a felsőbb énetekhez.
Ez az, amire az összes korábbi életeitek során készültetek. Azért készültetek olyan erősen, mert ez a szituáció és a belőle eredő feladat teljességgel egyedülálló az egész emberi történelemben, sőt, ami azt illeti, a teljes kozmikus történelemben. Ez azt jelenti, hogy MINDANNYIÓTOK, igen, ti, akik hallgatjátok vagy olvassátok ezt, egyedülálló, különleges szereppel rendelkeztek az Esemény kapcsán, amit senki más nem képes teljesíteni. Közülünk minden egyes embernek speciális rendeltetése van, különösen az Esemény idején, és persze előtte és utána is. Ez az, amire próbáltunk rájönni egész életünkben, most mi jövünk.
Az Eseménykor a Rózsa Rendje csoportok meditálni fognak, hogy így stabilizálják az energiát. A Rózsa Rendjének tagjai képviselik jelenleg a felszabadítási folyamat női aspektusát, a férfi aspektusát pedig az Eseményt Támogató Csoportok. Ők is találkozni fognak, az Ellenállási Mozgalom és a Fény erői pedig fel fogják venni velük a kapcsolatot közvetlenül, vagy közvetett módon. Az Eseményt Támogató Csoportok fénymunkásai instrukciókat fognak kapni arra, hogy bizonyos kapcsolatokat alakítsanak ki, pl. a médiával. Mi, akik fizikailag jelen vagyunk és hallgatjuk vagy olvassuk ezt, mélyebben értjük, mi történik, mint bárki más ezen a bolygón, mint pl. a politikusok, vagy mások, akik mostanáig általában a nyilvánosság előtt voltak.
Azok, akik a nyilvánosságban szerepelnek az Esemény pillanatáig, többnyire teljesen össze lesznek zavarodva, amikor az megtörténik. Támogatásra és iránymutatásra lesz szükségük, mivel nem értik majd, mi történik, és nem tudják majd, pontosan mit is mondjanak a tömegeknek. MI vagyunk azok, akik beszélni fogunk a tömegekhez, akik elmagyarázzák majd, mi történt, mi történik és mi fog történni. A bolygó jövője a mi kezünkben van most és az Eseményt követően is. Az infrastruktúra a mi tetteinken keresztül fog tudni továbbra is működni. Mi leszünk azok, akik informálják majd a elektromos- és a vízművek embereit, a szupermarketek és bármely más szervezet/vállalat vezetőit és dolgozóit. Mi leszünk azok, akik elmagyarázzák mi a helyzet, mi vár rájuk, és mit tegyenek.
Mi leszünk azok, akik tájékoztatjuk a körülöttünk élő embereket arról, hogyan fejlődik majd a helyzet egy pozitív jövő irányába, és hogyan vállalhatunk szerepet ebben mindannyian. Elmagyarázzuk majd nekik, mit jelent a szerepük és hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy hogyan viselkednek a kritikus időszakban, az Eseményt követő kb. 1-2 hétben. Mi leszünk azok, akik kezdeményezik majd azokat az akciókat, amik dominó-effektust indítanak be, és befolyásolják a többiek cselekedeteit az intenzív átalakulás alatt, amikor a legtöbb ember össze lesz zavarodva és néhányuk-remélhetőleg nem így lesz-esetleg pánikolhat is. Ez az, amiért most, pontosan ebben a pillanatban bolygószerte létrehozzuk az Eseményt Támogató Csoportokat. Ezek a csoportok lesznek felelősek ezért, biztosítsák az infrastruktúra akadálymentes működését.
Felelősek vagyunk, mert tudjuk.
Tudjuk, mert értjük.
Értjük, mert azok vagyunk, akik vagyunk: a Csillag Rendje.
Felelősek vagyunk a bolygó sorsáért. A Föld bolygóért.
Az emberiség sorsa azon múlik, hogyan töltjük be a szerepünket az Esemény pillanatában.
Az emberiség és a Föld bolygó sorsa a mi döntésünkön múlik, most, pontosan ebben a pillanatban.
Mi vagyunk azok, akik döntéseket hozunk, mert mindenki más össze van zavarodva.
Mi vagyunk azok, akiknek megvannak a képességeik, mert minden életünk során erre a pillanatra készültünk.
(az eredeti fordító megjegyzése: az Eseményt Támogató és a Rózsa Rendje csoportok létrehozóinak: És ez a "Mi Ügyünk")
Az Esemény pillanatától kezdve mi építjük fel az új társadalmat.
Az Esemény a Kezdőpont az egész kozmosz számára.
Az Eseménnyel újrakezdjük, frissen és újonnan, a nulláról.
Még egyszer: felépítjük az új társadalmat, a nulláról. Egy új kezdet, új hajnal, az Aranykor hajnala, amire már ősidők óta vártunk.
És a bolygó sorsa a mi kezünkben van, mindannyiunk kezében.