2016. november 14., hétfő

Szabadság

Írta: Czékus Viki
Ennyi ezer év után talán azt mondhatjuk, hogy „idegen terepen” járunk. Vajon tudunk-e újból szabadok lenni? Önfeledten boldognak lenni, elfelejtve minden borzalmat, feldolgozva az egyedüllét érzésével eltöltött időt? Ki az, akinek mindez sikerül?
Lehetünk hitetlenek és azt mondhatjuk, ez nem fog menni. Miért mondjuk ezt? Miért ne lehetne az a megoldás, hogy igen, hiszünk benne, tudjuk, hogy menni fog, mert meg van hozzá az erőnk.
Újból szabad emberek leszünk, tele szeretettel, odaadással, segítőkészséggel és tisztelettel mások irányába. Hiszen korábban már ilyenek voltunk, most csak újból elő kell hoznunk ezt magunkból. Ez így igaz, csak akarnunk kell.
Ki az, aki ne akarna jobb életet, jólétet, örömöt, harmóniát? Tudunk mondani egy okot is, amiért ne az Új világot válasszuk és inkább továbbra is a Mátrix rabszolgájaként „éljünk”? Mondhatjuk, hogy: de már megszoktuk, jól van ez így. Valóban?
Az új életünkre (szándékosan nem generációt írok, mert az feltételezi, hogy elfogadjuk az idő lineárisan halad) már nem a túlélő üzemmód lesz a jellemző. Túlélő üzemmód alatt azt értjük, hogy egy adott személy megtesz mindent, hogy a fizikai teste működőképes maradjon. Eteti, itatja, melegen tartja, az elméjével fenntartja a keringést a testben, de arra már nincs energiája, hogy a lelkét is táplálja, mert csak a fennmaradásra koncentrál. Nincs szabadság egy olyan rendszerben, ahol ilyen elnyomás van. Szükségünk van arra, hogy kiteljesedjünk minden szinten, pozitív létmegtapasztalásra, szeretetre van szüksége egy léleknek, hogy fejlődni tudjon. Más bolygókon nincs ilyen, csak itt a földi karanténban. De jó hír, hogy már itt sem tart sokáig, mert nem életképes ez a rendszer többé.
Lehet, hogy valaki most olvassa először ezeket az információkat. Pusztán azért szeretnénk erről beszélni, hogy könnyebben feldolgozható legyen folyamatában és elgondolkodjunk azon, hogyan tudunk változtatni. Ha valaki megkérdezné, honnan származnak ezek az információk, akkor elmondható, hogy Cobrától és a hivatkozásaiból. Az évek alatt rengeteg új dolgot tudtunk meg, és ha valaki időt szentel neki, hogy utána nézzen, akkor megtalálja, amit keres. És még egy nagyon fontos dolog: az információk tömkelege, ami a fejünkbe kerül, nem ér semmit sem, ha nem használjuk fel őket az előrehaladás érdekében.
Több fajta földi program is „fut” egyszerre, hogy kontrollálni tudjanak minket.
Dolgozunk, pénzért. Azért, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat, az ételt, a benzint és még sorolhatnám. Mondhatjuk újból, de hát ez az élet rendje, megszoktuk már. Pedig már ez a két dolog is igen nehezen „emészthető”, hiszen bőség van az egész univerzumban, akkor nekünk miért kell? Valójában ezeket csak ránk kényszerítik.
A jólét azt jelenti, hogy mindenkinek megvan mindene, amire a testi és lelki fejlődéséhez szüksége van. 
Ahhoz, hogy a társadalom rendes tagjai legyünk, már egészen kis korban elkezdjük a „tanulást”. Óvoda, majd több év iskola és plusz még alakít rajtunk az adott környezet és az a család, amit az arkhónok kiválasztották számunkra. A vér szerinti kapcsolódást is ők alkották meg, pedig valójában lélekcsaládokhoz tartozunk.
Az iskolában olyan „tudást” kapunk, ami ahhoz segít minket elő, hogy fenntarthassuk ezt a karantént. A jelenlegi tudásunk előre eltervezett és irányított. A fizikai tudásunk például, különösen az, amely az új technológiák előállításához lesz majd szükséges, órási mértékben le van maradva. De ha a hiányzó láncszemeket pótoljuk majd az Esemény után, akkor össze fog állni a kép. Első lépésben az a több mint 6000 eltitkolt találmány fog az emberiség rendelkezésére állni, ami jobbá teheti majd az életünket, majd a következő fokozat pedig az lesz, hogy megértjük a szabad energiát, az egyesített mező elméletet, az antigravitációt.
A kémiai tudásunk még úgy ahogy elmegy, Cobra állítása szerint, de azért még azon is lesz mit csiszolni, sőt a biológiai ismereteinken is. Hiszen nem veszik figyelembe, hogy több sík létezik.
A történelmünket meghamisították és sokszor úgy alakították, hogy „sötétségben” tartsanak minket. Eltüntettek bizonyítékokat, hogy ne értsük az összefüggéseket.
Az Esemény után új oktatási programok indulnak majd, ahol az igazságot mondják majd el nekünk. A gyerekeket is sokkal jobban fogja érdekelni éppen ezért, mert az igazság feltárása érdekesebb, mint ezt a Rockefellerek által létrehozott unalmas iskolarendszert hallgatni, hogy hogyan lehetünk a társadalom hű rabszolgái.
Miért nem tanulunk vajon Atlantiszról, a valódi világegyetemről, hogyan lehetünk harmóniában a természettel, vagy arról, hogy gondolataink befolyásolják a testi egészségünket, csak hogy néhány példát említsünk? Azért, mert érzelmileg és értelmileg beszűkülve könnyebb irányítani minket.
Edward Snowden, korábbi NSA alkalmazott (jelenleg Putin vendégszeretetét élvezi) nagyon sokat tud az eltitkolt információkról. Rengeteg adatot töltött le és csempészett ki a Nemzetbiztonsági Központból, amit a megfelelő időben az emberiség rendelkezésére fog bocsájtani.
A következő program a vallás. A világon többféle vallást gyakorolnak az emberek, még egy országon belül is, ez további osztódást eredményez. Megmondják, hogy kiben higgyél, mit higgyél és mit tegyél azért, hogy a közösség rendes tagja lehess. És igen, országokat, különböző nyelveket hoztak létre a számunkra, hogy minél jobban elkülönüljünk.
Konfliktusokat kreálnak az emberek bőrszíne vagy nemi hovatartozása miatt. Mindezek további megosztást hoznak létre közöttünk.
A tévé csatornák cenzúrázva vannak. Úgy van beállítva minden, hogy vagy traumatizálva legyünk, vagy pedig elhitessék velünk, hogy minden a legnagyobb rendben van, szórakoztatnak és félelmet keltenek egyszerre.
A lenti képen látható, hogy milyen csatornák, ezenkívül napilapok, rádióállomások és filmstúdiók tartoznak a háttérhatalom kezébe.
Nemet mondhatsz, hogy nem hiszed el azokat a dolgokat, amit eléd tálalnak és helyette az interneten informálódsz a megfelelő helyen, és használod a belső ítélőképességedet, megérzésedet, hogy mit fogadsz el belőle. Sokat segít az igazság keresésénél, ha gyakran kapcsolódsz össze felsőbb éneddel meditációk alkalmával, ami segít eligazodni, hogy mi a helyes. Meg fogsz lepődni, hogy mennyire jó érzés.
A folyamatos traumatizálást elkerülhetjük úgy is, hogy nem nézzük ezeket a csatornákat és csupa pozitivitással töltjük fel magunkat. Zene, illatok, tánc, természet, különböző mozgáskultúrák, kristályok és az oly sokat emlegetett meditáció, csak hogy néhányat említsünk.
1500 újság, 1100 magazin, 9000 rádióállomás, 1500 TV állomás, 2400 kiadó... mindössze 6 cég tulajdonában van
Nemet mondhatsz a mindennapjaidban a „mókuskerékre” és azt mondhatod, hogy most „állj, kikapcsolok!”. Elmegyek sétálni, meggyújtok egy gyertyát, beszélgetek a gyermekeimmel, feleségemmel, barátaimmal, ismerőseimmel. Figyelek a másikra, aki számomra fontos és meghallgatom, hogy érezze, ő is létezik valahol ebben a bonyolult energiákkal teli időszakban. Mi magunk is átalakulunk, ha van kivel beszélgetni, akkor minden könnyebb, csökken az egyedüllét érzése. Egy mosoly, egy meghitt pillanat, egy ölelés…. sokszor észre sem vesszük, de körülöttünk van ez az ajándék, és a varázslat részei lehetünk. Engedd meg magadnak, hogy észrevedd ezeket a történéseket.
Egyre többen „lógunk ki a sorból”. Szabadok akarunk lenni, érezzük a hívást, ott legbelül.
Segíthetsz felgyorsítani a folyamatot, ha mesélsz ezekről a dolgokról olyanoknak, akik nyitottak rá, rávilágíthatsz bizonyos dolgokra, és akkor esetleg ők is érezni fogják, hogy nem stimmel valami. Reméljük, hogy utána ő is elkezd informálódni. Ha nem, az sem baj, hiszen az Esemény után minden fel lesz tárva és el lesz magyarázva. Ha valaki szeretné elolvasni, akkor íme a Média Terv az Esemény idejére magyarul: 
De mindettől függetlenül azt érdemes tudni, hogy minden kicsi törekvés összeadódva nagy előrehaladást eredményez. Sok segítőszándékú csillagnemzet, az Ellenállás, több pozitív földi csoport vesz minket körbe, és akkor még a nem fizikai síkon lévő fénnyel teli lényekről még nem is tettünk említést. Számtalanszor mentettek már meg minket. Mert volt mitől, sokak számára teljesen természetes, hogy nincs világháború, pedig nagyon akarta a sötét oldal.
Mindannyian hordozzuk a Varázslatot
2012. december 21-én sikerült elérnie az Ellenállásnak és az akkor segítő fénymunkásoknak, hogy a pozitív idővonal egyre erősebb legyen, ebben az évben pedig elértük, hogy már a Felemelkedési idővonal stabilizálódik. Határtalan lehetőségek, béke, és szeretet vár ránk. Mindezért érdemes itt hagyni a jól megszokott illúziónkat? A válasz, igen. Remélem, hogy mindannyian így érezzük. Lehet az elején el sem hisszük majd, hogy valóban mindenki részesül ebben a sok jóban, aztán majd csak „megszokjuk” valahogyan, nem igaz?
A kezünket fogni fogják és nem vagyunk egyedül...
Kellemes napot és jó elmélkedést kívánok!
Szeretettel Viki