2016. augusztus 11., csütörtök

Cobra júliusi interjúja (2016.07.29)

Eredeti bejegyzés: 
http://prepareforchange.net/2016/08/06/17897/

Kétségbeejtő a helyzet Malawiban, Afrikában jelenleg. Több, mint 2 éve tartom a kapcsolatot két fiatal malawi férfival, akik felekezeten kívüli utazó lelkészek. Három évbe telik nekik visszatérni a különböző falvakba. Meséltek az országukban pusztító hatalmas aszályról. Jelenleg 8,5 millió ember éhezik Malawi-ban. Jó kapcsolatban vagyok ezzel a két malawi férfival, akiknek az a szándékuk, hogy segítsenek az országukban élő embereknek. Ezért szeretném most arra kérni a Prepare for Change hallgatóit, hogy küldjenek a prepareforchange.net-nek annyi összeget, amennyi egy adag étel ára. Amennyit egy adag ételért fizetnének.
Elküldhetitek PayPal-on keresztül a Prepare for Change részére vagy az alábbi címre. Az a kérésem, hogy annyi pénzt küldjetek, amennyit fel tudtok ajánlani heti egy étkezésre ezeknek az embereknek. Az egyik lelkész elmondta, hogy egy terhes nőt étkeztetett, aki naponta elment hozzá élelemért, de elfogyott az étel. A nő vasárnap meghalt. Két életről volt szó: az anya életéről és a még meg nem született gyerekéről. Ez a két ember a falujukban élő 444 árva gyermeket is támogatja. Van egy kis farmjuk az árvaházban; elfogyasztottak minden élelmet a farmról. Amit nem ettek meg, azt a rablók tették tönkre, akik megdézsmálták a cukornád ültetvényüket.
Aztán átmentek a szomszédba és megöltek egy paradicsomtermesztőt, aki védte a paradicsomait, hogy nehogy ellopják. Kétségbeesve kérünk benneteket, ezeknek az embereknek tényleg szükségük van segítségünkre. Tudom, hogy hamarosan itt az Esemény és a pénzalapokat kiosztják, de most van szükségük élelemre vagy nem marad életben egy ember sem az országukban. Nem tudom ezt tovább nézni. Ezért kérlek benneteket, hogy segítsetek és elküldöm nekik közvetlenül a pénzt, amit tőletek kapok. Nem lesz semmilyen költsége a vállalkozásotoknak. Az egyetlen, amit ki kell fizetni, az a Western Union díja. El fog jutni hozzájuk minden, amit a Prepare for Change kap. Ha nem rendelkeztek PayPal számlával, kérlek az alábbi címre küldjétek a felajánlást:
Westwing – Attention PFC – Emergency, 4530 Whittier Blvd. Los Angeles, CA 90022
Köszönöm, hogy segítettetek ezeknek az embereknek a támogatásában. Kétségbeejtő helyzetben vannak és megérdemlik, hogy segítsünk nekik. Ők is az emberiség része. Köszönöm.
A partnerem, Richard spirituális utazáson van. A mai Cobra interjúnk a világon jelenleg zajló eseményekre fókuszál, valamint egyéb olyan témákra, amelyek iránt az emberek érdeklődnek, pl. a pénzügyi helyzetre, a Fénymunkásaink és Fényharcosaink aggodalmaira és az űrbéli technológiákra. Hadd emlékeztesselek benneteket, hogy a www.prepareforchange.net oldal adományokból tartja fenn magát, ezért kérlek használjátok a weboldal jobb oldalán lévő adomány gombot. Az interjú során lesz egy bejelenteni valóm, ami érdekelni fog benneteket. Most pedig szeretném újra bemutatni a Fényharcosunkat és az Ellenállási Mozgalom képviselőjét, Cobra-t.


Lynn - Üdvözöllek, Cobra.


COBRA - Köszönöm a meghívást. Nagy örömömre szolgál, hogy részt vehetek ezen az interjún.


Lynn - Tudom, hogy nagyon zsúfolt hónap áll mögötted a Thaiföldön és Tajvanon tartott konferenciák után. Érdekelne, hogy hogy választod ki a megrendezésre kerülő konferenciák helyszíneit. Rendelkeznek bizonyos tulajdonságokkal azok az országok, amelyeket keresel?


COBRA - Olyan területeken próbálom megtartani ezeket a konferenciákat, amelyek maximális befolyással vannak a planetáris helyzetre és mindkét helyszín (Thaiföld és Tajvan) olyan területen helyezkedik el, amely úgy mondanám, a planetáris átalakulás középpontjában van. A Keleti Szövetség jelenléte nagyon erős ezekben az országokban, ez volt az egyik oka, hogy ezt a két helyet választottam.


Lynn - Nagyszerű. Mivel sokan nem tudtunk részt venni ezeken a konferenciákon, van bármi, amit meg tudsz osztani velünk az ott elhangzottakkal kapcsolatban?


COBRA - A megfelelő időben a blogomon (http://2012portal.blogspot.com) fogok megosztani bizonyos dolgokat a konferencián elhangzottakról és arról, amik a színfalak mögött zajlanak. Szóval mindenki el fogja tudni olvasni.


Lynn - Értem. Most néhány kérdés erejéig visszatérünk a múlt havi interjúra és újra felolvasom neked. Az első kérdés Argentínáról szólt, amit az RT hírügynökség adott közre arról, hogy meg fogják szüntetni a nyilvános közvetítéseket az országban és arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e valamilyen plusz információd ezzel kapcsolatban.


COBRA - Igen, sajnos ez így igaz és azt mondanám, hogy a Cabal jelenléte egyre erősebb Argentínában. Ennek az az egyik oka, hogy a Cabal tagjai közül sokan azt tervezik, hogy Argentínába menekülnek és ott lesz a bázisuk az Antarktiszra történő utazásuk során. Erős a nyomás Dél-Amerikában, a Cabal teljes mértékben a kezében akarja tartani Dél-Amerikát. Azt akarják, hogy kevesebb befolyása legyen ott a Keleti Szövetségnek és ez ennek a folyamatnak a része. Tehát ez csak az áttörés előtti végső harc része.


Lynn - Jó lesz, ha véget ér minden háború. (Igen, egyetértek.) Jónéhány évvel ezelőtt egy amatőr fotós (csillagász), John Lenard Walson jelentetett meg olyan fényképeket, melyeken jónéhány ismeretlen űrhajó látható, amelyek Föld körüli pályán keringenek. Néhányat helyesen az ISS-ként (Nemzetközi Űrállomás) és űrrepülőként azonosítottak, de az űrhajók közül sokat nem volt könnyű azonosítani. Néhány fotó megtalálható és van egy link a leírásban: http://www.rense.com/general79/wdx.htm . Tudsz mondani valamit ezekről az űrhajókról?


COBRA - Igen, tulajdonképpen az ő fényképei azok közé tartoznak, amelyeken legtisztábban láthatók a Solar Warden űrprogram alacsony pályán mozgó űrhajói. És igen, néhány fotón az ISS (Nemzetközi Űrállomás) és űrrepülő látható, míg néhány fotón a Titkos Űrprogramok (SSP) alacsony pályájú járművei láthatók igen tisztán. Ha látni szeretnétek, hogy néznek ki ezek a járművek, nézzétek meg ezt a weboldalt.


Lynn - Nos, ez nagyszerű megerősítés, köszönjük. Benjamin Fulford azt állította a cikkében, hogy a Rothschildok azon dolgoznak, hogy megsemmisítsék az I. világháború következményeit úgy, hogy visszaállítják a német, az osztrák-magyar és az orosz monarchiákat. Azt állította, hogy az európai pénzautomatákat leállítják valószínűleg augusztus vagy szeptember környékén és akkor a királyi családok "megmentőként" fognak bemutatkozni és hatalmas mennyiségű fiat pénzt és "biztonságot" fognak nyújtani az embereknek a monarchiák visszaállításáért cserébe. Látod ennek a lehetőségét?


COBRA - Nem. Ez tulajdonképpen a jezsuiták terve arra, hogy túléljék ezt az átmeneti lépést és a Rothschildok, mint a jezsuiták szolgái, megfelelők ehhez a tervhez, de nem fog megtörténni.
Lynn - Nos, ez jó hír.


Benjamin Fulford (Typepad blog) 2016.07.26... "A Rothschildok, akik Svájcban bujkálnak, nem tartották be 2016. július 25.-i határidőt, amit a Fehér Sárkány Társaság tűzött ki nekik. A zöld jelzés megvan, ahogy Fulford nevezte. Ki fogja elvégezni a "katonai beavatkozást"? Tudsz erről mondani valamit?


COBRA - Sok erő vesz részt ebben a szituációban és hamarosan közzé fogok tenni egy beszámolót ezzel kapcsolatban. Több okból nem tartom valószínűnek, hogy ez a beavatkozás meg fog történni. Az írásomban néhány okot el fogok mondani.


Lynn - Rendben, köszönöm. Tudsz mondani valamit a nizzai incidenssel kapcsolatban?


COBRA - A Cabal végjátékának része volt ez az incidens. Tudják, hogy veszíteni fognak, ezért akkora káoszt akarnak teremteni, amekkorát csak tudnak, mielőtt teljes vereséget szenvednek.


Lynn - Rendelkeznek még elég hatalommal ahhoz, hogy folytassák ezeket a hamis zászlós eseményeket?


COBRA - Tulajdonképpen igen. Ebben a pillanatban még igen.


Lynn - Hallottál a szuperkatona, MK Ultra kiszivárogtató, Max Spiers fölöttébb gyanús haláláról, ami július 16-án történt Lengyelországban?


COBRA - Igen. Nagyon gyanús volt. Tulajdonképpen őt is elhallgattatták, mint sok mást is, akik túl sokat tudtak.


Lynn - Valóban sok jó információt kiszivárogtatott. (Igen.) Igaz, hogy Kína titkos kódokat adott hatalmas mennyiségű aranyért (több tonna) amit kölcsönadnak az USA államkincstárának, hogy a dollár ne dőljön be? Cserébe "a fiúknak Washingtonban meg kell vádolniuk Hillary-t."


COBRA - Nem értek egyet a második résszel. Az állításod első részével bizonyos mértékben egyetértek, de a másodikkal nem.


Lynn - Értem. Egy nem régi interjúból kiderült, hogy egyes Hilton szállodákban vannak bizonyos szobák, amelyek az ott megszálló vendégeket az asztrális szintre juttatják 4D-s találkozókra. Azt mondták, hogy a tréningeket 4D-ben tartják, mert úgy sokkal gördülékenyebb. Igaz ez? Tudnál erről részletesen beszélni?


COBRA - Nem tudom ezt megerősíteni, mert ezek a tréningek nem csak a Hilton szállodákban történhetnek, hanem sok helyen a világon. Ez nem köthető kifejezetten ehhez szállodalánchoz.


Lynn - Értem. Valóban találkoznak 4D-ben?


COBRA - Azt mondanám, hogy a Fényerők rendelkeznek bizonyos technológiákkal, amelyek segítenek az átmenetben... az álom állapotában magasabb szintre jutni, ahol bizonyos oktatásokat és tréningeket lehet folytatni.


Lynn - És feltételezem, a Cabal ugyanezt teszi.


COBRA - A Cabal tulajdonképpen elnyomja és csökkenti az emberek rezgésszintjét alvás közben különböző Fátyol technológiák felhasználásával, ahogy azt az ébrenléti állapotban is teszik.


Lynn - Értem. Tudjuk, hogy a chemtrailek és a mindennapi háztartási cikkek, amiket használunk, mint pl. fogkrémek, naptejek, hajlakkok, dezodorok, stb. olyan vegyszerekkel vannak ellátva, amelyek csökkentik a testünk immunrendszerét és elősegítik a betegségek kialakulását. Léteznek még olyan dolgok, amikről nem tudunk és szintén káros hatásuk van vagy gyengítik az immunrendszerünket?


COBRA - Ide sorolnám az ivóvizet, ami meglehetősen mérgezett.


Lynn - Egyetértek. Az egyik olvasónk írta: úgy tudom, hogy a reptiliánok kétharmadát eltávolították magasabb síkokra az elmúlt két hónapban. Meg tudod ezt erősíteni?


COBRA - Nem.


Lynn - Egy másik olvasónk írja: van mód arra, hogy kapcsolatba lépjünk magasan fejlett lelkekkel az univerzumban, akik megosztják velünk a technológiájukat, hogy javítsunk a bolygónk és az emberiség helyzetén a változás időszakában?


COBRA - Ezek a magasan fejlett lelkek tényleg a megfelelő feltételekre várnak, hogy bemutassák ezeket a technológiákat az emberiségnek. Nem telepatikus úton lesznek közzétéve, hanem fizikai síkon, de először el kell távolítani a Cabalt a szituációból.


Lynn - Van valami, amit tennünk kell, mint pl. emelni a rezgésünket, hogy kapcsolatba léphessünk velük?


COBRA - Mindig kapcsolatba tudsz lépni a magasan fejlett lelkekkel. Sok módja van ennek. Szabadon felfedezheted ezeket a módszereket és meditálhatsz és kapcsolatba léphetsz különféle pozitív fajokkal és ez biztosan meg fogja erősíteni a kapcsolatot. De ez önmagában nem elég a végső áttöréshez.


Lynn - Értem. Egy másik olvasónk írja: az emberiség a harmadik "magvetésben" jár?


COBRA - Meg kell értenem a kérdést, hogy tudjak rá válaszolni.


Lynn - Azt hiszem, azt próbálja meg elmondani, hogy az emberiséget már kétszer elpusztították és hogy a harmadik alkalommal vagyunk a Földre "küldve".


COBRA - Tulajdonképpen nem tudok egyetérteni azzal az állítással, hogy az emberiséget elpusztították. Voltak különböző ciklusok és különböző fajok, de az emberi faj folyamatosan ezen a bolygón élt több mint 1 millió éve.


Lynn - Szóval akkor nem volt törés?


COBRA - Nem, egyáltalán nem volt.


Lynn - Értem. A következő kérdezőnk azt szeretné tudni, hogy ismered-e a Voynich-kéziratot. (Igen.) Tudsz ezzel kapcsolatban mondani nekünk valamit?


COBRA - A Voynich-kézirat nagyon régi. Olyan kódolt üzeneteket tartalmaz, amelyek felfedik a magasabb tudás egy részét. Soha nem fejtették meg teljesen és az Esemény előtt nem is lesz megfejtve.


Lynn - Köszönöm. Ismered a dél-afrikai Michael Tellinger munkáját (Igen, bizonyos fokig.) Lesz neki valamilyen szerepe az elkövetkezendő változásokban vagy esetleg az új Aranykorban? Az Ubuntu párti Michael Tellingerrel készült videó: https://www.youtube.com/watch?v=lxEvVoq6WtM


COBRA - Olyan társadalmi modellt próbál létrehozni, amely sokkal igazságosabban és harmonikusabban működik. Ez az átalakulás egyik része.


Lynn - Nagyszerű. 2016. július 28-án véglegesítették a párizsi klímaegyezményt. A valutacsere el volt rejtve ebben az egyezményben. Jelenleg 208 ország ismeri el az Egyesült Államok Köztársaságát. Az új köztársasággal új valuta is bevezetésre kerül, az Egyesült Államok Kincstárának Bankjegye (USTN) és a petrodollár meg fog szűnni. Közel vagyunk a régóta várt valutacseréhez? Mit tudsz erről mondani?


COBRA - Újra elmondom, hogy a Köztársaság és a valuta újraindítás az Eseménykor fog megtörténni, nem előtte. Ez a globális folyamat része. Nem csak az Egyesült Államokra vonatkozik, hanem bolygószintű újraindítás lesz, amely az USA köztársaságának visszaállítását, a kincstári dollár bevezetését és a petrodollár beszüntetését fogja jelenteni, valójában a petrodollár létezésének elismerését. Tehát mindez globális szinten fog megtörténni az Esemény pillanatában és nem előtte. Szóval azoknak mondom, akik az Esemény előtt várják az Új Köztársaság megalakulását és a pénzügyi újraindítást, mindez nem fog megtörténni.


Lynn - Tudom, hogy nem akarod hallani ezt a kérdést, de egyre közelebb vagyunk az Eseményhez?


COBRA - Napról napra egyre közelebb vagyunk. Tudom, hogy késés van. Ezek egy része az emberi eredménytelenség, emberi tévedések, emberi hibák miatt van, míg más része egyéb tényezők miatt, de azt mondanám, hogy egyre közelebb vagyunk.


Lynn - Értem. Van néhány kérdésem, melyek részekre vannak bontva, így egyszerre csak egyet fogok felolvasni. Az első rész az Energia és Technológia címszó alatt van - az olajról szól. A Föld nyersolaját üzemanyaggá, kerozinná, fűtőolajjá és petróleum termékekké finomítják. Az olaj és a földgáz véges erőforrások?


COBRA - Igen, véges erőforrások, de tulajdonképpen ezek folyamatosan megszűnnek, mivel a jelenlegi társasalom új energiaforrásokra fog áttérni, ami sokkal tisztább lesz és nem lesz olyan káros a természetre és az ökoszisztémára.


Lynn - A Föld folyamatosan szolgáltatja ezeket az erőforrásokat akkor is, ha végesek? Egy bizonyos mennyiség termelődik újra vagy alapvetően ami ott van, az ott van?


COBRA - Bizonyos mennyiség termelődik és van még több, amit még nem fedeztek fel. De ahogy korábban mondtam, nem lesz olyan fontos, mint ahogy azt az emberek gondolják.


Lynn - Ha a Föld folyamatosan termeli az olajat és a földgázt, akkor ezek szerint hazudtak nekünk arról, hogy ezek az erőforrások végesek. A Földnek szüksége van ezekre az anyagokra, hogy bolygóként egészséges maradjon?


COBRA - Igen, tulajdonképpen azt mondanám, hogy a planetáris vérkeringés részét képezik és szükség van rájuk, hogy a bolygókéreg energetikailag megfelelően működjön.


Lynn - Tehát akkor jól tesszük, ha nem használjuk tovább ezeket az erőforrásokat.


COBRA - Igen, a geológiai ökoszisztéma részét képezik és szükség van rájuk és ott is fognak maradni.


Lynn - Köszönöm (Energia és Technológia) - David Wilcock nem rég arról beszélt, hogy a németek kifejlesztettek egy kis korongot vagy egy kis berendezést autók számára, amelyet az összes hengerbe el lehet helyezni és nem szükséges többé üzemanyagot használni. Az Esemény után autók milliói lesznek az utakon bolygószerte, amelyeket át kell alakítani, hogy képesek legyenek szabad energiával vagy más energiarendszerekkel működni. Szóval... Szerinted az ilyen dolgok, mint ez a német hengerrendszer elérhetők lesznek nem sokkal az Esemény után?


COBRA - Igen, tulajdonképpen szerintem valami nagyon hasonló fog elterjedni néhány héttel az Esemény után és ezzel az új rendszerrel az autókat elég könnyen át lehet alakítani.


Lynn - Ez jó hír. És most térjünk rá Afrikára - a Kongó portállal kapcsolatban. Légi felvételekről készült térképeken ez a terület egy hatalmas köralaknak látszódik - kb. 600 km széles. A Föld létezésének kezdetétől ott volt ez vagy később alakították ki? Ha igen, hogyan?


COBRA - Nagyon régi ez a terület. Nincs ott a kezdetektől, de a természetes folyamatok részét képezi.


Lynn - Volt valami köze a 90-es évek közepén történt arkhón invázióhoz?


COBRA - Nem.


Lynn - Ez a portál energiát bocsát ki vagy szív el vagy milyen tulajdonságokkal rendelkezik?


COBRA - Ez egy természetes energiaörvény. Tulajdonképpen az eredeti paradicsomi struktúra része volt, mielőtt az emberi lények megérkeztek a bolygóra.


Lynn - Nem rég Fénymunkások látogattak el a Kongó portálhoz, hogy meggyógyítsák a negativitását. Tudsz bármilyen új információt mondani erről a portálról és hogy mi folyik ott?


COBRA - A portál megkezdte az átalakulási folyamatát. Sok a tennivaló, de legalább már elkezdődött. Korábban nem volt a Fénynek hozzáférése a portálhoz, de jelenleg bizonyos gyógyulási folyamatok zajlanak a területen. De bele fog telni egy kis időbe.


Lynn - A hatalmas afrikai állatok, mint az elefántok, zsiráfok, vízilovak, oroszlánok, zebrák, stb.. más bolygóról származnak?


COBRA - Azt mondanám, hogy a genetikai anyaguk egy része származik más csillagrendszerekből, amit azok a nagyon fejlett lények genetikailag befolyásoltak, akik rendelkeztek a genetikával kapcsolatos tudással.


Lynn - Olyan bolygókról származnak, amiket jelenleg ismerünk?


COBRA - Néhányuk igen, néhányuk nem.


Lynn - A levélírónk a következőket is írja: az ősi időkben, amikor az emberek jóval nagyobbak voltak, ezeknek az állatoknak a nagysága arányos volt az emberek méretével? Egyetértesz ezzel?


COBRA - Igen.


Lynn - Mindannyuknak van valamilyen spirituális jelentősége vagy bölcsessége számunkra?


COBRA - Valójában minden állat rendelkezik spirituális aspektussal és mindannyiuknak van spirituális jelentősége számunkra.


Lynn - Köszönöm. És most térjünk át Európára - A Brexit szavazás eredménye hogyan illik bele azokba az erőfeszítésekbe, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megtörténjen az Esemény?


COBRA - Tulajdonképpen ez a dolog nem kapcsolódik az Eseményhez. Azoknak a szokásos politikai viszontagságoknak a része, amelyek a régi rendszeren belül működnek, szóval nem szentelnék túl nagy figyelmet ennek.


Lynn - Értem. Ez valahogy beleillik a kérdés további részébe. A Brexit az emberiség szabadság iránti küzdelmének első jelentős lépcsőfoka vagy valami más, amit titokban manipulál az elit?


COBRA - Igen, manipulálta az elit és nem olyan nagy győzelem, mint ahogy sokan lefestik. Nagyobb győzelmek közelednek, amelyek sokkal jelentősebbek lesznek és azonnal látni fogjuk az eredményeiket.


Lynn - Nagyszerű. És most térjünk át Portugáliára. Léteznek Mihály lehorgonyzott energiái a fővárosban és Sintra-ban?


COBRA - Igen.


Lynn - A következő levélírónk az alábbiakat írja: a földönkívüliek a Teide hegyben éltek és azt mondták nekem, hogy rejtőzködnek és üldözték őket. A Teide hegy egy vulkán Tenerifén, a spanyolországi Kanári szigetek egyikén. Tudsz ezekről a lényekről a Teide hegy alatt?


COBRA - Sok - hogy úgy mondjam - entitás él azon a területen, mivel a terület a régi Atlantisz része volt és azt mondanám, hogy javul a helyzet arrafelé.


Lynn - Tudod, hogy még mindig ott vannak-e?


COBRA - Igen, még mindig vannak ott bizonyos lények.


Lynn - Értem. Akkor most folytassuk Svédországgal. Levélírónk ezt írja: múlt hónapban Svédország fölött megváltoztak a felhők és olyan, mintha világítanának. Tudsz erről és tudsz róla mindani valamit?


COBRA - Igen, tudok róla. Részben az ún. Aurorák okozzák, amelyek meglehetősen erősek és vannak nagyon fényes sztatoszferikus felhők is, amik nem nagyon gyakoriak, de több okból elég intenzívek ebben az évben. Tehát azt mondanám, hogy fent északon, közel az Északi-sarkhoz az emberek sok érdekes dolgot láthatnak az éjszakai égbolton.


Lynn - Nagyon érdekes. Akkor most térjünk vissza az EU-hoz. A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schauble drakonida vagy reptilián?


COBRA - Ő egy drakonida.


Lynn - Mit várhatunk tőle a Európai Unió tagjaival kapcsolatban? Úgy tűnik, egyre több országot juttat szegénységbe.


COBRA - A régi rendszerhez tartozik. Csak a Jezsuiták parancsainak engedelmeskedik, szóval sok hasonló dolog várható tőle.


Lynn - Értem. Ez elég rossz. Most térjünk át Romániára. Tudsz a Kárpátokban lévő energiaörvényekről vagy portálokról?


COBRA - Igen.


Lynn - Tudnál beszélni arról, mi van ott vagy tudsz nekünk információt adni arról, miért fontos az a terület?


COBRA - Ezen a területen tulajdonképpen egy nagyon fejlett ősi civilizáció élt, azt mondanám, kb. 10.000 évvel ezelőtt és sok földönkívüli jelenlét is megtapasztalható volt. Hatalmas föld alatti komplexumok vannak a térségben. Néhány könyvet is írtak erről. Az egyik könyvben, az Erdélyi napfelkeltében is erről olvashatunk. Nagy mennyiségű arany is van a föld alatt a területen. Ennek az aranynak egy részét a fényerők használták fel, hogy lehorgonyozzák a spirituális energiákat a területen.


Lynn - Nagyszerű. Európával kapcsolatban - van valami információd azzal kapcsolatban, hogy Lengyelország milyen irányba halad?


COBRA - Ahogy azt már párszor elmondtam, Lengyelország kelet és nyugat kereszteződésében található, a NATO országok és Oroszország között és próbálják irányítani a helyzetét. Emiatt nagyon sok belső konfliktus tapasztalható a lengyel politikában. Ahogy egyre közelebb kerülünk az Eseményhez, javulni fog a helyzet az országban, de nem sokkal előtte. (Nagyszerű.)


Lynn - Kérlek látogassatok el a weboldalunkra: www.prepareforchange.net és iratkozzatok fel a hírlevelekre, amelyek friss információkkal látják el a felébredett közösségünket a témával kapcsolatban. Arra is kérünk benneteket, hogy ha van kedvetek, vegyetek részt önkéntesként a www.prepareforchange.net oldalnál. Az alábbi linken jelentkezhettek:


http://prepareforchange.net/participate/prepare-for-change-volunteers/


Lynn - Most a nácikkal kapcsolatos kérdések következnek. Mi volt a lengyelországi Nazi Riese (náci óriás) koplexum célja, amit az 1940-es években építettek? A Riese szó "óriást" jelent. Ebben a komplexumban építették a náci űrhajókat vagy valami másra használták?


COBRA - A náci titkos űrprogram részét képezte és náci nukleáris bombát is fejlesztettek ott.


Lynn - Tudunk Maria Orsic-ról és a Vril lányokról. A II. világháború alatt az agarthai civilizációból támogatta valaki a nácikat?


COBRA - Az agarthai hálózatból nem, de más ázsiai föld alatti frakciók igen. A drakonidák egy része, akikkel Haushofer lépett kapcsolatba és néhányuk elment Németországba.


Lynn - Köszönjük. És most térjünk Írországra. Írország Atlantisz része volt?


COBRA - Igen, természetesen.


Lynn - Vannak bizonyos jellemvonások, amelyekkel az ír emberek rendelkeznek, mint az atlantisziak leszármazottai?


COBRA - Nem csak az írek, hanem azt mondanám, hogy a bolygón sok faj rendelkezik ezzel a genetikai felépítéssel. Viszont amit elmondanék, az az, hogy az írek sok spirituális örökséggel rendelkeznek Atlantiszból és néhányan ennek tudatában is vannak.


Lynn - Köszönöm. Most pedig Finnország következik. Néhány finn ember arról számol be, hogy "elementál lények" jelennek meg nekik. Ez a Finnországban tapasztalható rezgésszint emelkedésévek köthető össze?


COBRA - Igen, ez az egész világon tapasztalható rezgésszint emelkedés része.


Lynn - Csodálatos. Most nézzük Szíriát, Törökországot és a Közel-Keletet. - Mit akar tenni a cabal a Közel-Keleten? Mi szándékuk?


Cobra - Az a szándékuk, hogy állandó instabilitás és háború legyen a térségben, hogy rabszolgaságban tarthassák az embereket. Tehát ez a terület a bolygó destabilizálásának potenciális beindítójaként szolgál és ezt az állapotot a II. világháború vége óta fenntartják.


Lynn - Ez nagyon szomorú. Úgy tűnik, megbuknak a globalizációs terveik. Az egész dolog arra szolgál, hogy Izraelt megtegyék az egész Közel-Kelet irányítójává vagy mi az oka a véget nem érő háborúknak azon a területen? Csak az emberek irányítása?


COBRA - Egyszerűen az emberek irányítása és a félelem előidézése erősíti az arkhónokat. Izraelt azért hozták létre, hogy megosszák a területet. Ez volt a céljuk.


Lynn - Néhányan azt mondják, hogy a törökországi puccs a CIA sikertelen kísérlete volt, mert Erdogan meggondolta magát, mások szerint ez csak egy hamis puccs volt, hogy még több hatalomhoz jusson, te pedig azt mondtad, hogy a pozitív katonaság sikertelen kísérlete volt. Akkor miért nem segített az Ellenállási Mozgalom?


COBRA - Ahogy azt már sokszor elmondtam, az Ellenállási Mozgalom nem tudja könnyen fölvenni a kapcsolatot a felszíni lakossággal, mert erre a chimera csoport megtorlással válaszolna felrobbantaná a toplet bombákat, szóval nem lenne bölcs dolog. Azt mondanám, hogy a Törökországban lévő pozitív frakció nem rendelkezett elegendő információval ahhoz, hogy helyesen megtervezzék a műveleteket és ezért buktak meg.


Lynn - Az Esemény hogyan fogja megváltoztatni a közel-keleti helyzetet? A pozitív katonaság mennyire felelős az USA katonai apparátusáért?


COBRA - Nem felelős. Eléggé ott vannak, de még nincsenek fölényben.


Lynn - A törökországi pozitív katonaság kezd magához térni valamilyen módon? És mi a pozitív katonaság szerepe most Törökországban?


COBRA - Ez egy nagyon érzékeny kérdés, ezért nem válaszolnék rá.


Lynn - Rendben. Tehetünk valamit, hogy segítsünk nekik talpra állni?


COBRA - Mindig küldhettek nekik gyógyító és fényenergiákat. Vizualizálhatjátok, ahogy visszatér az erejük.


Lynn - Mivel a puccsot a pozitív erők követték el és megbuktak, mi lesz azzal a több ezer emberrel (beleértve a katonaság tagjait, tanárokat, bírókat, ügyvédeket, riportereket, férfiakat, nőket, gyerekeket egyaránt), akiket Erdogan összegyűjt, kínoz és lehet, hogy a közeljövőben kivégez.


COBRA - Az a legfontosabb, hogy az alternatív médiák annyi hírt osszanak meg ezzel kapcsolatban, amennyit csak tudnak, hogy minél jobban felhívjuk az emberek figyelmét a helyzetről és ezzel megelőzhető, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek.


Lynn - Kik állnak az F16-osok mögött, amelyek lelőtték a puccsvezetők helikoptereit és segítettek Erdogan-nak megtartani a hatalmát?


COBRA - A negatív USA katonaság frakciója a jezsuiták parancsára.


Lynn - Azt mondják, Oroszország figyelmeztette Erdogan-t a puccsról mielőtt az elkezdődött. Igaz ez?


COBRA - Nem tudom megerősíteni ezt az információt. Ezek csak pletykák.


Lynn - Értem. Mi lesz Törökország jövője ez után a (sikertelen) puccs után?


COBRA - Most úgy tűnik, nem valami fényes a helyzet, de zajlik néhány dolog ennek ellensúlyozására.


Lynn - Miután legyőzték Szíriában a fegyvereseket, a kurdok létre fogják hozni a saját országukat Szíria, Irak és Törökország egy-egy darabjából? Vagy megmaradnak a határok?


COBRA - A helyzet az Eseménykor fog megoldódni. Nem látom valószínűnek, hogy drasztikusan meg fognak változni a határok az Esemény előtt, utána pedig megszűnnek. A törököknek meglesz a saját államuk és a kurdoknak is meglesz a saját államuk, de nem lesznek olyan drasztikus demarkációs határok, ahogy az jelenleg van. Minden nemzet független és szuverén marad, de nem lesz független államuk az Esemény után. Inkább egy egységes tudatosságról beszélhetünk majd.


Lynn - Értem. Köszönöm. Miután Irán, Szíria, Irak, Libanon és Oroszország legyőzte a kazár maffia által finanszírozott terroristákat, végül szembe fognak szállni Izraellel és megfizettetik vele piszkos tetteit vagy eltekintenek ettől és Izrael újra meg fogja úszni büntetés nélkül?


COBRA - Nem így fog történni. Minden országban van negatív frakció, ami konfliktusra buzdít, nem csak Izraelben. Amikor ezeket az embereket eltávolítják az Eseménykor, ennek a területnek az egész geopolitikai arculata meg fog változni. Tulajdonképpen ez egy mesterséges konfliktus, ami nem kell, hogy megtörténjen. Minden országban a negatív frakciók teremtik mesterségesen ezeket a konfliktusokat, nem csak Izraelben.


Lynn - Igen, ez tényleg gyalázat. Ezek az emberek szenvednek. Most térjünk át az USA-ra. Tudsz bármilyen új információt mondani Long Island-del és a Brookhaven Laboratóriummal kapcsolatban? Van valami előrejutás a Fényerők részéről ezeken a területeken?


COBRA - Nincs sok fejlemény a területen, mert az ottani szituáció közvetlen összeköttetésben van a toplet bombákkal és ezen a téren még nem történt áttörés.


Lynn - Köszönöm. A kaliforniai Stanford egyetem ("SLAC" vagy Standford (Lézer) Lineáris Gyorsító Központ) is rendelkezik részecskegyorsítóval. Ők is negatív módon manipulálják a Föld körüli plazmát?


COBRA - Ők is próbálkoznak vele, de az ő részecskegyorsítójuk nem elég erős.


Lynn - Nagyszerű. Kell aggódnunk amiatt, ami a Standford Egyetemen zajlik?


COBRA - Nem igazán. Küldhettek gyógyító energiákat arra a területre vagy meditálhattok, de jelenleg nem számít kritikus pontnak.


Lynn - A nagy hadronütköztetővel végeznek titkos kísérleteket az időutazásra a CERN-nél?


COBRA - Ez nem így van. Nem tudják az időt manipulálni oly módon, ahogy azt a médiában állítják.


Lynn - Értem. Nagyszerű. Most térjünk át az Arizona államban lévő Sedona-ra az USA-ban. Azt mondtad, hogy Sedona egy nagyon fontos energiaörvény. Mi a jelentősége?


COBRA - Sedona lesz egyik fontos kontaktzóna az első kapcsolatfelvételre az Esemény után.


Lynn - Csodálatos. Az egyik kutató azt állította, hogy Sedona volt a Föld Északi-sarka több millió évvel ezelőtt. Igaz ez?


COBRA - Nem tudom megerősíteni ezt az információt.


Lynn - Tudsz más olyan ősi kultúrákról a vikingeken kívül, akik átjutottak az Atlanti-óceánon? Talán az egyiptomiak, főníciaiak, stb...


COBRA - Igen. Az egyiptomiak, a főníciaiak és az ókori görögök is át tudtak kelni az óceánon. Léteznek műtárgyak ebből az időkből az ócán másik oldalán. Találhatunk egyiptomi műalkotásokat az USA-ban, görög pénzérméket Brazíliában, főníciai üveget Dél-Amerikában, szóval léteznek olyan műalkotások, amelyek azt bizonyítják, hogy már az ősi időkben is átszelték az Atlanti-óceánt.


Lynn - Érdekes. A következő kérdezőnk azt szeretné tudni, hogy tényleg találtak egyiptomi műalkotásokat s Grand Canyon-ban vagy ez csak egy átverés?


COBRA - Nem, ez nem átverés. Találtak egyiptomi műalkotásokat a Grand Canyon-ban és volt olyan közülük, amelyik nem a felszíni ősi egyiptomi lakosságtól származott, hanem föld alatti szakadár csoportoktól, akik átszelték az óceánt, felfedezték a Grand Canyon alagútrendszerét és a föld alá költöztek.


Lynn - Ez nagyon érdekes. Most pedig beszéljünk egy kicsit Ázsiáról. Tudsz mondani néhány dolgot a kínai Tao filozófiáról?


COBRA - Azt mondanám, hogy ez a filozófia az egyik legtisztább spirituális rendszer a bolygón és valójában más csillagrendszerekről származó csillagemberek hozták létre több ezer évvel ezelőtt. Az agarthai hálózat elég nagymértékben támogatta ezt a spirituális rendszert és nagyon sok bölcsességet tartalmaz.


Lynn - Köszönöm. Ezzel megválaszoltad a következő kérdésemet is. A Fényerők használják a Tao-t? (Igen.) Tartalmaz olyan jellegzetes dolgokat, amelyekről tudnunk kéne vagy aminek figyelmet kellene szentelnünk? Tudjuk, hogy 81 üzenet áll benne.


COBRA - Saját magad kell, hogy felkutasd. Ezek egyéni kódok az egyes személyek, egyéni helyzetek számára. Globálisan nem lehet erre válaszolni.


Lynn - Értem. Léteznek más olyan filozófiák, amelyeknek figyelmet kellene szentelnünk Fénymunkásként és Fényharcosként? Amikre a kérdezőnk gondolt, az konkrétan pl. a tibeti buddhizmus, a kereszténység, a zen buddhizmus, a sintó és a kabbala.


COBRA - Ez megint az egyéntől függ, hogy a valóság milyen spirituális filozófiai megközelítését választja. Én nem mondhatom meg, hogy miben kell hinned vagy hogy hogy lépj kapcsolatba a felsőbb éneddel vagy a Forrással.


Lynn - Értem. Nagyszerű. Most beszéljünk az Ázsiában lévő aranyról. Meg tudod erősíteni, ezt az "arany vérdíjat", amiről nemrég Benjamin Fulford beszélt? Igaz, hogy a kínai családok tényleg nagy mennyiségű aranyat ajánlanak fel azoknak, akik beszolgáltatják a rossz fiúkat?


COBRA - Azt mondanám, hogy bizonyos erők támogatják ezt bizonyos módon. Nem mondom, hogy tényleges aranyról van szó, de ezeket a vérdíjakat támogatják bizonyos módon.


Lynn - Értem. Most beszéljünk Ázsiáról és a Sárkány családokról. Nem rég tartottál Tajvanon és Thaiföldön konferenciákat. Azt mondtad, hogy elsősorban Tajvanon sok Sárkány család volt jelen. Ezek a családok fel vannak háborodva a nyugati emberek miatt?


COBRA - Az általam említett Sárkány családok közül sokat nem ismernek Nyugaton. Amit Nyugaton tudnak, az csak a jéghegy csúcsa és sokkal többről van szó, amiről jó okból nem esik szó sehol.


Lynn - De mit gondolnak rólunk? Hogy elkényeztetett gyerekek vagyunk vagy hogy tekintenek a nyugati országokra?


COBRA - Akikkel én voltam kapcsolatban, nem ítélkeznek a nyugatról. Nem tekintenek a nyugati emberekre egy bizonyos módon. Szeretnék egységbe hozni az embereket a bolygón a bolygószintű felszabadítás céljából.


Lynn - Egyetértek. Ez csodálatos. Most nézzük az Antarktiszt. Tudsz valamit arról, hogy a cabal tagjai az Antarktiszon lévő föld alatti bázisokba menekülnek?


COBRA - Inkább csak próbálnak menekülni, de ez egy csapda, szóval önként repülnek bele a csapdába.


Lynn - Próbált már közülük valaki eljutni az Antarktiszra?


COBRA - Igen, néhányan már most is ott vannak, de még nem jöttek rá, hogy nincsenek ott biztonságban.


Lynn - Azt is mondják, hogy a cabal nagy része Izraelben és Új-Zélandon van. Erről mit tudsz mondani?


COBRA - Ezzel nem értek egyet. A legtöbben még mindig ugyanott vannak, ahol néhány évvel ezelőtt voltak.


Lynn - A legutóbbi bejegyzésedben a caballal történő tárgyalásokról írsz. Corey Goode legújabb interjújában (Kozmikus Közzététel 5. évad - 8. epizód - még nincs a YouTube-on) említi, hogy a cabal egyik frakciója az Antarktiszon lévő föld alatti bázisokra megy, hogy így kerüljék el a közelgő galaktikus impulzust. Mi lesz ezzel a frakcióval?


COBRA - Az Ellenállási Mozgalom fogja felhajtani őket a megfelelő időben.


Lynn - Továbbra is problémát fog okozni a velük való küzdelem a galaktikus impulzus és az Esemény után? Mi lesz a helyzetük?


COBRA - Egyáltalán nem fognak problémát jelenteni. Azok, akik áttérnek és a Fényerők tagjaivá válnak, egy bizonyos módosítási folyamaton fognak keresztülmenni. Felelniük kell a tetteikért, majd visszaintegrálják őket a társadalomba. Akik elutasítják a Fényhez való csatlakozást, a Központi Napba fognak kerülni.


Csatlakozzatok vagy hozzatok létre Eseményt támogató csoportokat. Íme a link:


http://prepareforchange.net/event-support-groups/


Kérdéseiteket a Cobra interjúkhoz az alábbi linkre küldhetitek: http://prepareforchange.net/cobra-questions/


Kérlek, továbbra is segítsétek hozzájárulásotokkal a http://prepareforchange.net/ oldalt, amivel azt jelzitek, hogy tetszik a tartalom. Kérlek, használjátok az oldal jobb oldalán lévő Donate gombot.


Ne feledjétek, meditáció minden vasárnap 21:00-tól (nyári időszámítás). Gyorsítsuk fel az új Aranykor eljövetelét és teremtsük meg a Fény Győzelmét!


A következőkben a pénzről lesz szó. Azt mondtad, hogy vegyük ki a pénzünket a bankokból, de sokan nyugdíjas számlával rendelkezünk, amit bankban kell tartanunk, vagy örökség pénz, ami szintén a bankban van. Sokan nem engedhetik meg maguknak, a saját ingatlant, mivel az jelzáloggal jár. Vissza fogják fizetni a pénzünket, ha az eltűnik a bankból?


COBRA - Már válaszoltam erre a kérdésre. Az Esemény után a visszafizetnek mindent, amit az Esemény előtt a bankban tartottál. Ez a fedezeti számlákról kerül visszautalásra.


Lynn - Értem. Nagyon sokan aggódnak emiatt, ezért kapunk olyan sok levelet ezzel kapcsolatban minden hónapban. Tudnál egy kicsit többet mondani nekünk a pénzről és a bankokról?


COBRA - Igen, de ha lehet, pontosíts. Mi a kérdés?


Lynn - Az USA-ban működik a hitelszövetkezetek intézménye. Ez biztonságosabb?


COBRA - Valamivel biztonságosabbak, de nem teljesen.


Lynn - Vannak kis közösségi bankjaink is. A kisebb bankok biztonságosabbak, mint a nagyobb bankok?


COBRA - Mindig az adott esettől függ, de általában igen, biztonságosabbak.


Lynn - Régebben azt mondtad, hogy humanitárius projekteket fognak finanszírozni az Esemény előtt és nem sokkal ez után megtörténik az Esemény. Ha az Eseménykor teljes pénzügyi újraindítás várható, mi lesz ezekkel a pénzügyi alapokkal, amik az Esemény előtt lettek létrehozva?


COBRA - Azt mondanám, hogy minden olyan tranzakciót, ami nem illegális, méltányolni fogják. Tehát az Esemény előtt történt pénzügyi tranzakciók méltányolva lesznek, kivéve azokat, amelyek a cabal műveletihez tartoztak, hogy ellopják az emberek pénzét.


Lynn - Értem. Szerinted az Esemény előtt lesznek adósságleírások?


COBRA - Ez lehetséges.


Lynn - Szerinted elő fog fordulni hiperinfláció vagy olyan helyzet, ahol nagyon drága lesz minden, mielőtt jobbra fordul a helyzet?


COBRA - Nem valószínű hiperinfláció az USA-ban az Esemény előtt.


Lynn - De máshol megtörténhet?


COBRA - Bizonyos országokban igen, de nem lesz globális jelenség.


Lynn - Értem. Tudsz mondani valamit a OneCoin-ról, ami a BitCoin-tól eltérő elektronikus valutarendszer? Tudsz erről?


COBRA - Hallottam róla, de nem néztem igazán utána. Azt mondanám, hogy bizonyos fokig ezek az elektronikus rendszerek jók, de a jelenlegi rendszer lecserélésének nem a leghatékonyabb módja.


Lynn - Ezeket az elektronikus valutákat manipulálja a cabal?


COBRA - A legtöbbjüket nem, de néhányat iagen. Pl. a BitCoint-t nem manipulálják.


Lynn - Egyetértesz azzal, hogy jobb ebbe tenni a pénzt?


COBRA - Ha ehhez van kedved, megteheted, de nem teljesen megbízható.


Lynn - Szóval néhány helyen előfordulhat, hogy eltűnik ezekről a pénz?


COBRA- Igen, néhányszor már előfordult.


Lynn - Értem. Dr. Ray C. Dam a nemzetközi ellenőr?


COBRA - Sokan állítják magukról, hogy bizonyos pozíciót töltenek be ebben az okkult pénzügyi rendszerben, de egyszerűen azt mondanám, hogy csak az Eseménykor kerülnek majd nyilvánosságra a valódi hatalommal rendelkező emberek nevei.


Lynn - Értem. Dr. Ray C. Dam-nak törvényes felügyelet van a világ aranya felett?


COBRA - Egy ember vagy lény sem rendelkezik törvényes felügyelettel a világ aranya felett. Ez az arany az emberiségé és nem egy bizonyos személyé vagy szervezeté, bárhogy is ezt állítják.


Lynn - Tetszik ez a válasz. Azt meg tudod mondani, hogy esetleg milyen szerepe lesz ennek a személynek a pénzügyi újraindításkor?


COBRA - Azt mondanám, hogy sok embernek, akik különféle szervezeteknek vagy csoportoknak a tagjai, tanácsadói szerepük lesz, ha együtt tudnak működni más csoportokkal és személyekkel, akik különféle pozíciókra tartanak igényt.


Lynn - Értem. Sokan 60, 65, 70 és 75 évesek és abba szeretnék hagyni a munkát, de eddig nem tudták megtenni. Van rá biztosítékod, hogy ezeknek az embereknek nem kell tovább dolgozni és az Esemény után semmi miatt nem kell aggódniuk?


COBRA - Biztosíthatom, hogy az Esemény után gondoskodnak róluk, de azt nem garantálhatom, hogy ez megtörténhet az Esemény előtt, mert ebben a végjáték fázisban járunk, ami nem valami stabil periódusa az emberiség történelmének. Szóval nem tudok nekik garantálni konkrét időkeretet az Eseményig.


Lynn - Értem. Köszönöm. Mit gondolsz, hogy lesznek a jóléti alapok kibocsátva?


COBRA - Ahogy azt már sokszor elmondtam, az Eseménykor megtörténik az újraindítás és bizonyos ideig zárva lesznek a bankok, majd a jóléti alapok a jelenlegi aktuális bankrendszeren keresztül kerülnek kiosztásra világszerte. A pénz meg fog jelenni a bankszámlákon. a pénz egy részét humanitárius projektekbe fektetik az egész világon. Azt mondanám, hogy az egész pénzügyi rendszer csak a kezdet lesz, aztán egyre inkább elkezd átalakulni ahogy az emberi tudatosság egyre jobban emelkedik.


Lynn - Van értelme annak, hogy először azoknak adják át a jóléti alapokat és a gyógyítást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá? Akik éheznek vagy nagyon szegények?


COBRA - Igen, ez az egyik legfontosabb. Amikor ezek az alapok kiosztásra kerülnek, az éhező és nagyon szegény emberek elsőbbséget fognak élvezni, azokkal együtt, akiknek gyógyításra van szükségük.


Lynn - Ez jó. Van valami új híred erről az egész pénzügyi újraindítással kapcsolatban?


COBRA - Jelenleg nincs. A Keleti Szövetség építi a hálózatát. Sok tárgyalás folyik a színfalak mögött, de nem tudok semmilyen határozott eredményről beszélni ezzel kapcsolatban.


Lynn - Valamikor beszéltél az adósságmentességről. Hogy ha egyszer megértjük, hogy nem tartozunk ezeknek a bankároknak semmivel, adósságmentessé válunk.


COBRA - Igen, de nem arra gondolok, hogy elméletben szabadulunk meg ettől, hanem a bankszámlánkon lévő aktuális egyenlegről beszélek.


Lynn - A kérdezőnk azt hitte, hogy spirituális értelemben gondoltad, de nem értette, hogy valósulhat ez meg. Akkor félreértelmezte?


COBRA - Azt mondanám, hogy fizikai értelemben kell tehermentesítésnek történni, így nem tartozol senkinek semmivel. Ez természetesen spirituális értelemben is így van. El kell távolítani ennek a fizikai aspektusait, hogy fel tudd magad szabadítani a cabalhoz kötő energiáktól.


Lynn - Értem. Az Esemény után mennyi időbe fog telni lecserélni a jelenlegi pénzügyi rendszert egy teljes mértékben jótékony rendszerre, amihez nem szükséges a pénz használata?


COBRA - Ez néhány hónaptól néhány évig tarthat.


Lynn - Ez elég optimistán hangzik. Köszönöm.


COBRA - Igen, mert az Esmény után az emberiség rendelkezni fog minden lehetséges információval és támogatással és ez az átalakítás nem igényel hosszú időt.


A Prepare For Change-t felkérték, hogy segítsünk finanszírozni a humanitárius projekteket világszerte, ezért kérünk minden olyan Fénymunkást, aki humanitárius projekttel rendelkezik, küldjön egy összefoglalót erről a weboladlunkon keresztül:


http://prepareforchange.net/project-description-form/


A projekt leíró űrlap a Programok gomb alatt találjátok:


http://prepareforchange.net/programs/humanitarian-projects-funding-program/


Az elkészült projektekről szóló prezentációt az alábbi e-mail címre küldhetitek: projects@prepareforchange.net


Lynn - A következő témánk a gyerekkor és a családi élet. Az egyik hallgatónk írja: nagyon (kedves és vidám) egészséges szüleim vannak és nem gondolom, hogy az arkhónok nehéz szülőket adtak nekem. Igaz, hogy néhányan szerencsések vagyunk és jó családban nőhetünk fel?


COBRA - Igen, ez igaz.


Lynn - Még azt írja: vagy egyszerűen csak nem látom azokat a problémákat, amiket látnom kellene?


COBRA - Ha nem látsz problémákat, az nagyon jó jel. Az azt jelenti, hogy nincsenek problémák.


Lynn - Néhányan gyerekek és tinédzserek vagyunk. Mi fiatalok hogy tudjuk segíteni a Fényerőket, ha a szüleink nem hisznek abban, amit teszünk? Mit tehetünk?


COBRA - A családotoknak nem kell hinni abban, amit tesztek. Az interneten vagy az elektronikus közösségi médiában is terjeszthetitek amit tudtok.


Lynn - Köszönöm. Most térjünk át a bolygókra és a galaxisra. Tudsz arról a rejtélyes objektumról, ami egy fekete lyukból lépett ki a galaxisunkban? Először 2015 őszén jelentették. Hatalmas objektum volt, mert földi eszközökkel is észre lehetett venni. Miután felbukkant, erős röntgen energia impulzus volt érezhető. Tudsz nekünk erről mondani valamit?


COBRA - Ez egy nagyon érdekes kérdés. Látnom kellene a linket és akkor tudnék válaszolni, mert elég nagy aktivitás volt a Galaktikus Központi Nap körül és pontosan tudnom kellene, melyik esetre utal a kérdező.


Lynn - Értem. Nincs több részletem erről. A júniusi interjúdban arról beszéltél, hogy ez az univerzum hogyan nyelte el a többi univerzumot 1999 környékén. Azt mondtad, hogy nagyon gyors és intenzív volt, amikor a többi univerzum átjött egy féreglyukon keresztül ebbe az univerzumba. Volt valami látható nyoma ennek a Földön?


COBRA - Nem.


Lynn - Ez az a Nagy Attraktor, amiről a tudományos világ beszél?


COBRA - Nem.


Lynn - Értem. A NASA Juno űrhajója a Jupiter pályáján végez kutatásokat. El tudod mondani, mi folyik a Jupiteren, főleg a Földdel kapcsolatban? Beszélnél a Jupiter holdjain élő lényekről, akik segítenek nekünk. Tudsz új dolgokat mondani ezzel kapcsolatban vagy esetleg a Jupiter Parancsnokságról?


COBRA - A helyzet szinte ugyanaz, mint volt. Még mindig folynak műveletek. Be fogok erről számolni a közeljövőben, amikor lesznek bizonyos változások a területen, de még nem most. Ami érdekes, az az, hogy a híres Juno űrhajó nem készített fotókat és szinte semmi nincs erről a dologról a hírekben.


Lynn - Szerinted tényleg nincsenek fotók vagy csak nem mutatják meg nekünk?


COBRA - Csak nem mutatják meg.


Lynn - Értem. Én is így gondoltam. A következő levélírónk ezt írja: azoknak a felébredett embereknek, aki kemény munkát végeztek, akik azt választották, hogy elhagyják a bolygót, mennyit kell várni, hogy megkapják a jegyüket?


COBRA - Az Eseményig még a planetáris helyzet részét képezzük.


Lynn - Értem. Nagyszerű. Tudsz valamit mondani 2016. július 8-cal kapcsolatban? Számos csoport ezt a napot tűzte ki szerte a bolygón a teljes közzététel napjának. Történt valamilyen előrejutás?


COBRA - Néhányan meditáltak aznap, ami természetesen segített, de nem volt, hogy úgy mondjam, összehangolt erőfeszítés, hogy jelentős áttörést érjünk el.


Lynn - Akkor kicsit erőteljesebbnek lenni?


COBRA - Sokkal erőteljesebbnek kell lennie.


Lynn - Értem. Júliusban egy hatalmas lyukat vagy egy nagy fekete foltot fedezett fel a napkoronán a NASA Napdinamikai Csillagvizsgálója. Tudsz valamilyen magyarázatot adni arra, hogy mi lehet ez? Az orgonit egyáltalán segíteni fog egyensúlyban tartani az energiákat amikor "tüsszent" majd a Nap?


COBRA - A Nap így válaszol a megnövekedett galaktikus energiákra. Még nem vagyunk ott, de ezek a példák is azt mutatják, hogy egyre közelebb járunk.


Lynn - A Cintamani kövön kívül, hogyan segíthetünk kifejezetten a bejövő energiák egyensúlyozásában?


COBRA - Egyszerűen csak meditációval és a felsőbb énünkhöz való kapcsolódással.


Lynn - Értem. Az X bolygóval kapcsolatban azt mondtad, hogy szokatlan pályája van és általában nem látható számunkra. Jelenleg milyen közel van Földhöz?


COBRA - Még mindig több, mint 10 milliárd km-re van. Egyáltalán nincs közel.


Lynn - Az X bolygó gravitációs mezője hatással van ránk?


COBRA - Csak nagyon kis mértékben.


Lynn - Milyen energiát hordoz?


COBRA - A szabadság energiáját hordozza.


Lynn - Az X bolygónak mi a jelentősége a Föld és a naprendszer szempontjából és miért tartották titokban?


COBRA - Az egyik legfontosabb helyszín a Naprendszerünkben és az X bolygó lakói már sokszor megmentették a Föld helyzetét. A cabal tartotta vissza ezeket az információkat, mert nem akarták, hogy az emberek tudjanak róla.


Lynn - Értem. Az angyalokat miért ábrázolják olyan gyakran szárnyakkal?


COBRA - Mert az energiatestükben van egy olyan rész, ami nagyon hasonlít a szárnyakhoz.


Lynn - Akkor ez inkább energetikai, mint fizikai?


COBRA - Igen.


Lynn - Az angyalok tulajdonképpen "angyali lények" vagy "Felemelkedett Mesterek" vagy valami más?


COBRA - Az angyalok angyali lények, akik tulajdonképpen az egyik legerősebb evolúciós erők ebben az univerzumban.


Lynn - Értem. Az "angyalok" tulajdonképpen földönkívüliek, akik jönnek és mennek az űrhajóikkal?


COBRA - Nem űrhajókon élnek, hanem a magasabb dimenziók energiamezőiben.


Lynn - Akkor nincs szükségük űrhajókra?


COBRA - Nincs. Űrhajó formájú energiamezőket létre tudnak hozni, de nincs rá szükségük.


Lynn - Meg szeretném köszönni a türelmedet és hogy válaszoltál a kérdéseimre. Várjuk előre az augusztusi interjút. Köszönöm Cobra.


COBRA - Köszönöm, viszontlátásra.


Lynn - Zárásként szeretném megköszönni az egész csapatnak, akik lehetővé tették ennek az interjúnak az elkészítését:


Cobrának, hogy szívélyes vendégünk volt. A weboldala: http://2012portal.blogspot.com/

DOV-nak a főcímdalunkért: A Világ hangjai-ért,

DaNell-nek, az interjú szöveges átiratában nyilvánított szakértelméért,

Aaron-nak és Max-nak a hangért,

Untwine-nak a hangmodulációért és szerkesztésért,

Eduardo-nak és Dane-nek a háttérmunkákért

Nagyon köszönöm Megan-nek és Debra-nak, hogy ebben a hónapban jelentős mértékben segítettek a kérdésekben, olyannyira, hogy még következő alkalomra is elég kérdésem maradt.


és az összes csodálatos hallgatónknak.


Mindig emlékezzetek rá, hogy.... Mi vagyunk a Világ Hangjai.