2016. november 1., kedd

Hold

Írta és összeállította: Czékus Viki
Égi kísérőnk különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében, Istennek tekintették és mindenhol máshogyan nevezték. A görögök Szelénének, a rómaiak Lunának, az egyiptomiak Honszunak, a maják Yoolgai asdzaan istennőnek hívták.
A Naprendszer ötödik legnagyobb holdja a Ganümédész, a Kallisztó, az Io és a Titán után.
1969. július 20-án, Neil Armstrong és Buzz Aldrin, akik az Apollo 11 űrhajósai, sikeresen leszálltak a holdkompjukkal a Hold felszínén, a „Nyugalom Tengere”-nek nevezett területen. Cobrától tudjuk, hogy a NASA-nál is van egy kis, pozitív irányt képviselő csoport, akik mindig is azon dolgoztak, hogy segítsenek az emberiségnek a világűrbe eljutni. Ennek eredményeképpen történhetett meg ez a Holdra szállás is.
A Fényerőknek az egyik legfontosabb erődje a Hold itt a Naprendszerben. Nem mesterséges műhold, ahogy sok helyen állítják. Nem lett kivájva belülről, hanem inkább méhsejtszerű szerkezete van, ami azt jelenti, hogy a felszíne alatt alagutak lettek kiásva. Ezek az alagutak természetes lávacsöveket jelentenek, földalatti városokat, amiket már nagyon nagyon régóta használ több különböző civilizáció.
Nincsenek már rajta reptilián (hüllő) vagy más egyéb negatív faj bázisai, mivel mindent kitakarítottak már korábban. Viszont új bázisok épültek az Ellenállás által, egy kicsi, de stratégiailag fontos a Merzéniusz Kráter közelében található.

A Galaktikus Föderációnak a fő bázisa a Tycho Kráterben helyezkedik el. Ez egy nagyon fényes kráter a Hold Földdel szembenéző oldalának déli részén.

A Hold a termékenységgel, teremtéssel kapcsolható össze, korábban pedig a legtöbb naptár és ünnep is hozzákapcsolódott. Keringési ideje és a nők menstruációs ciklusának egyezősége miatt az ókori kultúrákban női istenségnek képzelték el.
Az Istennő templomokban rengeteg szertartást végeztek korábban, amik a Hold ciklikus változásaihoz kapcsolódtak. Ezek az istennő rituálék segítettek az embereknek megérteni a Lélek és az Istennő közötti kapcsolatot.
A mesterségesen eltorzított női energiák miatt van ez a rengeteg szenvedés itt a Földön.
Az Esemény után újból nagyon sok Istennő templom fog épülni, hogy gyógyulást hozzon az embereknek és Gaianak egyaránt.

A Hold az asztrológiában az ember érző természetét, érzelemvilágát, habitusát testesíti meg. Emellett az anyaság, az anyai ösztönök is a Holdtól erednek ebben a gondolatkörben.
A Holdfázisok kb. 29,5 naponként ismétlődnek: Újhold, Első negyed, Telihold, Utolsó negyed, majd újból Újhold.
Általában minden hónapban egyszer van telihold, de ritkán előfordul olyan naptári esemény is, amikor 2-szer van, ezt Kék Holdnak (angolul: Blue Moon) nevezzük, mely elnevezés az angolszász kultúrában honos, de semmi köze ahhoz, hogy esetleg olyankor a Holdunk kék színű lenne.
A Teliholdhoz kapcsolódik egy információ, amit az Ellenállástól tudunk. A plazma akréciós örvény megnövekszik minden hónapban, amikor is a Föld-Hold plazmakapu nyitva van. (megj: az akréció anyag beforgást jelent, van egy központi test, jelen esetben Gaia, ami körül diffúz anyag, vagyis szétszórt plazmaanyag kering és ebben az anyagban van Yaldabaoth a polip entitás. Ő a „csápjaival” vagy más néven húrjaival tartja karantén alatt a Földet.)
A Ganümédész Portál ( megj: a Ganümédész a Jupiter legnagyobb holdja, itt állomásozik a Galaktikus Föderáció, az Asthar Parancsnokság, a Plejádi, Szíriuszi és Andromédai Flotta és az Ellenállás is. Ez a fő kommunikációs pont a Naprendszerben.) megtisztítja ezeket a plazma örvény húrokat, szálakat, amiket Szeth alagútjainak hívunk, itt az egész Naprendszerben és a Föld körül.
A Hold egyben egy portál is, ami közvetíti az Istennő energiákat a Föld felé. Ha szeretnél összekapcsolódni az Istennővel, a női energiákkal, akkor kapcsolódj össze a Holddal.

A képen a következő szöveg van:
Hold Istennő”
A csillagok fénylő fátylával bevonva
Szeléné Istennő lágyan vezeti a Holdat
az ő égi utazásán, figyelve az estében fürdő Föld felett.
Az arca megvilágítva a mennyei Holdsugár szelíd ragyogásával,
És az emberiségért sugárzó belső béke és szeretet mélyreható erejével...”


A Hold a feminin archetípus tökéletes kapcsolódási pontja, segít feltárni belső ragyogásod, emlékeztet arra, hogy az életet virágzóan és csodákkal telve is lehet élni. Bár Atlantisznál úgy programoztak minket, hogy ne higgyünk a csodákban és tündérmesékben, csakis az élet kemény oldalát ismerjük meg, ez most teljes egészében a szemünk előtt hullik darabokra.
Mikor az első Misztérium Iskolák megépülnek és megkezdődik bennük az oktatás, vissza fogjuk kapni azt az elfeledett tudást, ami mindig is jelen volt más bolygókon. Egyensúly, Harmónia, Béke, Megbocsájtás és Szeretet tölt fel.
Ragyogj hát, mint a Telihold fénysugara….
Szeretettel Viki

Magyar Cobra Csoport