2016. július 25., hétfő

Beszámoló a tajvani Felemelkedés konferenciáról

Cobra vasárnap éjszakai bejegyzése, amely eredetiben itt olvasható:

A Felemelkedés Konferencia Tajpejben zajlott, ami sok pozitív Sárkány csoportnak ad otthont. A Kék, a Fehér és a Fekete Sárkány csoportok ott voltak velünk együtt a konferencián és a "békeszeretők" is tudtak a jelenlétünkről.


Erős és koncentrált csoportunk volt. A fizikai és nem-fizikai segítőink hatékonyabbak voltak, mint eddig bármikor és történt bizonyos áttörés a nem-fizikai síkokon, ami azt mutatja, ahogy a Fátyol „hamarosan” feloszlik.
Ezen a képen látható energetikailag a Fátyol megnyílása Tajpej égboltján, ami a konferencia után néhány nappal készült:


Befejeződött egy bizonyos ciklus és az Áttörés folyamatának a következő fázisába léptünk, ahol fel fognak gyorsulni a dolgok a Kompressziós Áttörés felé. Ezzel kapcsolatban a közeljövőben fogok több információt közreadni, ahogy a megadási tárgyalásokról is.
Néhány órával a konferencia kezdete előtt katonai puccs történt Törökországban. A puccsot a törökországi Pozitív Katonaság hajtotta végre Erdogan ellen és az USA negatív katonasága verte le a kazár/jezsuita parancsnokaik utasítására. Bár a puccs megbukott, a geopolitikai végjátékot egy teljesen új szintre emelte, melynek eredményeként meg fogják ismerni azokat a frakciókat, melyek a Közel-Keletet destabilizálják. Ez a katonai konfliktusok feloldásához fog vezetni világszerte és a világbékéhez a Kompressziós Áttörés pillanatában.

BÉKE
Az alábbit kaptam a puccsot követő napon egy megbízható forrásomtól a Közel-Keletről a törökországi helyzettel kapcsolatban:

A puccsot a török hadsereg 60%-a hajtotta végre, beleértve a légierő legénységét is, de még a tartalékos katonák is az utcákra vonultak, hogy támogassák a kollégáikat Erdogan diktatúrája ellen…
A katonai tankok bevonultak a legnagyobb török városok, Ankara és Isztambul utcáira, helikopterek legénysége teljesítette azt a parancsot, hogy vegyék ellenőrzésük alá a létfontosságú központokat, amit sikeresen végrehajtottak. Sikerült átvenni az ellenőrzést az állami televízió épülete, az Atatürk Nemzetközi Repülőtér, a parlament és a parlamenti palota fölötti, ahol Erdogan tartózkodott. Erdogant katonai helikopter vitte az ankarai nemzetközi repülőtérre, ahol arra kérték, hogy azonnal hagyja el az országot…
Erdogan beleegyezett a puccsot végrehajtók követeléseibe, azzal a feltétellel, hogy életben hagyják őt és a családját, amit megadtak neki. Ezt követően a repülőgép fedélzetén rögzített egy Skype hangüzenetet, arra kérve a támogatóit, hogy vonuljanak az utcákra és vessenek véget a puccsnak…
A puccs kezdetén senki nem ment ki az utcákra és a helyzet nem volt világos. A puccs több ezer támogatója a tankok mellett menetelt és üdvözölte a török lobogót felemelő katonákat és a modern Törökország megalapítóját, Mustafa Atatürköt emlegették.
Mi történ ezután?
Erdogan az ankarai repülőtérről kirepült az országból és menedéket kért Németországban, de a németek elutasították. Majd Azerbajdzsántól és Irántól kért menedéket, de mindkét ország lezárta határait Erdogan előtt.
Erdogan-nak nem volt más választása, mint visszatérni Törökországba. A repülőn telefonbeszélgetést folytatott Obama-val, amiről a Washington Post is beszámolt, és engedélyt kért és kapott, hogy leszállhasson a dél-törökországi Incirlik USA katonai bázison.
Pillanatokkal ezután 12 ismeretlen F-16-os repülő jelent meg Ankara és Isztambul fölött és lelőtték a török hadsereg 25 helikopterét, melyeken katonák és vezetők utaztak, akik útban voltak az ország létfontosságú központjainak ellenőrzésére. Valódi háború zajlott a levegőben az USA Légierő és a török hadsereg helikopterei között…. Lelőtték az összes török helikoptert és megölték a katonák többségét. A halott katonák száma több mint 800-ra emelkedett, a tiszteké pedig ötvenre. A CIA közleményben követelte, hogy adják meg magukat és vessenek véget a puccsnak, mert különben a határon és az utcákon lévő összes török katonát kivégzik légitámadás során.
A puccs vezetőinek nem volt más választásuk, mint hogy véget vessenek az államcsínynek és azt parancsolták a katonáknak, hogy vonuljanak vissza és fejezzék be a puccsot.
Érted már miért van annyi amerikai bázis minden országban? Hogy megelőzzék az olyan dolgokat, mint ami tegnap éjjel Törökországban történt volna. Ugyanez a helyzet az Öböl-országokkal – Katarral, Szaúd-Arábiával, Bahreinnel, Kuvaittal és az Egyesült Arab Emirátusokkal is. Mind körül vannak véve az USA hadseregének uralmával, amivel megelőzhetnek egy puccsot.
A YouTube-on láthatsz videót arról, ahogy megtámadják a török légierő helikoptereit és ahogy hullanak, mint a legyek… több, mint 24 helikoptert lőttek le egy szempillantás alatt, tisztekkel és katonákkal a fedélzetükön…
Ha nem az USA-ról lenne szó, most Erdogan valamelyik ország menekültje lenne, ha egyáltalán egy ország is adott volna neki menekültjogot. Ha sikerült volna a puccs, sok millió terrorizmus sújtotta szíriai és iraki ember szenvedését szüntette volna meg és a fegyverek, melyek Törökországból érkeztek... megszüntette volna a Daesh (Iszlám Állam) terrorját a régióban… megállította volna az emberek migrációját, amit Erdogan politikája okozott és azok, akik menekülés közben belefulladtak a tengerbe, megtalálhatták volna a Daesh és az al-Nusra vezetőit és őrizetben tartották volna Törökországban… mindez megtörtént volna, ha a tegnapi puccs sikerült volna… de ez nem szolgálja az USA érdekeit és az USA politikájának az érdekeit ebben a régióban.”