2016. október 15., szombat

COBRA szeptemberi interjúja

COBRA 2016. szeptember 29-én adott interjúja a PFC stábjának. Eredeti bejegyzés és tartalom:


Lynn - Cobra, Szeretettel köszöntünk ismét a szeptemberi helyzetjelentésünkön. Gondoltam, beszélünk egy kicsit a távolbalátásról. Ismerős neked ez a téma, ugye?
Cobra - Igen.
Lynn - A Farsight Intézet egy nagyon érdekes projekten dolgozik, melynek neve: Idő Kereszt projekt. A világon három helyszínen vannak távolbalátóik. Ezek az emberek privát elvonulásokat végeznek magukban, felveszik magukat videóra ahogy ezeket az elvonulásokat végzik és kb. annak a hónapnak a közepén, mielőtt az adott hónapra végeznék a távolbalátást, elvégzik ezt az elvonulást és megnézik, milyen észleléseket tapasztalnak. Erről feljegyzést készítenek és egy táblára felvázolják, amit látnak. Cobra, el tudnád nekünk mondani a távolbalátás definícióját?
COBRA - A távolbalátás, azt mondanám, hogy az érzéken túli észlelés egyik aspektusa, amikor a belső szemeddel látod a távoli tárgyak, helyzetek és helyszínek képeit. Távoli alatt érthetjük azt, hogy távol az űrben vagy távol az időben. A távolbalátás a magasabb dimenziós síkokba való kvantumbejutás alapelveit használja fel és az, hogy mennyire pontos a távolbalátást végző képzettségétől függ.
Lynn - Itt láthatók a projekt linkjei, ha bárki kíváncsi, megnézheti. Nagyon érdekes.
Farsight Institute: 
Farsight's Time-Cross Project for September 2016: Remote Viewing the Future
Farsight's Time-Cross October 2016 Predictions
Lynn - És most következzenek azok a kérdések, melyekre mindenki kíváncsi. Az első kérdésem: az Esemény meg fogja változtatni azokat a negatív fajokat, akik emberekkel táplálkoznak vagy nagyon ellenségesek az emberekkel?
COBRA - Igen, természetesen az Esemény a sötétség végének végső kezdetét jelenti. Az Esemény pillanatában minden olyan negatív faj, akik nem akarnak pozitív irányba megváltozni, a Központi Napba fog kerülni. Tehát ez lesz a negativitás utolsó szűrője az univerzumban, vagyis a játszma vége.
Richard - Cobra, tudsz valamit az Ötök Tanácsáról?
COBRA - Sokféle 5, 9 vagy más számokból álló Tanács létezik és minden ember más gondolatokkal társítja ezeket, így nem mennék bele ebbe nagyon konkrétan.
Lynn - Történt valamilyen előrelépés a toplet bombák terén?
COBRA - Igen, természetesen. Elég sok előrelépés történt e téren... Olyannyira, hogy a chimera tagjai szeptember elején kicsit megijedtek és be akarták indítani a Naprendszerben a teljes körű galaktikus háború utolsó szakaszát, de nem jártak sikerrel. Habár a szeptember egy kihívásokkal teli hónap volt, NEM érték el a céljukat.
Richard - A naprendszerünkben jelenleg zajló végső nyílt háborúban a legtöbb harc 3D-ben vagy 4D-ben folyik?
COBRA - Azt mondanám, hogy a harcok nagy része plazmasíkon zajlik. Fizikai síkon nem sok minden történik, legalábbis látható módon nem.
Lynn - A chimera melyik dimenzióban lakozik?
COBRA - Legtöbbjük a fizikai síkon él vagy sokan közülük a fizikai síkon és néhányuk a nem-fizikai síkokon is.
Richard - Cobra, említetted korábban, hogy a Központi Faj magasabb denzitású, mint mi. A denzitásuk megegyezik a plejádiakéval vagy a reptiliánokéval?
COBRA - Nem. Azt mondanám, hogy a Központi Faj a hetedik és afölötti dimenziókban él, míg a plejádiak az ötödik és hatodik dimenzióban, a reptiliánok pedig a negyedikben élnek.
Richard - Értem. Szóval akkor a chimera hogy harcol a Központi Fajjal?
COBRA - Azért tudnak harcolni, mert manipulálják az elsődleges anomáliát amit ebben az univerzumban senki nem képes teljes mértékben megérteni és ezt használják ki.
Lynn - Tudnál nekünk helyzetjelentést adni Yaldabaoth-ról, a polip entitásról?
COBRA - Azt mondanám, hogy ahogy a Naprendszerben a galaktikus konfliktus utolsó szakasza is véget ér, Yaldabaoth plazmateste is lassan feloszlik.
Richard - Még mindig változatlan a helyzet a Fátylon lévő repedésekkel kapcsolatban vagy megfigyelhető némi javulás?
COBRA - Tulajdonképpen annak, hogy szeptemberben felgyorsultak a dolgok, az volt a célja, hogy a chimera megszüntesse a Fátylon lévő repedéseket, ami részben sikerült is nekik. Ezért a Fényerők újraaktiválják a Fényrácsot ezen a területen, hogy újra tudják aktiválni a repedéseket és ez némi időt vesz igénybe.
Lynn - Úgy tűnik, hogy a sötét erők legerősebb frakciói az Androméda galaxisból származnak. Valóban?
COBRA - Igen, így igaz.
Lynn - A bukott angyalok a galaxis ezen részéből származnak vagy valamely más részéből?
COBRA - Néhányuk valóban az Androméda galaxisból származik, de sokan közülük ebből a galaxisból is jöttek, főleg az Orion területéről.
Richard - Tisztáznád nekünk az Androméda galaxis és az Androméda csillagkép közötti különbséget?
COBRA - Az Androméda galaxis egy spirál galaxis, amely a mi galaxisunk ikergalaxisa. Az Androméda csillagkép annak a sok csillagképnek az egyike, melyet az égbolton látunk a Földről. Az Androméda csillagképben lévő csillagok többsége a mi galaxisunkhoz tartozik és az Androméda galaxis ezeken a csillagokon túl található ugyanabban a látótérben.
Lynn - Kapunk segítséget a pozitív andromédaiaktól?
COBRA - Igen, természetesen. Elég sokat.
Richard - Mi történt 1996-ban, ami lehetővé tette a kongói arkhón inváziót? Háború zajlott, amiről az átlagemberek semmit nem tudtak?
COBRA - Tulajdonképpen elég látható háború zajlott. Egy évvel korábban történt a ruandai népírtás, ami megalapozta, előkészítette a negatív portál megnyitását. Ez meglehetősen nagyfokú volt. Hatalmas népirtás történt, majdnem egymillió ember halt meg akkoriban, kb. egy évvel az 1996-os arkhón invázió előtt.
Richard - Tehát amikor a Kongó portál megnyílt, negatív entitások kezdtek keresztüljönni rajta.
COBRA - Igen.
Richard - Honnan jöttek?
COBRA - Többnyire a galaxisunk egyik szektorából származó reptilián entitások voltak, néhányuk pedig az Androméda galaxisból érkezett. Többségük az Orion szektorból jött amikor egy elég nagy tisztítás zajlott az Orionon ezen a portálon keresztül.
Richard - Most az amerikai elnökválasztásokról szeretnék veled beszélni. Említetted, hogy előfordulhat, hogy nem lesznek idén ősszel választások. Lehetséges, hogy mind Hillary, mind Trump visszalép és átadja valaki másnak a lehetőséget?
COBRA - Csökkent annak az idővonalnak a valószínűsége, hogy esetleg nem lesz választás. Nagy valószínűséggel lesz, de a helyzet meglehetősen összetett és jelenleg bármi előfordulhat. Hillary, Trump vagy valaki más.
Richard - Hogy látod, mi fog történni?
COBRA - Nagy káoszt látok, kiszámíthatatlanságot és azt gondolom, hogy az egész csak egy nagy figyelemelterelés.
Lynn - Nagyon sokan kérdeztek Hillary Clinton-ról ebben a hónapban. Azt szeretnék tudni, hogy meghalt-e vagy klón?
COBRA - Nagyon is életben van. Egészségügyi problémákkal küzd, de életben van.
Lynn - Egyértelműen egészségügyi problémái vannak, de sok vita folyik arról, hogy pontosan mi baja lehet, mivel elég sokféle tünetet produkál. Az informátorod szerint mik lehetnek ezek az egészségügyi problémák? Tényleg agysérülést és agykárosodást szenvedett 2012-ben egy majdnem halálos kimenetelű repülőszerencsétlenségben, ahogy az a WikiLeaks-en megjelent? Vagy Parkinson vagy Lyme- kórban szenved?
COBRA - Tulajdonképpen mindkettőről szó van. Parkinson kórban szenved és elég nagymértékű agykárosodást szenvedett ebben a repülőbalesetben. Összetett a dolog és azt mondanám, hogy sok tünet az összetett egészségügyi problémáinak a megnyilvánulása, aminek eredménye megmutatkozott az életvitelében és abban, hogy a negatív dolgokra fókuszál. Elég jól ismert a cabal arra vonatkozó segítsége, hogy fenntartsák az egészségét.
Richard - Cobra, említetted, hogy Trump egy jezsuita ügynök. (Igen.) Ha ez így van, a cabal melyik részének dolgozik és miért tűnik úgy, hogy a cabal Trump ellen van?
COBRA - A jezsuitáknak dolgozik. Tulajdonképpen szokás szerint a jezsuiták játszadoznak, hogy úgy mutatják be őt, hogy a cabal ellen van, miközben a valóságban csak a cabal egy másik frakciójának tagja, akik nem olyan nyilvánosan működnek a színfalak mögött.
Richard - Ha Trump egy jezsuita ügynök és Hillary a Bush-Rockefeller-Clinton frakciót képviseli, akkor tulajdonképpen a két frakció között zajló csatának vagyunk szemtanúi?
COBRA - Bizonyos mértékű konfliktus van jelen mindkét frakción belül, de a jezsuiták szemszögéből teljesen mindegy, ki nyeri meg a választást. Így vagy úgy, de támogatják hátsó szándékukat.
Lynn - Az Egyesült Államok lakossága alapvetően "mindegy ki nyer" helyzetben van a 2016-os választást illetően, mivel nincs jó elnökjelölt. Ez a helyzet fél évszázada fennáll, John F. Kennedy meggyilkolása óta. Trump nemrég azt mondta, hogy ha ő lesz megválasztva, teljes mértékben támogatni fogja Izraelt és Jeruzsálemet Izrael fővárosaként fogja elismerni. Nyilvánvalóan Trump egy nyílt cionista, ebből adódóan egy újabb Rothschild bábu. A Fényerők hagyni fogják, hogy ő legyen az USA elnöke, ha megnyeri a 2016. novemberi választásokat?
COBRA - Ahogy azt már korábban is mondtam, nem számít, ki nyeri meg a választásokat, mivel ez csak a cabal nyilvános bábjátéka. Ami fontos, hogy az egész szituációban áttörésnek kell történni az Esemény formájában és utána nem számít, ki az elnök. Bárki is az elnök az Esemény előtt, a cabal bábuja. Most Obama, előtte Bush vagy az új elnök, aki novemberben jön. Nem számít, ki.
Richard - Cobra, azt mondják, hogy ha az amerikai katonaság leállítja a novemberi elnökválasztásokat "alkalmas és hozzáértő jelöltek" hiányában, alternatívaként azt fontolgatják, hogy a kanadai elnököt teszik meg az "Észak-Amerikai Unió" vezetőjévé. Látod ennek lehetőségét?
COBRA - Nem. Ez nem fog megtörténni.
Lynn - Cobra, korábban már válaszoltál egy kérdésre Eric Holder-rel kapcsolatban, hogy csillagpor technológiát alkalmaztak nála és emiatt kórházba került. Lehetséges, hogy Hillary-vel is ez történt?
COBRA - Még nem, de azt nem mondom, hogy a jövőben nem fog megtöténni ha szükség lesz rá.
Lynn - A cabal elhatárolja magát Hillary-től a mostanában előfordult problémák miatt?
COBRA - Orvosolni akarják a kialakult helyzetet. A Rockefeller frakció meg akarja menteni ezt a jelöltséget, de lehet, hogy nem fog nekik sikerülni. Nem fogok arról beszélni, hogy mi lesz ennek a jövőbeli kimenetele. Még mindig reménykednek, hogy Hillary fog győzni, de a következő néhány hétben előfordulhatnak meglepetések. Sok szempontból léphetnek fel váratlan változások a helyzetet illetően.
Lynn - A várakozások azt mutatják, hogy Trump és Hillary nagyon egyforma esélyekkel bír. Szerinted ez igaz?
COBRA - Igen, ez igaz, de újra azt mondanám, hogy ne szenteljünk túl sok figyelmet és energiát ennek az elnökválasztásnak. Ez csak figyelemelterelés.
Richard - Cobra, folyamatosan arról hallunk, hogy az Egyesült Államokban be akarják vezeti a statárium intézményét, de te azt mondtad, hogy ez soha nem fog megtörténni. Még mindig így látod?
COBRA - Már válaszoltam erre a kérdésre; nem fog megtörténni. Legalábbis nem úgy, ahogy azt az emberek gondolják.
Richard - Ki tudnád fejteni?
COBRA - Amikor megtörténik az Esemény, előfordulhat, hogy kezdeményezni fogják a statárium bevezetését, de valójában az Eseményről lesz szó és a cabal tömeges letartóztatásáról.
Lynn - A bankok továbbra is megússzák a pénzügyi terrorizmust és az általuk elkövetett bűntettek mindig büntetés nélkül maradnak? A semmiből nyomtatnak ki nagy összegben pénzeket, a rossz hiteleiket keresztbiztosítékkal látják el az összes többi csaló bankkal és még hatalmas mennyiségű pénzt is előállítanak úgy, hogy csekkeket írnak maguknak és letétbe helyezik ugyanezeket a frissen kiállított csekkeket a saját bankjukban. Ezeknek a lényeknek, akik minden gonosz bankárai, hogy fog elfogyni a pénzük, ha még mindig lehetőségük van elkövetni ezeket a hatalmas pénzügyi csalásokat? Mit fog tenni az Ellenállási Mozgalom ezzel kapcsolatban?
COBRA - A megfelő időben be fogják indítani az Eseményt és hidd el, kezd fogyni a cabal pénze. Több pénzre van szükségük, mint amennyihez hozzájutnak, ezért vannak annyira kétségbeesve. Minden egyes nap néhány milliárdra van szükségük, hogy fenntartsák a karantént.
Richard - Cobra, azt mondják, hogy a katonaság elvett Obama-tól minden hatalmat és nincs többé beleszólása a Fehér Ház munkájába és nem irányíthat mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Azt mondják, hogy csak a látszat kedvéért van ott és a katonaságon belül mások hozzák a dönéseket. Igaz ez?
COBRA - Ahogy már mondtam, az elnök Kennedy óta mindig csak egy báb. Az elnöknek nincs valódi hatalma. Valódi hatalma a cabalnak és a hadseregnek van.
Richard - Szóval akkor a pozitív katonaság egyáltalán nincs rájuk hatással?
COBRA - Kis mértékben igen, de ez nem elég.
Lynn - Ha a július 15-i törökországi puccsot a Fényerők vezették és Oroszország állítólag a Fényerők oldalán áll ás az ő nevükben harcol, miért bújtatták el és védték meg Erdogan-t a puccs alatt és miért segítettek neki visszakerülni hatalomra?
COBRA - Nem értem, hol támogatta Oroszország Erdogan-t. Nem értek ezzel egyet.
Richard - Az USA Federal Reserve behajtó ügynökség, ami Belső Bevételi Szolgáltatások néven is ismert (IRS) - (az USA Adóhatósága - a szerk.), még mindig ellopja az emberek pénzét az Egyesült Államokban?
COBRA - Igen, természetesen. Nem nyilvánvaló?
Richard - Miért engedi meg nekik a katonaság, ha csak a cabal vezetőinek a zsebét teszik tele ezzel?
COBRA - Az embereknek meg kell érteni, hogy az Esemény előtt az egész cirkusz a szokásos módon fog zajlani és nem lesznek drasztikus változások.
Richard - Szóval akkor a FED rendszer október 1-jei leállásáról szóló hír nem igaz?
COBRA - Nem, nem igaz.
Lynn - Igaz, hogy az Egyesült Államok Köztársasága néven ismert szervezet van jelenleg hatalmon az USA-ban a régi Egyesült Államok Részvényársaság helyett? Tudnál nekünk erről többet mondani?
COBRA - A válaszom: nem és azt gondolom, ez nyilvánvaló. Amikor a valódi Köztársaság - és itt most nem arra a bizonyos rövidítésre gondolok, hanem a VALÓDI köztársaságra - érvényben lesz, nagyon nyilvánvaló lesz. Nem lesz kétség efelől.
Lynn - Szóval szerinted meg kell várnunk az Eseményt, mielőtt ez megtörténhet?
COBRA - Pontosan. Minden egybevág az Eseménnyel. Az Esemény része.
Richard - Cobra, az újraértékelés ezen a héten fog megkezdődni?
COBRA - A válasz: nem.
Richard - Amikor megtörténik a pénzügyi újraindítás, az összes globális tartozást teljesen el fogják törölni, beleértve a hitelkártyákat, lakáshiteleket és diákhiteleket is?
COBRA - A diákhiteleket igen és a hitelkártya tartozások nagy részét is.
Lynn- És a lakáshiteleket?
COBRA - Nagy részét annak is el fogják törölni.
Richard - A Fényerők állnak Satoshi Nakamoto, a bitcoin alapítója mögött?
COBRA - Tulajdonképpen igen, a bitcoin a Fényerők egyik projektje volt, hogy ezzel egy újabb sérülést okozzanak a mátrixban.
Lynn - Sok pletyka kering szerte az interneten a pénzügyi újraindításról és újraértékelésről. Tudsz nekünk valamit mondani arról, hogy mi áll a hátterében ennek az újraértékeléssel kapcsolatos felbolydulásnak?
COBRA - Azt mondanám, hogy sajnos az alternatív médiákon található információk nagy többsége jelenleg nem megbízható.
Lynn - Igazak azok a pletykák, hogy a pénzügyi újraindításkor az USA dollár a jelenlegi értékének kb. 50 százalékára lesz leértékelve?
COBRA - Igen, nagy a valószínűsége, hogy az Eseménykor az USA dollár elég jelentős mértékben leértékelődik.
Richard - Mit tudsz nekünk mondani azzal kapcsolatban, hogy az oroszok békét kötnek Japánnal? Mi várható ezekből a tárgyalásokból, melyek az Orosz Föderáció és a még mindig cabal irányítás alatt álló Japán között folynak?
COBRA - Oroszország irányelve az, hogy fenntartsa a békét a szomszédos országokkal és támogassa az egyensúlyt és a kapcsolatokat és ez ugyanennek a folyamatnak a része.
Lynn - A Veterans Today weboldalon olvashattuk, hogy Izrael atombombát vetett be Jemenben. A Fényerők miért engedélyezik a nukleáris eszközök használatát, miután korábban azt mondtad, hogy az ilyen magasan fejlett eszközök használata nem lesz lehetséges többé az emberiség ellen zajló háborúban?
COBRA - A használatban lévő nukleáris fegyverek hatása nagyon alacsony, azonos vagy kisebb a hagyományos bombákénál. Ez azt jelenti, hogy a sötét erők addig játszadoznak a Fényerők türelmével, amíg tetten nem érik őket és mindig elég drasztikusan ennek a határán vannak. Tehát ez zajlik jelenleg.
Richard - Úgy tűnik, hogy változások történnek Németország részéről abban az irányban, hogy esetleg eltávolodnak a cabaltól. Ez lehet az oka annak, hogy a jelenlegi német kancellár, Angela Merkel pártja a legutóbbi választásokon vereséget szenvedett. Mi zajlik valójában Németországban?
COBRA - Németországban két fő frakció van. Az egyik a cabalt támogatja, a másik pedig kezd rájönni, hogy ez nem olyan jó ötlet és egyre több józan gondolkodású ember Merkel és a caballal való együttműködés ellen lép fel. Elég erős konfliktus zajlik jelenleg Németországban és néhány más dolog is, amiről most nem fogok beszélni, de a közeljövőben nyilvánosságra fogom hozni.
Lynn - Tudnál nekünk friss helyzetjelentéssel szolgálni a "Vörös Pajzsok"-kal folytatott tárgyalásokról - ha egyáltalán folynak tárgyalások -, akik a Rothshildok pénzügyi bűnöző családjaként is ismertek? (Vörös Pajzsok - angolul Red Shields, németül rote Schilden - amivel a Rothschild családra utal a kérdező - a szerk.)
COBRA - Azt mondanám, hogy folynak még velük tárgyalások, de nem olyan intenzíven, mint korábban. Kaptak még egy esélyt a Fényerőktől, de nem igazán működtek együtt és ekkor elveszítették az esélyt, így nagy valószínűséggel egyszerűen majd csak eltávolítják őket az Eseménykor.
Richard - Őszintén, hogy látod a Rockefeller, a Bush és a Clinton család jövőjét, akiket az emberiséggel szemben alkalmazott kegyetlen, könyörtelen és erőszakos viselkedésükről ismerünk.
COBRA - Meg fogják látni belülről a Galaktikus Központi Napot.
Lynn - Mi a helyzet a német Deutsche Banknál kialakult likviditási problémával?
COBRA - A Deutsche Banknál elég sok likviditási probléma van, több, mint amit beismernek. Természetesen a cabal trükközni fog, hogy eltitkolja és leleplezze ezt és úgy tesznek, mintha csak "szokásos üzletről" lenne szó.
Lynn - Szerinted engedik majd nekik, hogy csődbe menjenek?
COBRA - Nem, nagy valószínűséggel nem. Valószínűleg valamilyen magas szintű mágiát fognak alkalmazni és minden rendbe jön.
Richard - Mit látsz a "Clinton Alapítvány" jövőjével kapcsolatban? És mit tudsz nekünk mondani a pénzmosásról, ami évek óta zajlik ott a legtöbb washingtoni politikus részvételével?
COBRA - Nagy valószínűséggel ezt is el fogják titkolni. Nem mondanám, hogy az igazság fog uralkodni ebben a szituációban az Esemény előtt.
Lynn - Sok hírszerző forrás beszél régóta egy "októberi meglepetésről". Mit tudsz ezzel kapcsolatban, amit megoszthatsz velünk?
COBRA - Az "októberi meglepetés" csak egy általános kifejezés, amivel fokozni akarják azt a felhajtást, hogy valami történni fog, pedig tulajdonképpen nem is így lesz. Szóval a valódi Esemény bármikor megtörténhet, nem feltétlenül októberben. Minden más csak spekuláció.
Lynn - Az Esemény meglepetésként fog érni minket?
COBRA - Igen, természetesen.
Richard - Olyan beszámolók keringenek, amelyek arról szólnak, hogy Oroszország nemrég bombázta az Iszlám Állam egyik parancsnoki központját Szíriában, ami tele volt az izraeli Mossad, a török katonaság, a brit MI6 és az amerikai CIA ügynökeivel, akik segítettek az Iszlám Állam koordinálásában. Igaz ez?
COBRA - Igen.
Richard - Meg tudnád mondani, mekkora volt a kár?
COBRA - Elég nagy volt, de aztán a másik oldal megtorolta. Ez egyre inkább egy nyílt háborúvá kezd válni, amiben a nyugati országok az ún. Iszlám Államot támogatják és Oroszország ellenük van.
Richard - Szóval tulajdonképen pozitív dolog történt Szíriában?
COBRA - Igen, az orosz akció pozitív volt.
Lynn - Tudnál nekünk helyzetjelentéssel szolgálni az Eseménnyel kapcsolatban? Változott valami mostanában? Még mindig várható a közüzemek és a bankok teljes lezárása az Eseménykor?
COBRA - Semmi nem változott. A terv ugyanaz.
Lynn - Van valami híred azzal kapcsolatban, amit a lakosságnak tudnia kellene, hogy felkészüljenek a Galaktikus Központi Napból közelgő Nagy Hullámra?
COBRA - Nem tudok ezzel kapcsolatban semmi újat mondani. Már mindent elmondtam korábban.
Richard - Nemrég Puerto Rico-ban megszűnt az áramszolgáltatás néhány napra. Puerto Rico az IRS otthona. Van ennek köze az áramszünethez?
Cobra - Nincs.
Richard - Van tudomásod arról, mi történt és miért tartott olyan sokáig az áramkimaradás?
COBRA - Azért, mert a cabal egyszerűen Puerto Rico-tól illegálisan vesz el pénzt és bár az országban van az IRS, a helyi embereknek nagyon kevés pénzük van. Elég nagymértékben lopja meg őket a cabal, szóval az alapvető infrastruktúra kezd szétesni.
Lynn - Ismerős számodra a GESARA?
COBRA - Bizonyos fokig igen.
Lynn - A GESARA jelentése: Globális Gazdasági Biztonsági Megújítási Törvény és úgy gondolom, hogy a NESARA alapjára hozták létre, ami a Nemzeti Gazdasági Biztonsági Megújítási Törvény. Azt szeretnénk tudni, hogy az Esemény után a GESARA-t, mint törvényt az egész világon be fogják vezetni?
COBRA - Ez az egyik módja az Eseményt követő pénzügyi újraindítás leírásának.
Richard - El tudnád mondani, hogy a cabal milyen módon vett részt a jelenleg az USA-ban zajló negatív/faji eseményekben ami a rendőrség és az emberek között folyt?
COBRA - Tulajdonképpen a cabal rendezte meg az egészet.
Richard - Tényleg? Hamarosan vége lesz ennek vagy egyre rosszabb lesz?
COBRA - Az Eseménykor lesz vége.
Lynn - Egyre inkább együttműködünk a Coeō web-partnerrel. Ez azt jelenti, hogy egyesítjük erőinket, találkozókat, összejöveteleket szervezünk együtt. Matt a Coeō-nál azon dolgozik, hogy új ötletekkel javítsa a globális egyidejű meditációkat, melyeket a közeljövőben fog elindítani.
Coeō a Fénymunkások, aktivisták, változtatni akaró emberek egyik geo-közösségi hálózata és bárki csatlakozhat, aki együtt szeretne működni egy jobb jövő megvalósításáért.
Lynn - A következő témánk 2001. szeptember 11-gyel kapcsolatos. Sok bizonyíték van arra, hogy belső munka volt. Több, mint ezer mérnök demonstrálta, hogy robbantás történt, bebizonyítva azt, hogy egy mini nukleáris robbanás volt. Mindent összevetve, hogy lehet elporlasztani egymillió tonna vagy még több betont és acélt és ok nélkül ledönteni a WTC7-es épületét? Személy szerint én azt gondolom, hogy nincs szükség több bizonyítékra ahhoz, hogy megértsük, hogy a támadás mögött álló bűnözők jelenleg is szabadon mászkálnak és nevetnek az agymosott tömegeken. Pontosan mi történt 2011. szeptember 11-én?
COBRA - Épp most válaszoltad meg, hogy mi történt.
Lynn - Van bármilyen információd ezzel kapcsolatban, amit meg tudnál osztani ezen a 15. évfordulón?
COBRA - Sok minden történt akkoriban. A negatív katonaság két frakcióján belül folytak harcok. A Titkos Űrprogramok (SSP) terén sok tevékenység folyt és bizonyos dolgokat nyilvánosságra akartak hozni az idő tájt, vagy legalábbis így tervezték. Sok bizonyíték megsemmisült. Nem csak két épület felrobbantása történt, hanem sok mindent elpusztítottak. A cél az volt, hogy megsemmisítsék a bizonyítékokat.
Lynn - A fő elkövetők a cionisták és a cabal voltak?
COBRA - Valójában a jezsuiták álltak az egész mögött. Ha megnéznéd, kik álltak a cionisták mögött, a jezsuitákat találnád ott.
Richard - Mostanában az USA-ban a világ minden részéről származó több száz törzs szokott összegyűlni. Békésen imádkoznak, szembeszállnak a nagy olajtársaságokkal, védelmezik Földanyát a pusztítással és halállal szemben és a szakrális helyeiken lévő felfordulás ellen. Mi vagyunk az a hetedik generáció, akik változásokat fognak beindítani, ahogy az a lakota próféciákban is szerepel?
COBRA - Tulajdonképpen igen. Ez a most zajló események szimbolikus értelmezése.
Lynn - Tudnál valamit hozzáfűzni Obama elnök azon nyilatkozatához, amely a Fehér Ház weboldalán jelent meg 2016. augusztus 31-én és a globális katasztrófákra felkészítő hónappal kapcsolatos.
COBRA - Azt mondanám, hogy a kormányokban dolgozó emberek szerte a világon kezdenek rájönni, hogy valami nagyon nagy dolog fog történni és ez a nyilatkozat csupán ennek a félelemkeltésnek és a felkészülésre tett kísérletnek a keverékét tükrözi. Nem tudják pontosan, mi fog történni, de azt igen, hogy valami lesz. A kormányok különböző frakciói a maguk módján készítenek fel és különböző feljegyzéseket tesznek közzé a maguk módján.
Richard - Kanada valamelyik része valaha Atlantiszhoz tartozott?
COBRA - Egy kis része igen.
Lynn - Sok cabal tagnak van Svájcban a székhelye. Mi lesz Svájccal az Esemény után?
COBRA - Tulajdonképpen Svájcban is létezik egy nagyon erős Templomos jelenlét, ami jelenleg nem igazán ismert nyilvánosan, de az Eseménykor nyilvánosságra fognak kerülni. Természetesen a cabalt el fogják távolítani az országból.
Lynn - Vannak Svájcban örvények vagy portálok? Vagy van az országnak valamilyen spirituális jelentősége?
COBRA - Igen, természetesen sok portál van Svájcban és közülük néhányat az elmúlt évek konferenciáin aktiváltunk. Nagyon erős plejádi jelenlét tapasztalható Svájcban.
Lynn - Billy Meyer is ott élt és ott lépett kapcsolatba a plejádiakkal. (Igen.)
Richard - Dilma Rousseff elnök politikai puccsa miatt sokan tüntettek az utcákon Brazíliában és sérült a demokrácia. Az új elnök, Michel Temer a sötét oldalhoz tartozik? Tudsz nekünk valamit mondani a Brazíliában kialakult politikai helyzetről?
COBRA - Igen, sajnos ő valójában a cabal bábja és emiatt Brazíliában a helyzet egyre rosszabb.
Lynn - A kérdezőnk írja: Nova Friborgo-ban, Rio de Janeiro-ban, Brazíliában élek. Hatalmas tragédia történt itt. Azt hiszem, valamilyen fegyver okozta a katasztrófát. Utánanéztem és azt találtam erről a területről, hogy 2011 januárjában kb. 1000 ember vált hajléktalanná miután hatalmas esőzések következtében földcsuszamlások történtek a hegytetőkön és 257 ember meghalt. Tudsz erről mondani valamit?
COBRA - Sajnos sok hasonló szituáció történik világszerte. Tulajdonképen a folyamatos galaktikus háborúkat tükrözik ezek a kialakult helyzetek és az Eseményig ez nem fog változni.
Richard - A Brazíliában jelen lévő sok negativitás ellenére mit tehetnek a brazil emberek annak érdekében, hogy megállítsák, ami az országukban zajlik?
COBRA - Terjesszék a tudatosságot, kezdjenek írni blogokat portugálul, spanyolul és azokon a nyelveken, melyet az országban beszélnek és terjesszék az információkat arról, hogy mi folyik az országban.
Lynn - A következő kérdezőnk Dél-Afrikából írta az alábbiakat: augusztus elején választások voltak, ahol új dél-afriakai kormányzatra szavaztunk. A jelenlegi elnök, Zuma, le fog mondani. Szörnyű elnök volt. Mit tudsz a dél-afriakai politikai helyzetről? Ki irányítja Zuma-t?
COBRA - Újból csak az mondhatom, hogy nagymértékű cabal ellenőrzés folyik az országban és nem hiszem, hogy az Esemény előtt sokkal jobbra fordul a helyzet.
Lynn - Tudnál nekünk mondani valamit Dél-Afrika múltjával kapcsolatban? Pl. hogy a hollandok oda helyezték a Kelet-indiai Társaságot?
COBRA - Igen, ez valóban így van. Dél-Afrika néhány illuminátus család irányítása alatt állt és az egyik irányító eszközük elsősorban a gyémántbányászat volt. Az ország a cabal uralom egyik fő okkult energiaörvénye volt, főleg a 19. század egy időszakában. Mára veszített a fontosságából, de még mindig elég erős cabal jelenlét tapasztalható ott..
Lynn - Miért létezett az apartheid néven ismert gonosz rendszer Dél-afrikában?
COBRA - A cabal jelenlétének intenzitása miatt.
Lynn - Ami Nelson Mandela-t illeti, ő egy hős volt? Vagy csak egy bábu, akit azért helyeztek oda, hogy az embereket manipulálja?
COBRA - Pozitív személyiség volt, aki megakadályozta, hogy megtörténjen nagyon sok negatív dolog.
Richard - Dél-afrikában sok ember számára a bányászat a bevételi forrás. Vannak olyan városok, amelyek csak a területükön folyó bányászat miatt vannak életben. Jelenleg a bányák küzdenek a fennmaradásért és már sok ember elveszítette a munkáját. Mi lesz az Esemény után ezekkel a bányavárosokkal? Teljesen abba fogják hagyni a bányászatot és ha igen, milyen bevételi forrásuk lesz utána az embereknek?
COBRA - Szinte teljesen le fog állni a bányászat és természetesen az embereknek lesz más bevételi forrásuk, valamint lesznek más, sokkal fontosabb tevékenységek és természetesen mindenki bőségben fog élni. Ez nem fog többé gondot okozni.
Lynn - Hatalmas, földkövetelésekkel kapcsolatos viták zajlanak jelenleg Dél-Afrikában. Az Esemény után és amikor minden határ megszűnik, az embereknek lesz saját földjük? Miként fogják befolyásolni a lakhatást és a földbirtoklást?
COBRA - Lesz majd az emberek tulajdonában föld, de nem fognak akkora érzelmet belevinni ebbe, így a legtöbb vita könnyen meg fog oldódni és bizonyos idő után a földbirtoklás koncepciója nem lesz már fontos.
Richard - Hogy látod, az olyan kisebb országoknak, mint pl. Szingapur, milyen szerepe lesz a pénzügyi változásokban?
COBRA - Szingapur a cabal pénzügyi rendszerének egyik védőbástyája, sok Rothschild jelenléttel.
Lynn - A következő kérdés Vietnamból érkezett: Kína nagyon agresszíven viselkedik a szomszédaival. Hagyni fogják, hogy Kína betörjön Vietnamba, ahogy azt Tibettel tették a II. világháború után, a cabal terveként Ázsiára nézve az Új Világrend szempontjából? Szerinted Vietnam túlélné ezt a támadást?
COBRA - Én úgy látom, jelenleg nem nagy a valószínűsége annak, hogy Kína betörne Vietnamba.
Richard - Nemrég az egyik törökországi polgármester egy nagy vörös fényről - UFO-ról - számolt be, ami Törökország fölött jelent meg. Ezt a vörös fényt egy csillagként írta le, amit vörös fény vett körül és lassan mozgott az égen, majd eltűnt. Tudsz erről valamit?
COBRA - Igen, valamennyit tudok róla.
Richard - Mi volt ez?
COBRA - A Fényerők próbáltak egy kis fényt juttatni a törökországi szituációba.
Lynn - A következő kérdés Egyiptommal kapcsolatos. Nemrég David Wilcock említette, hogy az egyiptomi istenek megszálló óriásfajok voltak. Ezek az egyiptomiak voltak a cabal vérvonalainak ősei? Ha nem, honnan származnak a cabal vérvonalak?
COBRA - Az egyiptomi isteneknek semmi közük nincs a cabalhoz és nincsen összefüggés a cabal vérvonalakkal. A cabal vérvonalak a babilóniai birodalomból származnak, nem Egyiptomból.
Richard - A következő kérdezőnk írja: Finnországot negatív erők irányítják és a kormányuk az állampolgárok ellen van. Mi ennek az oka? A cabal kormányozza az országot? Mit lehet ezzel kapcsolatban tenni?
COBRA - Minden országban ugyanez a helyzet az egész bolygón. A cabal minden ország államvezetésébe beszivárgott.
Richard - Említetted, hogy az oroszországi októberi forradalmat a jezsuiták idézték elő és készítették elő, hogy bevezessék a kommunizmus kultuszát. Ez azt jelenti, hogy a kommunizmus a cabaltól ered?
COBRA - Valójában a kommunizmus eredeti elgondolását oly módon torzították el és manipulálták, hogy megfeleljen a jezsuita elképzeléseknek.
Richard - Szóval Marx, Lenin, Sztálin, Mao Ce-tung és Kim Ir Szen a cabal tagjai voltak vagy átlagemberek?
COBRA - Igen, sokan közülük a cabal tagjai voltak.
Richard - Tudnál beszélni arról a forradalomról, amely 1989-ben zajlott sok európai országban és Oroszországban és ami a kommunista rezsim bukását eredményezte?
COBRA - Tulajdonképpen ez az egész a Fényerők terve volt, mert ezekben az országokban elég nagy elnyomás volt tapasztalható. Viszont a cabalnak is volt egy ellenterve arra, hogy ellopják ezeknek az országoknak a forrásait, amelyek keresztülmentek ezen a forradalmon és összeomláson. Rengeteg pénzt szipkáztak el Oroszországtól a cabal kincsesládájába akkoriban.
Lynn - A következő kérdések Magyarországról érkeztek. Kérdezőnk ezt írja: a szívem sajog, mikor állatok kínzásáról olvasok. Az olyan nem Földi lényeket, mint a bálnák, delfinek és talán még a fókák, elefántok is … nem lehetne legalább őket átmenetileg evakuálni akár az eredeti bolygójukra, vagy olyan helyekre, ahol gyógyulhatnak? Feltétlenül fontos a jelenlétük ezen a bolygón?
COBRA - Ez az Esemény után fog megtörténni. A Fényerők nem tudnak jelenleg teljes mértékben ebbe beavatkozni. Meg kell várni, hogy megtörténjen az Esemény.
Lynn - A következő kérdés Magyarországról. Egy csatornázott tudás (Arvisura) alapján a magyar őstörténet Atais szigetéről indul, Atlantisz korából, ahol az akkori magyarok MAG lelkek voltak. (Hungarian – magyar – MAGyar – MAG - SEED. ) A MAG az élet, a tudás őrzője. Mi a szerepe a magyar népnek az Esemény során? Érdekelne, mit tudsz a magyarokról, eredetükről. Őseink valóban a Szíriuszról érkeztek?
COBRA - Azt mondanám, hogy létezik egy nagyon erős, nagyon pozitív fehér nemesi templomos csoport Magyarországon, melynek nagy befolyása van arra, ami jelenleg az országban zajlik és ez majd az Eseménykor fog nyilvánosságra kerülni. Hasonló a helyzet Svájchoz, ahol ugyancsak jelen van egy nagyon pozitív, nagyon hatékony csoport. Szóval mindkét országban lesz néhány meglepetés az Eseménykor, amikor bizonyos dolgok kiderülnek.
Lynn - Azt is szeretnék tudni, hogy az őseik tényleg a Szíriuszról érkeztek?
COBRA - Azt mondanám, hogy ez a bizonyos csoport, akikről beszéltem és még néhány ember szíriuszi eredettel rendelkezik, de a magyar nemzet, mint egész, nem.
Richard - Az alábbi linken (2016. július 31-én) az olvasható, hogy a cabal top vezetőit eltávolították a bolygóról. Úgy tűnik, Mihály Arkangyal, St. Germain és a tanács is megerősítette ezt. Te meg tudod erősíteni?
COBRA - Nem.
Lynn - Mihály Arkangyal azt mondja, hogy az emberiség még nem áll készen a változásra vagy a felemelkedésre vagy az Eseményre, de mindezek ellenére meg fog történni. Egyetértesz ezzel?
COBRA - Nem értek azzal egyet, hogy Mihály Arkangyal ezt mondta.
Itt látható a link:
Richard - Cobra, el tudnád nekünk mondani, mit tudsz a plejádiakról? Mi a szerepük a galaktikus háborúkban? Tudjuk, hogy spirituálisan nagyon fejlettek, de harcoltak más fajokkal?
COBRA - Valójában olyankor harcolnak, amikor igazságtalanságok ellen kell harcolni. Nem harcos faj, de ha harcolniuk kell, megteszik és hatékonyan teszik ezt meg.
Lynn - Tudnál nekünk mondani valamit arról a földönkívüli fajról, akiket oroszlánemberként vagy macskaemberként ismerünk?
COBRA - Ez a faj a Szíriusz csillagrendszerből származik és egykor elég aktívak voltak a Földön, sok nemzet spirituális fejlődését segítették.
Lynn - Tőlük származunk itt a Földön? Vagy a földi macskákkal állnak rokonságban, mint pl. a házi macskákkal vagy a nagyobb macskafélékkel, mint a tigrisekkel, pumákkal és oroszlánokkal?
COBRA - Csak oly módon állnak egymással kapcsolatban, hogy ugyanazt az archetípust képviselik, de energetikailag nincs összefüggés köztük. Nem azonos az egyedfejlődésük.
Lynn - A földönkívüli oroszlán-emberek kommunikálnak a földi macskákkal?
COBRA - Tudnak velük kommunikálni és néha szoktak is.
Richard - Más társadalmak vagy földönkívüli csoportok szoktak sportokban versenyezni, ahogy azt mi tesszük itt a Földön?
COBRA - Néhány faj szokott sportolni, de nem ugyanabban a versengő stílusban, mint mi. Sokkal inkább magán a gyakorlaton van a hangsúly, élvezik a mozgást és a csapatjátékot és az ehhez hasonló dolgokat.
Richard - A többi civilizáció milyen módon szokta magát jól érezni?
COBRA - Szeretnek táncolni, élvezni a zenét, szeretnek utazni, sok olyan tevékenységük van, ami bizonyos módon hasonló a mi bolygónkon lévő elfoglaltságunkhoz.
Lynn - Létezik civilizáció a Proxima B bolygón? Kik ők? Mit tudnak rólunk? Hogyan léphetünk belük kapcsolatba?
COBRA - Tulajdonképpen az egész Alfa Centauri rendszer egy nagy civilizáció része, amelyhez sok különböző faj tartozik és az Eseménykor fogják fölvenni a kapcsolatot az emberiséggel. Pontosabban az Esemény után, ahogy egyre közelebb kerülünk az első kapcsolatfelvételhez.
Lynn - Ember kinézetű földönkívüliek?
COBRA - Igen, az egyik faj tagjai úgy néznek ki, mint az emberek.
Richard - A Szíriuszon élnek ember kinézetű földönkívüliek?
COBRA - Igen.
Richard - 16000 évvel ezelőtt a Szíriuszról érkezett a 144000, a Felemelkedett Mesterek?
COBRA - Nem.
Richard - Honnan érkeztek?
COBRA - Valójában szíriuszi faj volt, amikor egy bizonyos csoportjuk 16000 évvel ezelőtt a Földre érkezett, de nem 144000-en voltak. Ez egy nagyon kicsi csoport volt.
Richard - Nagyon kicsi csoport volt? Meg fogjuk tudni azoknak az embereknek a nevét, akik 16000 évvel ezelőtt a Szíriuszról érkeztek?
COBRA - Ez jelenleg bizalmas jellegű információ.
Richard - Továbbra is leszületnek velünk együtt és segítenek nekünk?
COBRA - Nagyon sokat segítenek sok különböző módon és a maguk módján nagy mértékben jelen vannak.
Richard - Tudnál nekünk beszélni az ősi Maya fajról? Úgy tudom, több mint 100.000 évvel ezelőtt léteztek. Elhagyták a bolygót? Felemelkedtek? A Föld belsejébe távoztak?
COBRA - A mayák többsége illegalitásba vonult a saját föld alatti civilizációjukba. Elhagyták a felszínt.
Richard - Tervezik, hogy visszatérnek?
COBRA - Az Esemény után néhányan vissza fognak térni. Tulajdonképpen néhányuk visszatért a Plejádokra és egyesek lehet, hogy majd visszatérnek a felszínre az Esemény után.
28 nyelven készült el a helyi közösségi vezetők rövid tájékoztatója. 2 helyen olvasható:
A helyi közösségi vezetők rövid tájékoztatója egy értékes forrás lesz az Eseménykor, egy iránymutatás a közösségi vezetők számára, hogy segítsen nekik magabiztosan keresztülmenni a folyamaton.
Lynn - A következő néhány kérdés az Eseménnyel kapcsolatos. Kérdezőnk ezt írja: az a személy, aki nemrég halt meg, az Eseménykor fel fog tudni emelkedni vagy a további szintre kerülhet a "másik oldalon"? Ez hogy működik?
COBRA - A felemelkedés a teremtés összes síkjáról lehetséges.
Lynn - Még a halált követően sem kell újra leszületni ahhoz, hogy felemelkedjünk?
COBRA - Így van, nem kell ehhez leszületni.
Richard - Mennyi ideig tart, hogy a Galaktikus Központi Napból a fény vagy az energia a Földre jusson?
COBRA - A fizikai fotonoknak kb. 25000 évig tart, a magasabb dimenziós fénynek nulla időre van szüksége ehhez.
Lynn - Mi történne az emberiséggel, ha az Esemény nem történne meg?
COBRA - Az Esemény nélkül az emberiség kihalna a 21. században.
Richard - Minden országban tud a katonaság és a hírszerző ügynökségek az Eseményről?
COBRA - Azok, akik magasabb beosztásban vannak, tudnak róla. Azt mondanám, hogy tűnődnek rajta. Nem rendelkeznek szilárd bizonyítékokkal ezzel kapcsolatban, de van néhány feltevésük. A pontos információk magasabb szinten vannak.
Lynn - Múlt hónapban azt mondtad, hogy "A Köztársaság és a valuta újraindítás az Eseménykor fog megtörténni, nem előtte." Feltételezhetjük, hogy a "tömeges letartóztatások" is akkor történnek majd meg?
COBRA - Igen. Már sokszor beszéltem a tervről, így nem gondolom, hogy szükséges lenne újra megismételni.
Richard - Fontos megtisztítani a Föld asztrális síkját az Esemény előtt?
COBRA - Bizonyos fokig igen, de nem kifejezetten az asztrál síkkal van a probléma, hanem a plazma síkkal, amit sokkal jobban meg kell tisztítani, mint ahogy most van.
Lynn - Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy az Eseménykor véget ér a dualitás. Ez azt jelenti, hogy az Eseménykor megvilágosodottá válunk?
COBRA - Nem.
Lynn - Mit jelent valójában "megvilágosodottá válni"?
COBRA - A megvilágosodás azt jelenti, hogy elkezdesz tudatos lenni, hogy kapcsolatba kerülsz a saját önvalóddal, ami maga az Egy, tehát megteremted ezt a kapcsolatot. Nem jelenti azt, hogy az egész személyiség már teljesen átalakult, de ez az átalakulás valóban elkezdődhet az Eseménykor.
Richard - Szóval az emberek az Eseménykor válnak megvilágosodottá?
COBRA - Igen, fokozatosan.
Richard - Fokozatosan. Hogy látod, ez mennyi ideig fog tartani?
COBRA - Azt mondanám, hogy néhány éves folyamat lesz legtöbb ember számára.
Richard - Lesznek majd olyan intézmények vagy iskolák, ahol tanítani fogják ezt a folyamatot?
COBRA - Igen, lesznek olyan misztériumiskolák, melyek az Esemény után kinyitnak és segíteni fognak az embereknek keresztülmenni a folyamaton.
Lynn - Más bolygókon is történt az Eseményhez hasonló dolog? Úgy tűnik, a közeli bolygók a Galaktikus Központi Nap "tüsszentése" nélkül szabadultak fel. Így van?
COBRA - Igen, de ez a bolygó más, mert itt nagy mértékben van jelen a különböző fajok és a cabal koncentráltsága. Így valamivel erősebb támogatásra van szükség ahhoz, hogy ez megtörténhessen.
Lynn - A Fényerők "kihasználják" a nagy "tüsszentés" energiáját, hogy segítsenek felszabadítani a bolygót?
COBRA - Természetesen igen.
Richard - Azt hiszem, egyszer azt mondtad, hogy az Esemény után csökkenni fog a lakosság száma. Félreértettünk valamit?
COBRA - Azt mondanám, hogy egy bizonyos pillanatban néhány ember el fog távozni a bolygóról, de nem lesz tömgese kihalás vagy semmi ehhez hasonló.
Richard - Ezek az emberek miért érzik szükségesnek a távozást?
COBRA - Azért, mert ők el akarnak menni. Az emberek szeretnének terjeszkedni, növekedni az univerzumban. Nem akarnak itt ragadni. Szeretnének más csillagrendszereket felfedezni, más fajokkal kapcsolatot teremteni és így tovább.
Richard - Szóval amikor a földönkívüliek elkezdik fölvenni velünk a kapcsolatot, fel fogják ezt ajánlani az embereknek?
COBRA - Igen.
Lynn - Azt hiszem, egyszer már válaszoltál erre a kérdésre: azok a lelkek, akik mostanában hagyják el a testüket, honnan tudnak az Eseményről?
COBRA - A másik oldalon vannak olyan spirituális vezetők, akik rendelkeznek ugyanezekkel az információkkal és ők is segítenek az előkészületekben.
Lynn - Ahogy a helyzet fokozódik, kapnak információkat a Föld bolygó jövőjével kapcsolatban?
COBRA - Igen.
Lynn - Ezek az emberek, akik ezekben az időkben hagyják el a testüket, vissza fognak jönni a Földre az Esemény után?
COBRA - Igen, ha akarnak, visszajöhetnek.
Lynn - Az egyik kérdezőnk ezt írja: fel kell ahhoz emelkednem, ha ugyanott akarok maradni, ahol most vagyok?
COBRA - Nem, maradhatsz úgy, ahogy vagy. A szabad akaratodtól függ.
Richard - Az Isten szó férfi orientált; az Istennő a nő. Jézus Istent a mi "Atyánknak" szólította. Te a Forrásra mint "a tudatosság abszolút, univerzális mezőjére" és "az Egyre" utalsz. Hogyan képzelhetjük el az "abszolútot", hogy segítsen nekünk kapcsolódni és túljutni a férfi-női képen?
COBRA - Azt mondanám, hogy az embereknek szükségük van közvetlen spirituális tapasztalatokra és akkor a nemi polaritás koncepciója megszűnik. Nem a férfi vagy női aspektusról van szó, hanem a mindenre kiterjedő jelenlétre, ami minden pozitív Forrása. Így tudnám leírni.
Richard - Ezt is írja a kérdezőnk: létezik valamilyen történelmi vagy spirituális kapcsolat a felemelkedett mester, Jézus (Sananda) és a sumér Annunaki lény között, akit Anu istenként ismerünk?
COBRA - Nem létezik.
Lynn - A következő kérdések az egészséggel kapcsolatosak. Hallottál már az infravörös fénysugár terápiáról? A testen belül gyógyít?
COBRA - Igen, meg tudja gyógyítani a szöveteket.
Lynn - Az elektromágneses hullámoknak, a Terahertz hullámoknak van valamilyen pozitív vagy negatív hatása az emberek egészségére?
COBRA - A pontos frekvenciától függően lehet negatív vagy pozitív hatásuk.
Lynn - A kovaföld valóban méregteleníti a testet?
COBRA - Igen, sokat segíthet.
Richard - Ha a közelemben van egy Cintamani kő, az életemben sokkal több kihívás jelentkezik. A Cintamani hogyan befolyásolja a dolgokat?
COBRA - Beindíthat mindent, ami a tudatalattidban el volt nyomva, hogy átalakuljon.
Richard - Szóval pozitív okból történik?
COBRA - Igen.
Lynn - Következzenek az utolsó kérdések. Tudnál nekünk mondani valamit a columbianit kő jelentőségéről?
COBRA - Ez a kő a Szíriusz csillagrendszerből származik és képes segíteni abban, hogy elhozza az isteni kegyelem energiáját a bolygóra.
Richard - Ez a kő megtalálható itt a Földön?
COBRA - Elég ritka, de lehet találni.
Lynn - Tudnál nekünk beszélni a Lapis Lazuli kő jelentőségéről?
COBRA - Ez a kő a homlokcsakra, a hatodik csakra aktiválásában tud segíteni és a magasabb spirituális képességek megnyitásában.
Lynn - Mára befejeztük. Nagyon köszönöm, Cobra, hogy itt voltál ma velünk és reméljük, hogy nagyszerű lesz az októbered. Következő hónapban találkozunk.
COBRA - Rendben.
Lynn - Nagyon szépen köszönöm.
COBRA - Köszönöm és viszontlátásra.
Lynn - Zárásként szeretném megköszönni az egész csapatnak, akik lehetővé tették ennek az interjúnak az elkészítését:
Cobrának, hogy szívélyes vendégünk volt. A weboldala: http://2012portal.blogspot.com/
Rihard-nak, kérdezőtársamnak,
DOV-nak a főcímdalunkért: A Világ hangjai-ért,
DaNell-nek, az interjú szöveges átiratában nyilvánított szakértelméért,
Megan-nek és a szervezésben való segítségéért,
Aaron-nak a hangért,
Untwine-nak a hangmodulációért és szerkesztésért,
Eduardo-nak és Dane-nek a háttérmunkákért
és az összes csodálatos hallgatónknak.
Mindig emlékezzetek rá, hogy.... Mi vagyunk a Világ Hangjai. 

Magyar Cobra Csoport