2018. március 4., vasárnap

Jegyzetek Cobrától és Isis-től a 2015. március 21 és 22-i konstanzi konferenciáról – 3. rész





A FB Csoportunk indulásának idején jelent meg az a sorozat, amely eddig kimaradt a fordításból és még nem jelent meg magyarul a teljes sorozat. Ez három éve hangzott el egy Cobra és a párja, Isis által tartott konferencián, Svájcban és azóta is többször hivatkoztak vagy hivatkoztunk már rá. Most a HARMADIK részt olvashatjátok, de hamarosan a befejező negyedik részt is megjelentetjük.
Fordította: Takács Anikó 
Cobra: Már most vizualizálhatunk gyógyközpontokat és közösségeket, ahol az ökoszisztéma helyreállt és bőségben él minden ember. Mindezt mi hozzuk létre és irányítást és támogatást is fogunk kapni hozzá.
Egyik résztvevő kérdése: mi a helyzet a természet és a technológia közötti egyensúllyal, beleértve a szakrális geometriát, ami újra harmóniát hoz létre ég és föld között?
Cobra válasza: ezt mi magunk hozzuk újra létre, miközben a folyamat sebességét az emberiség, mint egész határozza meg.
A pozitív földönkívüliek akkor válnak láthatóvá a nyilvánosság előtt, amikor a tömegek már felkészültek erre. Néhány emberrel lehet, hogy röviddel az Esemény után már felveszik a kapcsolatot. Akkor léphetnek velünk kapcsolatba, amikor már készen állunk rá. Kezdetben olyan emberekkel fog földönkívüli kapcsolat létesülni, mint amilyenek mi is vagyunk, így a rólunk szóló riportokat bemutathatják a médiában, és az emberek láthatják, hogy nincs ebben semmi veszélyes. Sok örömet fogunk tapasztalni a találkozások során, és amikor a médiában ez sugárzásra kerül, az át fogja programozni a tömegeket. Amikor valamit a médiában közvetítenek, az "elfogadottá" válik, ez a programozás: amikor Brad Pitt mondja, hogy pozitív tapasztalatot szerzett a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétele során, a tömegek is elhiszik, hogy ez jó dolog lehet. Ezért tehát a médián keresztül kell ezt sugározni. Csupán a mélyen vallásos programmal rendelkező emberek számára mehet ez kicsit nehezebben.
Pénzügyi Újraindítás:
Ezen a bolygón mindennek és mindenkinek van valami köze a pénzhez, mivel az élet szándékosan így lett kialakítva, mindenkinek küzdenie kell a túlélésért. Már most is rengeteg fejlett technológia áll rendelkezésre, amely elérhetővé tenné az egész emberiség számára, hogy bőségben éljen, a mesterségesen felépített hiánytudat nélkül. Mindeddig a pénzt az irányítás, nem pedig az energiacsere eszközeként használták. Úgy tálalják a tömegek számára, mintha az értékcsere eszköze lenne, valójában azonban a tömegek felett álló régi hatalmi struktúrák fenntartását szolgálja.
Az Esemény egy új pénzügyi kezdet, és jelenleg az Esemény előtti fázisban vagyunk. Ami jelen pillanatban a pénzügyi rendszeren belül történik, az egy alternatív valóság megteremtése a Keleti Szövetségen/BRICS államokon keresztül. Ahogy láthatjátok, ez már bejutott a tömegmédia hírei közé is. A BRICS államok hozták létre a Fejlesztési Bankot. Múlt pénteken (2015.03.20.) az arany árfolyama újra lett definiálva, mostantól Shanghaiból határozzák meg, nem csak Londonból. Ez azt jelenti, hogy a Keleti Szövetség is közrejátszik az arany árának meghatározásában. A történelem folyamán a pénzügyi rendszer mindig arany fedezetű volt, és csak a múlt évszázadban volt ez másként. Az Újraindítás során újra bevezetésre kerül a pénzügyi rendszer aranyfedezete. Jelenleg az új infrastruktúra folyamatosan fejlődik: a Fényerők és a Keleti Szövetség felállították a Fejlesztési Bankot, az új arany árfolyamot, valamint különféle alternatív fizetési rendszereket. Ezt főként Kínán és Oroszországon keresztül érték el. Minden lépésről lépésre történik és kerül előkészítésre az Esemény pillanatára azért, hogy a globális pénzügyi rendszert le lehessen kapcsolni. A régi rendszer intézményeit a cabal hozta létre, és ezek csak nekik dolgoznak: Világbank, IMF, FED, Swift. Közel az összes pénz hozzájuk kerül egy elágazó önálló számítógépes hálózaton keresztül. Csak az Ellenállási Mozgalom rendelkezik speciális hozzáféréssel ehhez a rendszerhez: 2012 júliusában létrehoztak egy különleges vírust, amely bármelyik pillanatban aktiválható, hogy a régi pénzügyi rendszer teljes számítógépes hálózatát elpusztítsa. Mivel a vírus folyamatosan a cabal pénzügyi rendszeréhez igazodva kerül frissítésre, bármelyik pillanatban aktiválható. Amikor megnyomják a gombot, semmi nem fog működni a pénzügyi rendszerben: nem lehet pénzt felvenni az automatákból, nem lehet a bankkártyákat használni, nem fog működni a tőzsde. Mindenki ki lesz zárva az ezekhez való hozzáférésből az Esemény idején. Ennek az a célja, hogy megakadályozzák a cabal hozzáférését a világ pénzéhez. Ez az Újraindítás egyik alapvető része. Minden adósság eltörlésre kerül (néhány privát személyek között fennálló tartozás kivételével - jóváhagyást követően). A legtöbb adósság törvénytelen módon jött létre és a cabal csalárd pénzügyi rendszerében gyökerezik.

Ki kinek tartozik pénzzel? Például: a Görögök az Európai Központi Banknak (ECB) tartoznak. Az ECB mögött a jezsuiták állnak, mögöttük pedig a chimera, akik a pénzt a Titkos Űrprogramra (SSP) használják. Mindenhol máshol ugyanez a helyzet az adósságokat tekintve. Ez az újraindítás napján fizikai értelemben meg fog változni.
Egyik példája annak, hogyan állít elő a csalárd cabal pénzügyi rendszer pénzt a semmiből: amikor házat szeretnénk vásárolni, elmegyünk a bankba, pénzkölcsönt veszünk fel, kötünk egy szerződést. Csak pár percet vesz igénybe, hogy begépeljék ezt a 200.000 Eurot, amely a semmiből "keletkezett". Az anyabank soha nem látja az abban a szerződésben leírt fizikai pénz egy fillérjét sem, mi pedig most 20-30 évig végezhetünk rabszolgamunkát, hogy visszafizessük azt a "pénzt". Ez a rabszolgamunka a MI életenergiánkból épül fel, ami egy 8 órás munkaidős állás. Ebből a pénzből egy hatalmas összeg eleve a Titkos Űrprogramokhoz van automatikusan irányítva,"hiteleken" keresztül pedig még ennél is több. Az adók és biztosítások mind a Titkos Űrprogramokba mennek. Nyugdíjat sem kapnánk ezekből, mindez a pénz egyszerűen köddé válik. Az Újraindítással teljesen véget ér ez a játék. A központi bankok nem tudnak majd a megszokottak szerint tovább működni. Csupán időbe telik kiépíteni az új rendszert a Fényerőknek és a BRICS államoknak. Az Esemény idején 2 hétig zárva lesznek a bankok. Így hasznos lehet némi készpénzt tartani magunknál. Az ezüst és az arany a legjobb alternatíva erre a periódusra. Fel vagyunk készülve egyfajta káoszra az emberek körében, és már dolgozunk azon, hogyan csökkentsük ezek lehetőségét a minimumra. Pénzügyi és technikai értelemben véve minden rendben lesz. Az a tényező, ami itt megjósolhatatlan, az az emberi psziché. Azok az üzletek, amelyek még nyitva lesznek, eleinte elfogadják majd a készpénzt, röviddel azután már csak aranyat és ezüstöt, amikor a pénz iránti bizalmuk teljesen elvész. Kialakul a termékek cseréje, és a szomszédok is segítik majd egymást. A tömeges letartóztatások gyorsan követni fogják az újraindítást (vagy azzal egyidőben történnek) és a Fényerők felkeresik a médiát és elmondják a tömegeknek, mi is történik. A közzétételek egyes részei nyilvánosságra lesznek hozva, és megkezdődik az újraprogramozás tömeges folyamata.
Feltétlenül döntő fontosságú, hogy az áram-, víz-, gáz- és élelmiszer ellátás működésben maradjon.
A média feladata lesz biztosítani, hogy ezek a rendszerek tovább működjenek, illetve hogy azok az emberek, akik ezeken a területeken tevékenykednek továbbra is elvégezzék a munkájukat. Ez csak egy átmenet. Az átmeneti fázis során új rendszerek kerülnek bevezetésre. Érthetően felerősödhet a bizonytalanság, amely szerencsére rövid ideig tart, hisz az új pénzügyi rendszer igen gyorsan megemeli majd a tömegek rezgését, és ennek elképzelhetetlenül nagy, pozitív hatása lesz. A rezgésszint oly módon meg fog ekkor emelkedni, hogy nem lesz már többé szükség pénzre a közeljövőben. A tömegeknek biztos útjuk van a pénz nélküli társadalom tudatosságának eléréséhez. MI már most is rendelkezünk ezzel a tudattal. Az emberiség javát nézve, ez egy növekedési folyamat, csak egy kis időre és útmutatásra van tehát szükségük az Esemény után, hogy ők is elérjék ezt a pontot. Az Esemény után szabadon bocsátott új technológiák nagy segítségükre lesznek ebben a folyamatban. Egyik a másik után kerül majd kiadásra. Mostanáig a Földön élő emberek annyira kötődtek a munkájukhoz és a napi tennivalójukhoz, úgy lettek programozva, hogy a kemény munkát tekintsék az élet alapjának, úgy gondolják, hogy valamit tenniük kell, hogy képesek legyenek életben maradni, és ha leállnak a kemény munkával, az hiszik, az élethez sincsen joguk. Számukra fontos, hogy felismerjék, hogy Isteni lények vagyunk, a fizikai határok korlátai nélkül. Az új technológiák segítenek majd megteremteni ezt az újfajta felfogást és az élet újfajta megközelítését. Hogy minden ember megértse, hogy az élet alapja az örökkévaló szikra, a kemény mindennapos fizikai munka helyett. Az élelem, ruházat, fedél a fejünk felett ekkor valami magától értetődő dologgá válik, mindenki számára, megkérdőjelezhetetlenül. Hatalmas kreatív potenciál szabadul fel e változással, ahogy az embereket többé nem foglalkoztatja a pénz. Egy újfajta értékcsere tör majd a felszínre röviddel az új pénzügyi rendszeren belüli pénzváltás után, amely arany fedezetű. A Különleges Lehívási Jogok (SDR) valutakosárként működnek egy új, egyedülálló valuta létrehozásához. Ez a pénzügyi egység a földön mindenkit magába foglal. Az új pénzügyi rendszer csupán egy eszköz az átmenet idejére, amíg kialakul a pénz nélküli társadalom, és a Fényerők ennek a folyamatnak az őrzői. Bárkit megállítanak, aki megpróbál ebbe beleavatkozni.
1-2 hét elteltével, amikor a bankok ismét kinyitnak, újra hozzáférhetünk a pénzünkhöz. Azok a bankok, amelyek a caballal dolgoztak együtt, ekkorra becsődölnek. Ha ilyen banknál tartottuk a pénzünket, akkor az a fedezeti számlákról kompenzálásra kerül. A multinacionális cégeken belül átszervezés veszi majd kezdetét. A Monsanto ekkor megszűnik, az olyan vállalatok esetében pedig, mint például a Microsoft, a következők szerint járnak el: egyes részei megmaradnak és átszervezésre kerülnek, a többi részét pedig eltávolítják, és ugyanez fog történni az összes ilyen jellegű céggel az élet minden területén. A gyárak visszakerülnek azoknak a térségeknek a birtokába, ahova tartoznak. A tőzsdék teljesen és véglegesen bezárnak. A részvények vissza lesznek adva az embereknek. A monopoly játéknak vége, nem lesz több kötvény, hozam, minden törlésre kerül. Az új pénzügyi rendszer valós értéken alapuló és spekuláció mentes lesz.
A fedezeti számlák hátteréről: a fedezeti számlákat a királyi vérvonalbeli családok hozták létre az I. világháborút követően, mint egy globális pénzügyi rendszert, mely egyben tartja a vagyonukat. Hivatalosan, nemes indítékokra hivatkozva vették magukhoz az aranyat, valójában azonban ellopták. A 30-as évek folyamán az Egyesült Államok összes állampolgárának aranyát elvették a fedezeti számlákon keresztül. Ázsiában a II. világháború idején lopta el Japán aranyát a cabal. Azt követően ez, a náci arannyal együtt, a jezsuitákhoz került a Vatikánba. Mivel ott nem volt biztonságban, végül visszaszállították Ázsiába, és Malajziában, valamint a Fülöp-szigeteken lett elrejtve. Az arany egy része a Titkos Űrprogramokra lett felhasználva, illetve a cabal föld alatti bázisainak kiépítésére.
Az egész világ adóssága meghaladja a 223 trillió dollárt. Kinek tartozunk? Szerintem a marsiak hamarosan követelni fogják a pénzüket
Dick Cheney ellopta az összes pénzt, hogy azt a Mars vállalatba fektesse be (amelyet ő irányít): Marson lévő bázisok és marsi kolóniák.
Az Ázsiában tárolt arany java részét az Ellenállási Mozgalom vette gondozásába 3 évvel ezelőtt, és a bolygó felszíne alatt található titkos helyre szállította. Az Esemény után mindenki részesülni fog ebből az aranyból különféle módon, többek között például az új infrastruktúrák, új technológiák, szabad energia és a környezet megtisztítása által.
Először és mindenekelőtt a világ szegénységének azonnali megszüntetésére lesz felhasználva. Legelőször a bolygó legszegényebbjeiről fognak gondoskodni, hogy az ő alapvető szükségleteik ki legyenek elégítve. Meg lesz tiltva és akadályozva, hogy bárki hozzáférhessen ezekhez a pénzekhez, aki nincs rá felhatalmazva. Ha ezt bárki megpróbálná, azt azonnal eltávolítanák a bolygóról minden kérdés nélkül.
A St. Germain Alapot, a felemelkedett mester, St. Germain alapította, aki a 18. században inkarnálódott. Ezalatt a megjelenése alatt hatalmas mértékű vagyont gyűjtött össze, mígnem aztán "eltűnt" e bolygó felszínéről. A vagyona bankba került egy bizonyos módon, és a kamatok által mintegy 10 trillió (10^12) dollárra duzzadt. Ezt a pénzt a Fénymunkásoknak szánják, akik gyógyközpontok és egyéb Fényt szolgáló projektek létrehozására fogják felhasználni, hogy ezek az emberek teljes mértékben követni tudják küldetésüket és az egész emberiség jólétét tudják szolgálni.

Az Újraindítás fázisai:
A BRICS fő államai: Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika. Az újonnan létrehozott Fejlesztési Bank szeretettel várja az új tagokat, legutóbb még olyanokat is, mint Anglia, Ausztrália, Franciaország és Németország (lásd Benjamin Fulford legfrissebb bejegyzéseit). Ez az oka annak, amiért az Egyesült Államok most őrjöng. A régi pénzügyi rendszer ebben a pillanatban omlik össze. Az egyik ok, a pszichológiai tényező, mivel az emberek kezdik elveszíteni a pénzrendszerbe vetett bizalmukat. Emellett pedig egy fizikai tényező is létezik: a régi rendszer egy zárt, önálló rendszer. Ha a termodinamika egyszerű második főtételét alkalmazzuk, akkor a régi rendszernek darabjaira kell hullania, mert a magára hagyott rendszerben a spontán folyamatok a rendezettség csökkenéséhez vezetnek, vagyis a leépülés, pusztulás felé, amikor az elér egy bizonyos szintet. Mivel ez a régi rendszer nem fejleszthető, vagy tölthető meg pozitív energiával és ötletekkel, saját magát ítéli halálra, előbb, vagy utóbb. Azok a hibák, amelyek nap, mint nap gyűlnek anélkül, hogy engednék, hogy "egészséges frissítésekhez" jussanak és ki legyenek javítva, azok napi szinten trilliószorosukra nőnek. Ez azt jelenti, hogy fizikailag lehetetlen, hogy a régi rendszer még sokáig tovább éljen. Olyan bizonyossággal, ahogy a Nap felkel és lemegy, a régi rendszer el fogja magát pusztítani.
Hogy mi az 50 euros címlet valós értéke? Körülbelül 11 cent. Ha az ECB (Európai Központi Bank) holnap becsődöl, a pénzbe vetett bizalomhiány azonnal nyilvánvalóvá válik. Az emberek hirtelen megértik azt az alapelvet , hogy a tudás és az információ, hatalom. Ha már most elég ember érti ezt, a rendszer hamarabb összeomlik. A pénzügyi rendszeren belül dolgozó emberek agymosottakká váltak a tanulmányaik, programjaik és a munkájuk által. Amint megértik, hogyan működik a Rothschild rendszer, a fedezeti számlák, a Titkos Űrprogramok, valamint a letétek, nem fogják tovább támogatni ezeket. Ilyen esetek sokszor előfordultak már a történelem során, mint pl. az 1929-es hiperinfláció Németországban. Globális hiperinflációt válthatna ki, ha a rendszer összeomlana. De lehet, hogy erre a folyamatra már nincs elegendő idő, és a változás hamarabb fog megérkezni. Az is lehetséges, hogy már holnap bejelentik, hogy az összes bank bezárt. Mindenesetre, így, vagy úgy, de BE FOG következni.
Az Esemény maga elkerülhetetlen!!!
Senki sem tudja a pontos dátumát, ez a nap mégis nagy léptekkel közeleg, minden egyes nap elteltével közelebb kerülünk hozzá. Ha minden jól, átfogóan elő van készítve, az átmeneti fázis harmonikusabban történhet meg.
A személyes pénzügyi helyzetünk javarészt a programjainkon, valamint főleg azon kondicionálásokon alapszik, amelyek a pénzügyi rendszer ránk gyakorolt hatása által keletkezik. Ez a Mátrix egy programja. A születéstől kezdődően, az iskolai évek alatt, majd azt követően a munkánk során, a pénz mindig nagy szerepet játszik az életünkben. A legtöbb ember a Földön folyamatos pénzhiányban szenved. Gondot okoz nekik kifizetniük a lakás, vagy ház bérleti díját, amelyben élnek, valamint az alapvető szükségleteiket. Mindenki csak dolgozik, és dolgozik, és dolgozik, és mégis a bankhoz kell fordulnia pénzkölcsönért. Aztán megint csak dolgoznak, hogy visszafizessék a pénzt és a kamatokat is. A bankrendszer tehát ezt a folyamatot használja a rabszolgamunka megteremtésére.
Megvan a hatalmunk hozzá, hogy kilépjünk ebből a folyamatból, és ez egy energetikai váltással kezdődik. Először is, most már megértjük, hogy azok az emberek, akik a régi rendszert létrehozták, okkult ismereteket alkalmaznak. Mi a magasabb spirituális bölcsességünket használjuk, hogy repedéseket idézzünk elő a Mátrixon: mihelyt láthatatlanná tesszük magunkat a rendszer számára, ilyen repedések keletkeznek. Azok az emberek, akik a sötét rendszert tartják fent, a kollektív tudattalanságot használják arra, hogy a láthatatlan dolgokat irányítsák, ily módon kontrollálnak. A pénzügyi szabadság kulcsa, hogy bejutunk a "köztes térbe", a Mátrix repedéseibe, a láthatatlan birodalmakba. Egyik lehetséges módja, hogy láthatatlanná váljunk a rendszer számára, ha csak készpénzt használunk. A rendszer kevésbé látja a készpénzt, mint az elektronikus pénzt. Ha hitelkártyát, vagy bankkártyát használunk, könnyebben tudja lefigyelni a rendszer minden tevékenységünket. Amikor kivesszük pénzünket a számlánkról, senki nem tudja, mit kezdünk azzal a pénzzel. Hasznos dolog már most kivenni pénzünket a bankból és aranyra, ezüstre, vagy bármilyen más valós anyagi értékre váltani, esetleg megvalósítani belőle egy álmunkat, befektetni az emberiség egészét szolgáló projektekbe. Még jobb, ha hagyjuk a pénzt hasznos dolgokban forogni ahelyett, hogy készpénzben, aranyban, vagy ezüstben tartanánk. Az ilyen jellegű tettek által a kollektív pénz energiájának áramlása már nagyban javul, mivel a befektetett pénz már most magasabb frekvenciára emelkedik.

A ciprusi emberek összes pénzét a bankokon keresztül lopták el. Ha te személy szerint szeretnéd ez a lehetséges forgatókönyvet elkerülni, vedd ki a pénzed a bankból. Az Esemény előtt nagy valószínűséggel előfordulnak majd ilyen helyzetek. Emellett az is alapvető fontosságú, hogy azonnal kivedd a pénzed a tőzsdéről. Számtalanszor bizonyítottam magam is, hogy saját tőkével kereskednek, irányítják, és személyhez kötik. A részvényárak személyre szabottak, és az embereket itt is marhákként kezelik. Azon befektetők számára, akik nem a caballal dolgoznak együtt, a részvényárak meg vannak manipulálva, hogy csődbe vigyék őket. Ez történik a privát személyekkel is. A kulcs tehát, hogy pénzügyileg láthatatlanná váljunk. Érdekes, hogy az egyik oldalon, azon Fénylények, akik tényleg jószándékúak, és a bolygó felszabadításáért dolgoznak igen pozitív projektjeik által, gyakran, vagy legtöbbször elbuknak. A cabal manipulálja ezeket a dolgokat így. A másik oldalon pedig az egész folyamat fel is gyorsul ezzel: már évtizedekkel ezelőtt a nagy ötletekkel rendelkező embereket elnyomták, megállították, vagy eltávolították, és akármilyen szomorú, ezáltal a rendszer gyorsabban omlik össze, mivel ha az összes Fénylény adósságban ül, nincs új energia, amely a rendszert táplálná, ezért a régi rendszer bele fog halni a stagnálásba. Szóval teljesen mindegy, melyik utat választja a cabal, a rendszerük bukásra van ítélve. Távlatokban beszélve pedig, úgyis óriási sebességgel közelítünk a pénz nélküli társadalom felé. Hogy hogyan kezeljük a fizikai értékeinket most, mérhetetlen hatással lesz a pozitív jövőnk tekintetében.
A Cabal felügyeli az összes fejlett technológiát és ez megakadályozza a fejlődést. Az egyetlen megoldás az Esemény, az Áttörés. Még a "normális" emberek is kezdenek rájönni, hogy valami nem működik a bolygón, például a számítástechnika terén. Ez az ébredés megállíthatatlan, mivel napról napra, óráról órára egyre nyilvánvalóbbá válik. Mi pedig céltudatosan fel tudjuk gyorsítani ezt az ébredést.
Fizikai síkon, a 3. dimenzióban a Fény áramlása lassú, így hasznos a türelem. A Rothschildok a 18. században kezdték el terveiket és amiket ma tapasztalunk, azok ezeknek a terveknek az eredményei. Tudták, hogy majd az ük-ük-ük unokáik megtapasztalják a globális pénzügyi rendszert. Voltak vízióik és volt kitartásuk, és az egyetlen oka, amiért sikerült nekik megvalósítani kegyetlen terveiket az, hogy az emberek hagyták ezt megtörténni, mert nem mondtak tömegesen "nem"-et.
Eljött az idő "nem"-et mondani. Rövidtávú stratégia helyett hosszú távú stratégiára van szükségünk. Döntéseinknek megvan az a képességük, hogy erősebbek legyenek, mint a Rothschildok döntései. Türelemmel és kitartással másodpercről másodpercre valósítjuk meg vízióinkat. Az eredmények láthatóvá válnak globális szinten. Újságcikkek és TV hírek számolnak be a Keleti Szövetség sikereiről. Igazság szerint St. Germain az, aki kezdeményezte az új pénzügyi rendszert, és a Fényerők állnak a Keleti Szövetség mögött. A vele való kapcsolatfelvétel gyorsítja a felszabadítást! Egy másik hatékony eszköz az írott szó. Nagyon fontos, hogyan osztjuk meg az igazság kódjait és miket osztunk meg információként (tudatosság=Fény) az interneten, a blogjainkon és mindenféle hálózatokon. Minél több igazság terjed el, annál több ember ébred fel és annál gyorsabban történnek meg a változások.
(A fordító megjegyzése: vasárnap esete a konferencián (kb. 120 ember különböző országokból) elvégeztünk egy meditációt Európa új pénzügyi rendszeréért, amely "sikeres volt". Ugyanaz a meditáció volt, mint Tajvanon. Mindenkinél volt egy ezüst pénzérme, melyet a középen lévő asztalra helyeztünk el egymás után - mely nagyon intenzív és szentséges energia volt -, megáldottuk a pénzérméket és meditáltunk az Ibolyalánggal és St. Germain-nel, akinek jelenléte igen érzékelhető volt a teremben. Megfogtuk egymás kezét, két nagy körben állva. Most már mindenkinek van egy ilyen ezüst érméje otthon, és mindig újrakapcsolódhatunk ezzel az energiával és újra megerősíthetjük azt, észben tartva azt, hogy az egész bolygó rendelkezik nemesfémekkel.)
Kérdések és válaszok:
Kérdés: Mi a helyzet az életbiztosításokkal?
Cobra: Az életbiztosítások a régi rendszerhez tartoznak. Az emberek vissza fogják kapni a pénzüket, senkinek nem lesz szüksége életbiztosításra.
K: Mi a helyzet az alapjövedelemmel?
C: Ez jó, mégis több évtizedes ötlet. Az új rendszer részeként fog megvalósulni. Gondoskodni fognak róla, hogy mindenkinek meglegyenek az alapvető szükségleteik anélkül, hogy dolgozniuk kellene. Azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy több pénzre van szükségük, csinálhatnak valami olyat, amit tényleg élveznek - mindenki jóllétéért. Egy példa arra, hogy segítsen megérteni annak a pénznek az összegét, ami valójában hozzánk, emberekhez tartozik: az új "Fighter" (egy katonai vadászgép) az USA-ban olyan sokba kerül, hogy ha ezt a pénzösszeget az USA-ban élő ÖSSZES hajléktalannak adnánk, mindannyian egy villával rendelkeznének (nem egy kis házzal). Csak hogy kissé tisztába tegyük a dolgokat.
K: Meddig fog tartani az átmeneti időszak az Esemény után? Amíg el nem érjük a pénz nélküli társadalmat?
C: Eltarthat néhány hónapig, vagy néhány évig. Attól függ, hogy az emberek hogyan fogadják a változásokat és hogyan tudják majd kezelni az új energiákat.
K: Milyen gyorsan fog az éghajlat megváltozni?
C: Már a változás folyamatában vagyunk. A mesterségesen előidézett globális felmelegedés, jelen pillanatban mini jégkorszakba vált át. Az Esemény után sokkal harmonikusabb lesz, mert az időjárás az emberiség kollektív tudatának tükröződése. Tehát amikor a dolgok harmonikusabbak és pozitívabbak, az az időjáráson is meglátszik.
K: Milyen jelentősége van annak a Ley-vonal munkának, amelyre Monty Keen is biztat minket? Pontosan mit tehetünk?
C: Voltak már ezzel kapcsolatos információk megosztva, kérlek olvassátok el Untwine cikkeit is és hozzatok létre csoportokat, felvehetitek a kapcsolatot Untwine blogjával.
K: A CERN veszélyt jelent az emberiségre?
C: Nem, a Fényerők és az Ellenállási Mozgalom vigyáz erre.
K: Mi a helyzet a 3. világháborúval?
C: Nem lesz 3. világháború.
K: A városi tanács miatt több energiamunkára van szükség Konstanzban?
C: Igen, több munkára van szükség, mivel részben még mindig jelen vannak a régi energiák.
K: Cobra, mit gondolsz az Ubunturól/Michael Tellingerről?
C: Mindannyian szuverén lények vagyunk és nincs szükségünk arra, hogy bebizonyítsuk szuverenitásunkat az intézményekkel és hatóságokkal ily módon vívott harcon keresztül. Nem kell drámát rendezni a szuverenitásunkkal kapcsolatban, egyszerűen csak éljünk szuverén lényekként. Ennek a kulcsa az információ, és ez azzal a döntéssel kezdődik, hogy felszabadítjuk magunkat - először energetikailag, ami aztán a fizikaiban is megvalósul.
K: Az Esemény előtt lesznek szabadenergiás berendezések?
C: Csak akkor, ha anékül tudja azt biztosítani a befektető, hogy a régi pénzügyi rendszerhez tartozna. Eddig ezt nem sikerült megvalósítani, szóval azt gondolom, hogy az Eseményt követő időszakig el fog húzódni.
K: Németország igazából "hontalan", van egy illegális rendszerünk az országunkban, de nincs legális jogrendszer, amiről sokan nem tudnak. Igazából még mindig háborús foglyok vagyunk. Hogyan fog ez megváltozni?
(A fordító megjegyzése: ha meg szeretnéd érteni a helyzetet, kérlek olvasd el ezt az írást, az Új Világrendhez kötődő, szerencsére bukásra ítélt konstrukciót. Bár az anyag nem magyarázza el a különbséget a "Zsidók" és a "Nácicionistak" között (ami valami teljesen más), mindazonáltal nagyszerű információkat tartalmaz: http://forthosewitheyestosee.blogspot.de/2015/03/truestory-germany-part-iii.html
Korábban Cobra megosztott egy bejegyzést is "Piros Pirula" címmel. Ha többet szeretnél a háttértörténetről megtudni, itt olvashatsz erről:
C: A színfalak mögött olyan események zajlanak, melyek azt mutatják, hogy a gazdasági helyzet erősebb a politikai játéknál. Az országok rákényszerültek, hogy csatlakozzanak a Keleti Szövetséghez. Így hamarosan következik a Kínával és Oroszországgal való kapcsolat. Igen, az Eseménykor lesz átszervezés. Mégis, hosszú távon a nemzetiségeknek nem lesz fontos szerepük. A tudatosság drasztikusan meg fog változni amikor az emberek megpillantják a fényhajókat. Ezzel rá fognak eszmélni a bolygó galaktikus jellegére és magára a létezésre általában és ezért az egyes államoknak és országhatároknak nem lesz többé jelentőségük és értelmetlenné válnak.