2016. augusztus 26., péntek

Galaktikus Kódex



Cobra 2012. április 4-i bejegyzése

Most egy hiánypótló cikk következik, amelyet még 2013. elején fordítottam az első fordítói csapattal. Hamarosan a Prepare for Change (Készülj a változásra) oldalra is feltesszük.

Az utolsó négy évben, mióta tagja vagyok a Mozgalomnak, sokan látták az információkat, egyre többen tudnak róla és ismerik meg azt a jövőt, amire mélyen legbelül mindannyian vágyunk.

Sokan kérdezik, hogy miért nem történt már meg az Esemény, mi változott 2012 óta, mióta Cobra elindította a blogját?


Nos, a munka elején járunk, ami a MI részünket illeti, emberekét, itt a Földön. Növelni a Fény és a Szeretet energiáját. Kevesen vagyunk még, de egyre többen leszünk. A külső segítséget is megkapjuk, erről szól a Kódex egy része is, mert van amit nem tudunk saját erőből megtenni, a körülményeket biztosítani fogják. Ez egy óriási misszió és olyan alapokat kell teremteni, amelyre bátran lehet építeni egy egész civilizáció jövőjét. Sokan dolgozunk ezen, szerte a világon, Ti is, akik most ebben a csoportban vagytok, hozzá tudtok tenni. És igen, egy csírázó növényt, egy kis palántát nehezebb észrevenni… de mi tudjuk, hogy mit tartalmazott az MAG, amely szárba szökken éppen.


Galaktikus Kódex

A Föld az utolsó bolygó az univerzumban, mely a sötét erők megszállása alatt van és azoknak a galaktikus háborúknak az utolsó maradványa, melyek évmilliók során végigsöpörtek a galaxisban.

Ahogy a Galaxis felszabadult a sötét erők markából, egy katonai csoportból megalakultak a Fény Erői, amelyre sürgősen szükség volt ahhoz, hogy megvédjék az érző lények alapvető szabadságát egy harmonikus galaktikus és kozmikus társadalom felé. Ahogy a Galaktikus Konföderációban élő lények spirituálisan fejlődtek és összehangolódtak és egységbe kerültek a Felemelkedett Mesterekkel, felfedeztek egy belső kódexet, amely szabályoz minden kölcsönhatást a Fény Erőinek lényei és a sötét erőkkel és a megszállt bolygókkal való kapcsolatuk között.
Ez a kódex Galaktikus Kódex néven ismert és a Konföderáció ebben és más galaxisokban való műveleteinek jogi alapját képezi. Ez a Kódex nem külső törvények szigorú gyűjteménye, hanem minden Fénylélek belső alapelveinek rendszerezett szabályzata, amelyet a Fény összes lénye szabad akaratából elfogad, mert az a belső igazságát tükrözi.

Most olyan formában adjuk közre a Galaktikus Kódexet, amely minden átlagos felébredett lény számára érthető egy emberi társadalomban.

Galaktikus Kódex

I. Fejezet: Az Isteni Kegyelem Törvénye

Minden egyes érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga van a pozitív élettapasztalathoz
Ahhoz, hogy elmagyarázzuk az I. Fejezetet, meg kell értenünk, hogy a szenvedésnek, és a fájdalomnak nincs értéke egy olyan megvilágosodott Galaktikus társadalomban, mely felszabadult a sötét erők befolyása és egyéb kozmikus anomáliák aspektusa alól. Az, hogy a fájdalmat, a szenvedést és az áldozathozatalt a fejlődési tapasztalat elemeiként értékeljük, része volt a sötét erők programozásának. Ezzel az volt a céljuk, hogy az elfoglalt bolygók népességét minél könnyebben rabszolgává tegyék.

Minden érző lény feltétel nélküli pozitív élettapasztalata biztosítva lesz a felszabadított univerzumban úgy, hogy belső kapcsolatba kerülnek a Forrással. Ezt megerősíti majd a Felemelkedett Mesterek anyag fölött álló ereje, amely lehetővé teszi számukra, hogy segítsenek az élőlényeknek a Forrás felé való törekvésükben és ellássák őket az élethez nélkülözhetetlen kellékekkel. Az élet sosem azt jelentette, hogy keményen kelljen dolgozni és küzdeni, annál inkább egy örömteli, és kreatív utazást. Az I. Fejezet különböző alfejezetei szabályozzák az összes életet a felszabadult univerzumban, valamint ezek irányítják a Fény teremtményei közötti kapcsolatokat, azért, hogy konfliktusoknak soha ne kelljen előfordulniuk. Most hadd magyarázzuk el az alfejezeteket:

I/1. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga van a fizikai, és a spirituális bőséghez

Ez az alfejezet pozitív élettapasztalatot biztosít a felszabadított univerzum minden élőlényének. A Felemelkedett Mesterek biztosítják az élethez nélkülözhetetlen kellékeket és a fizikai, valamint a spirituális gazdagságot és szépséget, felhasználva azt az erőt, melyet a felszabadított univerzum megváltott anyagából nyernek.

I/2. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga a Felemelkedés
Ez az alfejezet elmagyarázza, hogy a Felemelkedett Mesterek hogyan használják a Felemelkedés spirituális technológiájának fejlett értelmezését és hogyan segítenek minden élőlénynek, akik szabad akaratukból választják a Felemelkedést, a megváltás Elektromos Tüzét felhasználva.

I/3. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga, hogy egyesülhessen más lényekkel annak arányában, hogy mely pozícióban helyezkedik el Lélekcsaládjának Mandalájában

Ez az alfejezet egy szabályozó eszköz, mely egy Lélekcsaládon belüli összes kapcsolatra vonatkozik. Ez biztosítja az ellentétes polaritású lények egyesülését (ikerlángok, lélektársak), valamint minden más lény egymásra találását, fejlettségi szintjüktől és külső körülményeiktől függetlenül.

I/4. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga van minden információhoz

Ez az alfejezet garantálja, hogy minden élőlény megkapjon minden információt, amire szüksége van ahhoz, hogy megértse az univerzumban betöltött szerepét, hogy nagyobb rálátása legyen az evolúcióra, és hogy rendelkezzen minden olyan információval, ami szükséges a döntéseihez, növekedéséhez és jólétéhez. Az összes ilyen jellegű adatot a Felemelkedett Mesterek, és más olyan lények biztosítják, akik felügyelik a különböző fajok, és civilizációk evolúcióját.

I/5. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga a szabadság

Ez az alfejezet biztosítja, hogy minden élőlénynek korlátlan lehetősége legyen a növekedésre, és az élet tapasztalására. Mivel a felszabadított univerzumban minden élőlény csakis pozitívizmust teremt, a szabadságuk sosem helyezkedik szembe más lények szabadságával.

II. Fejezet: A Szemben álló Felek Szétválasztásának Törvénye

Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga, hogy el legyen választva és védelmezve legyen más érző lények negatív cselekedeteitől.

Ez a fejezet szabályozza az univerzum azon részeinek körülményeit, melyek éppen csak felszabadultak a sötét erők befolyása alól, de még nem lettek befogadva a Konföderációba. Ez megköveteli, hogy a Fény Erőinek mindig szét kell választania a szemben álló feleket, hogy megvédjék őket attól, hogy kárt tegyenek egymásban. Ezt követően a Fény Erői közbenjárnak a konfliktus során, míg az meg nem oldódik. Ezt a fejezetet gyakran használják arra, hogy véget vessenek a háborúknak és más fegyveres konfliktusnak.

III. Fejezet: Az Egyensúly Törvénye

Minden érző lény, aki azt választotta, hogy a Galaktikus Kódex alapelveivel ellentétesen él és cselekszik, és el is utasítja, vagy nem képes azt elfogadni most, valamint visszautasítja, hogy egyensúlyba hozza múltbeli tetteinek következményeit, a Központi Napba jut. Itt alapelemeinek esszenciáira lesz átformálva, és újra elölről kezdi az evolúciós ciklusát.

Ez a fejezet szabályozza a Fény Erőinek és a sötétség erőinek a viszonyát. Miután legyőzték őket, a sötétség erőihez tartozó lények lehetőséget kapnak, hogy elfogadják a Galaktikus Kódexet és minden tőlük telhetőt megtegyenek az elkövetett hibáik jóvátételére, majd ezt követően pozitívan éljék az életüket. Ha ezt elfogadják, tettük megbocsátásra kerül és csatlakozhatnak a Konföderációhoz. Ha viszont képtelenek vagy nem hajlandók elfogadni az alapelveket, a Központi Napba kerülnek, átformálják személyiségüket és lélek esszenciájukat az Elektromos Tűzzel, és Isteni szikrájuk új evolúciós ciklusba kezd.

IV. Fejezet: A Beavatkozás Törvénye

A Galaktikus Konföderációnak elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga van a beavatkozáshoz bármilyen szituációban, ahol a Galaktikus Kódexet megsértik, tekintet nélkül a helyi törvényekre
Ez a fejezet a Fény Erőinek vezérelvét írja le a megszállt bolygókra vonatkozóan. A Konföderáció fenntartja a jogot, hogy beavatkozzon minden területen, civilizációban, bolygón vagy naprendszerben, ahol megsértik a Galaktikus Kódexet. Jogában áll ezt megtenni attól függetlenül, hogy a helyi civilizációk milyen pozícióban vannak a beavatkozás tekintetében. Mindig megvan hozzá a joga, hogy békés nevelési és szabályzási eszközöket használjon. Ha megsértik a Galaktikus Kódex alapelveinek kritikus tömegét, joga van a katonai erő használatára. Speciális eseteknek számítanak azok a bolygók, melyek a sötét erők közvetlen megszállása alatt állnak. A sötét erők általában túszul ejtik a helyi lakosságot, hogy meggátolják a Fény Erőinek előmenetelét. A Földön nukleáris háborúval fenyegetőztek, ha a Fény Erői beavatkoznának. Ez a fő oka annak, hogy a Fény Erői még nem szabadították fel ezt a bolygót (és nem az ún. nem-avatkozunk-be-mert-tiszteljük-a-szabad-akaratot, csak-nézzük-majd-ahogy-a-szenvedés-folytatódik című ostobaság). Mint bármely túszhelyzet, ez is sok szakszerű tárgyalást és taktikai megközelítést kíván. Ez a szituáció most megoldásra kerül, és a Föld bolygó hamarosan felszabadul.

IV/1. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga, hogy hívhassa a
Galaktikus Konföderációt szükség esetén, és a Galaktikus Konföderációnak joga van segíteni, tekintet nélkül a helyi törvényekre

Ez az alfejezet legális alapot ad arra, hogy beavatkozzon és segítséget nyújtson a sötét erők által túszul ejtett lények számára. A Fény Erői mindig a tőlük telhető legjobbat kívánják tenni, hogy segítsék és jobbá tegyék minden érző lény életkörülményét, még a Földön élőkét is. A Földön zajló helyzet is pont azt mutatja, hogy a bolygón mennyivel nagyobb hatalma volt a sötét erőknek, mint a Fénynek. Szerencsére, ez már változóban van.

IV/2. Fejezet: A Galaktikus Konföderációnak elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga, hogy végrehajtsa a Galaktikus Kódexben foglaltakat és ha szükséges, katonai erő használatával leigázza a Kódexet megsértő területeket

Ez az alfejezet legális alapot ad arra, hogy a megszállt bolygókat katonai erővel felszabadíthassák. A Konföderáció katonai erői eltávolítják vagy segítséget nyújtanak a sötét erők képviselőinek eltávolításában, és kiszabadítják a túszokat. Majd a Konföderáció többi erői irányítják azt a folyamatot, hogy a bolygó a Konföderáció részévé válhasson, mégpedig a helyi lakosság tájékoztatásával.
Néhány ember úgy érezheti, hogy a Konföderációnak nincs joga beavatkozni és hogy az emberiségnek megvan ahhoz a joga, hogy saját maga oldja meg a problémáit. Ez egyszerűen nem igaz. A bolygón folyó háborúk és az alapvető emberi jogok folyamatos megsértése bebizonyították, hogy az emberiség nem képes kezelni saját helyzetét. Ezért sokkal jobb lenne, ha bölcs őrzőket kapna az irányításra. A Konföderáció segítséget fog nyújtani a bábok jelenlegi mestereinek (sötét erők) eltávolításában, akiket az emberiség hívott ide réges-régen Atlantisz idején. Majd a Galaktikus Kódex lesz végre az etikák univerzális kódja az egész univerzumban és nem lesz többé sötétség.

Cobra jóvoltából

Videó formájában is megtekinthető:



Magyar Cobra Csoport