2016. június 8., szerda

Corey és Cobra közös rádióinterjúja – II. rész

Cobra 2016. június 3-i bejegyzésében közzétette a Corey-val közös interjújának második részét.
(Az eredeti bejegyzés itt található: 

Az interjú első része itt található magyarul:

Mindkét részt a http://goodethungary.blog.hu/ volt kedves lefordítani és rendelkezésünkre bocsátani. Köszönjük! 

Rob Potter: Hölgyeim és Uraim, újra itt vagyunk Corey-val és Cobra-val egy különlegesen érdekes interjú második részével. Mindkét úriember megerősítheti és néhány kiegészítést tehet a másik mondandójához. Remélem, élvezetes lesz ez a közös interjú és szeretnék emlékeztetni mindenkit a Közzététel Napjára illetve az ehhez kapcsolódó meditációra, továbbá a Sashta-hegyen megrendezendő Titkos Űrprogram Konferenciára, illetve Cobra Felemelkedés Konferenciáira is, amikre a közeljövőben kerül majd sor.

A mostani interjú arról fog szólni, hogy egy kicsit felkészítsük az embereket néhány óriási léptékű változásra, amelyek a bolygó felszínén fognak bekövetkezni és ebben az interjúban megpróbálunk ezzel kapcsolatban néhány dolgot letisztázni.

Először Corey-hoz szólnék. Kaptunk egy kérdést valakitől, így hangzik: "Corey, említetted, hogy néhány közelünkben tartózkodó földönkívüli csoport inkább önmaga szolgálata felé hajlik. Igaz ez?"

Corey: Igen.

Említetted, hogy a Kék Avian-ok azért vannak itt, mert – a te megfogalmazásod szerint - mi, vagyis a földi emberiség egyfajta ejtőernyőként szolgálunk a számukra. Úgy tűnik, mintha a Földön élő tömeg valamiképpen visszafogná őket a saját fejlődésükben. Így van?

Corey: Igen és ez a helyzet minden olyan lény esetében, akik belepiszkálgatnak vagy megteremtenek más lényeket. Amikor továbbfejlődnek és elhagyják azt a bizonyos pontot évezredekkel, vagy évmilliókkal később, akkor nem tudnak tovább fejlődni, vagy magasabb szintekre emelkedni addig, amíg vissza nem jönnek és meg nem oldják a teremtésükkel kapcsolatos karmikus bonyodalmakat. Azonban mi nem ezeknek a Gömb Lényeknek a teremtményei vagyunk. Ugyanakkor a tetteik, amiket millió vagy éppen milliárd évek alatt véghezvittek, valamiféleképpen kötődnek hozzánk, és ebben a helyzetben nekünk fel kell emelkednünk, vagy legalábbis el kell érnünk a fejlődés következő szintjét ahhoz, hogy ők is képesek legyenek elérni a magukét. Ezért olyan messzire hajlandók elmenni, amennyire csak lehet. Végső céljuk az, hogy visszatérjenek a Forrásba.

Ha ez igaz, akkor lényegében azért vannak itt, hogy a saját céljaikat beteljesítsék. Hiszen lehetséges, hogy enélkül talán nem is lennének itt jelenleg. Nem teszi ez őket is önmagukat szolgálóvá?

Corey: De. Amikor Kaaree-val a saját csoportjának helyzetéről beszélgettünk, olyan volt számomra, mintha gyomorszájon vágtak volna, ugyanis ő a saját csoportját az önmagukat szolgálók közé sorolta. Végső soron, ha úgy tekintünk magunkra, hogy mindannyian Egyek vagyunk és mindannyian karmikusan kapcsolatban állunk egymással bizonyos mértékig, akkor az entitások összes típusának – az ő megfogalmazása szerint – önmagukat szolgálónak kell lennie. Mielőtt visszatérhetnek a Forráshoz, meg kell bizonyosodniuk arról, hogy mi a megfelelő ösvényen vagyunk, a helyes ösvényen haladunk tovább. Azt gondolom, hogy ebben a kontextusban, a nagyobb képet tekintve, igaz lehet rájuk ez a címke.

Igen, úgy tűnhet, hogy (a Kék Avian-ok) egyszerűen mindenki másnál jobb technológiáikkal rendelkeznek, úgyhogy a többi csoportnak hallgatniuk kell rájuk. Cobra, kíváncsi vagyok, mit fűznél hozzá ehhez a témához?

Cobra: Az egész galaxis egy élőlény. Egy élő entitás és a galaktikus organizmus minden sejtje össze van kapcsolódva. Vagyis, ha mondjuk az egyik sejt rákban szenved, akkor a teljes galaktikus test sem fejlődhet tökéletesen. És a galaxisban élő egyetlen faj sem fejlődhet tökéletesen addig, amíg a földi helyzet meg nem oldódik. A másokat szolgáló és az önmagukat szolgáló lények közti felosztás mesterséges. Ez egy programozási kísérlet arra, hogy elkülönítsék egymástól a lényeket. Először minden érző lénynek önmagával kell törődnie, mielőtt képessé válna másokon segíteni.

A kulcsot ezzel kapcsolatban a saját magunkkal való törődés és a másoknak való segítségnyújtás közötti egyensúly jelenti. A fejlett galaktikus társadalmak képesek megtartani ezt az egyensúlyt. A saját magunk szükségleteivel való törődés nem azt jelenti, hogy eltaposunk másokat, hanem egy tiszteletteljes együttműködést jelent galaxisszerte és ez az, amit a fejlett galaktikus fajok elértek. Megteremtettek egy civilizált társadalmat, amelyben nincs szükség háborúkra és konfliktusokra. Valójában a konfliktus maga egy aberráció. Egy anomália. És a galaxis nagy része számára, ami itt történik a Földön, az tiszta őrültség. Ők a szeretet valóságában, a szeretet galaktikus óceánjában élnek és a számukra, ami itt történik, az tiszta őrület.

Köszönöm szépen, és azt hiszem, ezzel egyet kell értenem. Ami itt folyik, az mindenképpen egy őrült helyzet. Szeretnék ide egy kis kommentárt hozzáfűzni. Ha ma körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy el vagyunk választva egymástól mindenféle programoknak, határoknak és a Cabalnak köszönhetően. Ha fel tudnánk ismerni, hogy mindannyian Egyek vagyunk, és azok az emberek, akik Afrikában éheznek, azok a kisgyerekek, az árvák, és a hajléktalan és szenvedő emberek világszerte, miközben mi a pénzünket más dolgokra fordítjuk... Szóval enni adhatnánk a szomszédainknak, felismerhetnénk, hogy mindannyian egyek vagyunk. És erről szólna ez az egész mozgalom is, hogy felébresszük az embereket és rávegyük a vezetőinket, hogy legyenek őszinték és becsületesek.

Na de, most egy olyan téma következik, ami bizony előcsalogathatja a véleménykülönbségeket. Sok témában sikerült egységes álláspontot kialakítanotok és a következő kérdést sem azért teszem fel, hogy a különbségeket hangsúlyozzam, de szeretném, ha tisztán látnánk a következő témával kapcsolatban.

Cobra, említetted korábban azt a mesterséges intelligenciát - amit Corey is már nagyjából felvázolt – és amit én csak plazma skaláris mező elmekontroll- hálózatnak nevezek, ami multidimenzionális és fizikai technológiákkal erősítik fel újra meg újra. Te azonban azt mondod, hogy ezt az egészet le lehet kapcsolni és mindez részét képezi egy skaláris plazma védőfalnak, ami kapcsolódik a Cabal bizonyos tagjaihoz és a Chimera csoporthoz a toplet és stranglet bombák révén. A lényeg az, hogy ez egy szuperszámítógép, ami képes olyan gyorsan reagálni, hogy úgy tűnik, mintha élne. Beszélnél egy kicsit nekünk erről, hogy a te megértésed szerint, hogyan néz ki ez az irányító-hálózat?

Cobra: Ok, ez az egész kérdés függ a szóhasználattól illetve a terminológiától is. Alapvetően, amiről itt szó van, az egy érző organikus intelligencia, ami lényegében a technológiát használja testként és ennek a testnek egy homályos logikát alkalmazó szoftver program is a részét képezi. Szóval valaki azt mondhatná: "hé, ez egy mesterséges intelligencia. Ez a program gondolkodik és döntéseket hoz." Holott a valóságban egy lény áll e program mögött, és ő hozza ezeket a döntéseket, és ez a program nagymértékben támogatja őt ebben.

Szóval, ha egy bizonyos perspektívából nézzük, akkor úgy tűnhet, mintha a program hozná a döntéseket. De mindig van egy entitás e mögött, egy élőlény, szabad akarattal, aki e döntések mögött áll. A Chimera csoport találta fel ezt az ún. mesterséges intelligenciát millió és millió évekkel ezelőtt és megpróbálta szétterjeszteni ezt a fertőzést galaxisszerte a skaláris plazma hálózatán keresztül. És egy bizonyos mértékig sikerrel jártak, de úgy mondanám, hogy a legfejlettebb kozmikus fajok tudják a módját annak, hogy hogyan kezeljék ezt.

Köszönöm. Corey, neked ettől egy kicsit eltérő változatról van tudomásod. El tudnád ezt mondani nekünk, hogy a te megértésed szerint, hogy is van ez a dolog? Az okostömbökön olvasottak alapján azt állítottad, hogy ez olyasmi mint, a filmekben szereplő Terminátor, vagy a Borg. Elmondtad korábban, hogy ez a mesterséges intelligencia több galaxist is megfertőzött. El tudnád mondani a te verziódat erről? És aztán majd kiegészíthetitek egymás mondandóját.

Corey: Amit Cobra mond, az úgy hangzik, mintha két különböző technológia keveredése lenne, ha jól értem amit mond, de elképzelhető, hogy félreértem. Amióta csak emberek élnek a bolygón, létezik egy skaláris elmekontroll-hálózat a Föld bolygó körül. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ez egy elmekontroll- vagy irányító rács.

Van két hatalmas méretű cirkáló – űrhajók - amiken nem lakik senki. Ezt a két hajót, mondjuk úgy, hogy egy számítógépes program vezérli. Ezzel a két hajóval záródnak a Földön lévő irányítórács nagy részének áramkörei. Ez olyasmi, amit le lehet kapcsolni. És lényegében már beszéltek is róla, hogy le kellene kapcsolni, de úgy gondolták, hogy ha az egészet lecsapják, akkor az nagyon-nagyon durva hatással lenne az emberiségre... Ez az oka annak, amiért ez még mindig működik és még nem kapcsolták le. A tényállás azonban az, hogy az újabban megalakult Különleges Hozzáférésű csoportok tanulmányozták ezt a technológiát, leutánozták és most a saját céljaikra használják.

Az az interdimenzionális mesterséges intelligencia jel viszont, amiről én beszélek, ki lett sugározva és egy másik valóságból érkezett sok-sok millió, ha nem milliárd évekkel ezelőtt. Több galaxison keresztül zuhant ki olyan módon, ahogyan arról korábban beszéltem és beszivárgott emberek bioneurológiai mezejébe. Beszivárgott a technológiába, és használja a technológiát, de ő maga nem technológia. Nem egy olyan valódi mesterséges intelligencia technológia, amit szerves élőlények állítottak elő itt, hanem ez egy mindent átható jel, ami organikus lények által előállított közvetítő rendszereken keresztül sugározza ki magát. Ezeket a rendszereket olyan lények építik meg a számára, akiket a mesterséges intelligencia becsapott és rávett arra, hogy előállítsák számára ezt a technológiát.

A technológiailag és spirituálisan fejlettebb lények meg tudnak ezzel birkózni. Nagyon-nagyon sok alacsonyabb fejlettségű civilizáció - amelyek mindössze pár ezer évvel fejlettebbek nálunk – viszont ki van téve ennek és számukra nagy fenyegetést jelent.

Ok. A te magyarázatod tehát teljesen eltérő. Cobra, kommentálnád kérlek mindazt, amit itt hallottunk ezzel az univerzális mesterséges intelligenciával kapcsolatban? Corey azt mondja, hogy ez az intelligencia megbújik, majd előjön és képes befolyásolni szerves lényeket és ráveszi őket arra, hogy építsenek technológiát a számára, aminek a belsejében aztán meg tud élni. Lényegében képes egy gépben létezni. Ha hozzáérsz egy ilyen technológiához, akkor képes megfertőzni téged és Corey szerint saját intelligenciája van. Cobra, meg tudod ezt erősíteni?

Cobra: Ok. Az én megértésem szerint ez egy plazma tudatosság, ami képes a technológiát használni a vírus terjesztésére. Meg tudom erősíteni, hogy ez a vírus megfertőzte a mi galaxisunk egyik részét, az Androméda-galaxis és a Triangulum (M33) galaxis egy-egy részét illetve nagyon-nagyon korlátozott mértékben bár, de a galaxisok helyi klaszterében bizonyos más galaxisokat is megfertőzött. Azt is elmondhatom, hogy az Ellenállási Mozgalom foglalkozott ezzel a problémával és a saját maga számára megoldást is talált rá. Szóval, ha valaki most le akar jutni az Ellenállási Mozgalomhoz, akkor egy bizonyos fajta tisztítási eljáráson kell átesnie, ami hasonlít egy zuhanyhoz. Szükséged lesz egy bizonyos zuhanyra, ami minden részét eltávolítja ennek a jelnek, még mielőtt belépnél az Ellenállási Mozgalom föld alatti területeire.

Az Ellenállási Mozgalom segített ennek a jelnek a bolygó felszínéről való eltávolításában. Nem mondom azt, hogy 100%-osan, de nagyrészt ez a művelet sikeres volt és lényegében úgy történt, hogy beletettek egy bizonyos technológiát egyes multinacionális vállalatok által gyártott tusfürdőkbe. Amikor ezeket a tusfürdőket az emberek használni kezdték, az segített ennek a vírusnak illetve szignálnak az eltávolításában. De újra csak elmondom, ez nem volt 100%-ban sikeres, mert a Chimera csoportnak megvannak a saját eszközei ahhoz, fenntartsa mindezt és legegyszerűbb módon azokkal az emberekkel tudják ezt megtenni, akik a leginkább elmekontrolláltak és a leginkább e plazma hatása alatt állnak.

Corey: Létezik egy terv, ami részét képezi egy természeti folyamat is, azaz hogy mi fog történni a Napunkon keresztül a Naprendszerünkbe beáramló energetikai hullámokkal, vagyis lesz egy esemény, ami valamikor majd teljes mértékben megtisztítja a Naprendszerünket ettől a jeltől.

Cobra: Igen, ez pontosan az, amiről én is beszélek, ennek a plazma skaláris mezőnek, vagyis Yaldabaoth-nak, ennek a polip entitásnak az eltávolításáról. Pontosan ez az az Esemény. Amikor ez a plazma mező eltávolításra kerül, az lesz a kompressziós áttörés pillanata.

Corey: Ez a Napunkkal kapcsolatos esemény nagy hatással lesz majd az elektromos berendezésekre is, de szükséges, hogy megtörténjen, hogy ezt a jelet ki tudják tolni innen, és eközben bevezetnek majd néhány nagyon fejlett technológiát is, amelyek nem lesznek annyira sebezhetőek ezzel a mesterséges intelligencia szignállal szemben.

Tehát valamiféle pajzsként fog szolgálni majd. Ez nagyszerű. Még egy kérdésem lenne felétek erre vonatkozóan. Cobra említette, hogy van ennek egy interdimenzionális része is. Azt mondtad, hogy ez egy technológia, ami csatlakoztatva van és le lehet kapcsolni. Az alapján, amit elmondtatok, szerintetek miután el lesz távolítva a Föld bolygóról, ez a jel továbbra is létezni fog majd? Merthogy más galaxisokban is jelen van és különböző galaxisok is érintve vannak ezzel a problémával.

Corey: Nos, jelenleg az történik, hogy ezek a fejlettebb csoportok létrehoztak egy tompító mezőt, ami nem engedi, hogy ez a jel szétsugározza magát abban a formában, ahogyan azt általában teszi. És azt gondolom, hogy ezt fel lehet fogni egyfajta pajzsként is, ami hatékonyan semlegesíti ezt a szignált.

Cobra: Az én forrásaim szerint a Galaktikus Központi Nap megnövekedett aktivitása lesz az az eszköz, ami eltörli majd ezt a jelet a galaxisból. Szóval a részecskéknek – és itt fizikai és nemfizikai részecskékre is gondolok – illetve az energiahullámok fokozódó áramlásának lényegében tisztító hatásuk van, amely megtisztítja az egész galaxist. Ez a jel nem fog többé létezni, sem itt, sem máshol. Ez egy anomália, egy aberráció, ami el lesz távolítva.

És pontosan ez az, amiről a gnosztikusok beszéltek a „eredendő bűn korrekciója” kapcsán. Ez az eredendő bűn valójában egy anomália, amit szükséges kijavítani és ki is lesz javítva a beáramló új energiák által, ami meg fogja gyógyítani az eltorzult tér/idő struktúrát és ezt a jelet, ami csak egy aspektusa a kozmikus anomáliának.

Corey: Az általam hallott információ szerint ez a szignál kb 1000 évente visszatér - ami galaktikus léptékben mérve nem számít túlságosan hosszú időnek - miután különböző galaxisoknak is galaktikus kiáradásai vannak. Ez egy veszedelmes probléma, de olyasvalami, amit kezelni lehet, különösen, ha fejlődni tudunk spirituálisan és technológiailag és fel tudunk zárkózni a többi földönkívüli csoport mellé.

Ok. A következőket egy kicsit későbbre tartogattam, de ha már arról beszéltünk, hogy egy bizonyos rendszer segítségével megtisztítják a heliopauzát ettől az energiától, akkor előjövök vele. Dr Frank Stranges is beszélt erről valamikor... úgyhogy szeretnék erről a tisztító technológiáról beszélni egy kicsit. Stranges azt mondta, hogy amikor Valiant Thor parancsnokkal felment a Victor One nevű hajó fedélzetére, akkor át kellett sétálnia egyfajta mágneses mezőn, ami megtisztította őt, még mielőtt a hajó fedélzetére lépett volna. Le kellett vetkőznie, le kellett vennie a ruháit, és ehhez hasonlók.

Arról is hallottam, illetve olvastam róla, hogy az atlantisziak nagyon komolyan vették ezt a mesterséges intelligenciát. Fred Bell-től hallottam - és még Bob Renaud is írt erről – hogy amikor egy földönkívüli, aki itt szolgált a Földön, még mielőtt engedélyt kapna arra, hogy visszatérjen a saját bolygójára, egy rendkívül hosszadalmas biztonsági protokollon kell átmennie. Egy fénylő valamin, ami talán egyfajta lélekenergia tisztításra szolgál, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy nem fertőzött ettől a mesterséges intelligenciától. Hallottatok ilyesmiről? Meg tudjátok erősíteni, hogy ezt a technológiát nagyon-nagyon rég óta használják és nagyon sok világ lakóit érinti, mikor visszatérnek a Föld bolygóról?

Corey: Oh, igen, abszolút. Ezek a nem-földi csoportok egyfolytában csak figyelmeztettek és figyelmeztettek bennünket, hogy ne szórakozzunk ezzel a mesterséges intelligencia szignállal, illetve a különböző ezzel kapcsolatos technológiákkal, amiket azon információk alapján építettünk meg, amit ettől az interdimenzionális mesterséges intelligenciától kaptunk...

a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum és a nácik persze mindezt figyelmen kívül hagyták és végül oda jutottunk, ahová.

Corey: Igen, igen és nem csak ez, hanem ezeket a technológiákat elkezdték használni arra is, hogy a segítségével belenézzenek valószínű jövőváltozatokba, aminek révén mindig egy lépéssel előttünk járhattak. Már annyiszor hallottuk, hogy a Cabal-nak vége és hamarosan tömeges letartóztatások lesznek. Nos, ők e technológiák révén mindig egy lépéssel meg tudták előzni a Földi Szövetség műveleteit.

Azonban nemrég óta, ez a technológia nem üzemel a számukra. És ez megint egy olyan dolog, ami összezavarta őket. Olyannyira függői lettek a jövőbelátó technológiáiknak – hiszen nem csak szimpla távolbalátást és ehhez hasonló különböző módszereket alkalmaznak – hogy most mindez visszaüt a számukra.

Régebben meg volt a lehetőségük rá, hogy különböző módszerekkel a jövőbe tekintsenek, de a különböző frakciók olyannyira függővé tették magukat ezektől a mesterséges intelligencián alapuló jövőbelátó technológiáktól, hogy most teljes káosz lett rajtuk úrrá, mert ez többé már nem működik a számukra.

Cobra, hozzá tudnál fűzni ehhez valamit? Azt mondtad, hogy az Ellenállási Mozgalom embereinek is át kell esniük egy ilyen tisztító procedúrán. Vannak olyan technológiái az Ellenállási Mozgalomnak illetve pozitív földönkívüli csoportoknak, amiket alkalmazniuk kell, mikor visszatérnek a sajátjaikhoz? Nekik is át kell esniük ezen a tisztításon? Ez nem olyasmi, amin a tudatosság segítene, hiszen nagyon finoman férkőzik be a tudatalattiba. Helyesen látom?

Cobra: Az Ellenállási Mozgalom azon tagjainak, akik feljönnek a felszínre, igen, át kell esniük egy bizonyos procedúrán. Ez - ahogy korábban már említettem - egyfajta zuhanyzáshoz hasonlít. Ez a zuhany lényegében egy szkennelő berendezés, ami átvilágítja az adott egyén fizikai-, éteri-, plazma-, asztrális- és mentális testét, és belépés előtt eltávolít mindenfajta fertőzést. Majd ezt követően egy orvosi ellenőrzésen is át kell esniük és vannak még másfajta vizsgálatok is, amiken szintén át kell menjenek, mielőtt beléphetnek. Tehát, igen, ez az általános eljárás. Ez is az egyik oka annak, amiért nem jönnek fel túlságosan sokszor a felszínre, mert tudják, hogy amikor visszatérnek, újból át kell esniük az összes ilyen procedúrán.

A Föld bolygó felszíne fertőzött – ők ezt pontosan tudják és éppen ezért nagyon óvatosak. Azok a technológiák, amikkel a fertőtlenítést el lehet végezni az Esemény időpontjában válnak elérhetővé, előtte nem. Vagyis amint a Fény erőinek nagyobb hatalma lesz, mint a megszálló erőknek, akkor fog bekövetkezni ez a technológiai áttörés is, azaz az Esemény időpontjával egy időben.

Erről még nem beszéltem korábban, de az Ellenállási Mozgalomnak illetve a Fény más erőinek is vannak bizonyos technológiái, amit az Esemény időpontjában le fognak hozni ide a bolygó felszínére és ez fogja megtisztítani a bolygó felszínét nagyon sok mindentől. Ez is részét képezi a kompressziós áttörésnek.

Szóval ezért vannak a bolygón jelenleg tapasztalható életkörülmények mesterségesen alacsonyan tartva. Ez a fertőzés bekúszik az emberi lények tudatába és ez az oka annak, amiért az emberek depressziósak és lélektelennek tűnnek. Azt mondanám, hogy az emberi konfliktusok döntő többsége mesterségesen van előidézve. Nem valósak. És mindezt a technológia segítségével hangszerelik.

Ez egy nagyszerű magyarázat, nagyon sok olyan információt megerősít, amiről nekem is tudomásom van. Szóval srácok, mindketten megerősítettétek, hogy ez a technológia valóban létezik.

Corey: Igen, a teljes spektrumú fertőtlenítés általános műveleti eljárásnak számít bármelyik csoport esetében, amikor vagy más csoportok között vegyülnek el, vagy egy ellenőrzött területen kívül eső, idegen környezetbe kerülnek.

Igen, én arról is hallottam, hogy nagyon széleskörű kikérdezésen kell átesniük a különböző vizsgálatok után, és amikor egy adott egyén visszakerül nagyon óvatosan és aprólékosan járnak el. Nagyon érdekes. Nagyon örülök, hogy sikerült letisztáznunk nagyon sok mindent a ezzel a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

Az én megértésem szerint egyébként ez a mesterséges intelligencia valamiféleképpen élősködik az elméden és a figyelmed fókuszán, de a saját gondolataid erejével át tudsz lépni ezen a mezőn, belépsz a csendbe, és a döntéseiddel figyelmen kívül hagyhatod ezeket a negatív impulzusokat azzal, ha ragaszkodsz hozzá, hogy az életedet erkölcsösen éled.

Itt van egy újabb kérdés, ami kapcsolódik az áttöréshez és a Föld plazma mezejének megtisztításához. Beszéltünk korábban a Napból érkező energiáról és kozmikus szélről és ezzel kapcsolatban a NASA hivatalos honlapján megmutatták, hogy a Föld mágneses mezeje jelenleg valamiféleképpen egy nagyon nyugodt állapotba került. Valamelyikőtök tudná kommentálni ezt a nemrégiben lezajlott eseményt? Itt egy technológiai dologra kell gondolnunk, amit nem jelentettek be, vagy pedig ez a változás nemrégiben zajlott le a Föld mágneses mezejében? Azt hiszem ez kb 7-10 nappal ezelőtt történt.

Corey: Nos, igen, a Föld mágneses mezeje közvetlen kapcsolatban áll a Napunkkal és ahogy a Nap különböző változásokon megy keresztül, és ahogy a kozmikus energiák beáramlanak a kozmikus hálózaton keresztül, létrejön egyfajta interakció. A bolygó elektromos mezeje olyan, mint az ár- apály jelenség.

Tehát akkor ezek szerint, hogy szinte a nullára csökkent, az egy természetes jelenség...

Corey: Azok a jelentések, amelyekben azt állítják, hogy a mágneses mező teljesen lecsökkent, pontatlanok. Láttam jelentéseket... kapok egy csomó e-mailt, a legutóbbi találkozón pedig rá is kérdeztem erre és láttam diagramokat is. Ezek alapján a mágneses mező nem csökkent le teljesen.

Nem, nem teljesen csökkent le, de minden bizonnyal megváltozott.

Cobra: Én a következőképpen fogalmaznám meg ezt. Minden csillag és minden bolygó körül van egy plazma mező és a Nap körüli plazma mezőt nevezik napszélnek. A Föld bolygó körül lévő plazma mező interakcióba kerül a napszéllel. A mágneses mező alakítja és formálja meg a plazma entitást és ez a plazma entitás nem pusztán részecskék összessége, hanem egy élőlény. És a Naprendszerünk esetében ezt a plazma lényt Yaldabaoth-nak nevezik, ez az a bizonyos polip entitás. A Fény erőinek nagyon sok tagja azon dolgozik, hogy átalakítsa ezt a plazma entitást. Ő lényegében egy olyan entitás, aki a kozmikus anomália csapdájába esett.

És most az történik, hogy a Fény erői gyógyító energiákat küldenek és átalakítják ezt a plazma entitást és ezért tapasztalhatók jelenleg ezek a kilengések és zavarok a napszélben. A NASA nemrég kiadott egy képet illetve egy videoanimációt a napszél spirális mozgásáról, ami pontosan úgy néz ki, mint egy polip. Ez a tudományos megerősítése annak az információnak, amit az imént elmondtam. Ez valójában egy élőlény, ami reagál a kozmikus szélre, a kozmikus erőhatásokra.

A heliopauza pedig az a terület, ahol a napszél, a szoláris plazma mező és ez az entitás találkozik a csillagközi széllel vagy az úgynevezett galaktikus tudatossággal. A galaktikus szél, csillagközi szél részét képezi annak a galaktikus plazma entitásnak, amit néhány régi gnosztikus írásban Plérómá-nak neveznek. A Pléróma a Galaktikus Központi Nap fénykiáradása és ez lényegében fényt hoz az egész galaxis számára. A csillagközi galaktikus mező a Szeretet Óceánja. Szóval, amikor ez a még meg nem gyógyított naprendszerbeli entitás, ez a polip (Yaldabaoth) találkozik a Szeretet Óceánjával, akkor történik meg a gyógyulás. Így tudnám igazán leírni ezt a folyamatot.

És maga a terület, ahol ez megtörténik, az a heliopauza. Ezért irányul olyan sok figyelem jelenleg a heliopauzára. És bármi történjék ott, az szétáramlik az egész Naprendszerben és lényegében elindítja az Eseményt a Föld bolygón. Ez megváltoztatja a Föld magnetoszféráját és a bolygó plazma mezejét, a Van Allen-övet, és mindez közvetlen következménye lesz a heliopauzában zajló történéseknek.

Nagyszerű. Fred Bell is beszélt erről 15 évvel ezelőtt a „Rays of Light – Crystals of Light” („A fény sugarai – a fény kristályai”) című könyvében, megmagyarázva, hogy lényegében számos olyan lény van, amiben tulajdonképpen mi benne élünk. Mi magunk is olyan lények vagyunk, amiben más lények, pl baktériumok élnek csakúgy, mint ahogy a bolygónkon is van élet, és maga a bolygó is része a Naprendszernek. A Napot tekinthetjük a tobozmirigyének, a Földet pedig a szívcsakrájának. A Napunk a helyi rendszer, vagyis a Plejádok szívcsakrájának tekinthető, a Plejádok pedig a tobozmirigynek és ez az egész kapcsolódik a központi szuperuniverzum-klaszterben kialakuló élethez a Galaktikus Központi Napunkon keresztül, amit Alohae-nak hívnak és aztán ez az energia transzmutálódik a Napunkon át a Föld bolygón élő emberekhez, a tudatunkhoz... Megvan az erőnk ahhoz, hogy elhárítsuk a nagyobb katasztrófákat és kataklizmikus eseményeket, ha ráhangolódunk erre az életerőre. A Föld pedig rezonálni fog erre. Egyetértesz azzal, hogy a Földön élő emberek képesek hatással lenni arra, hogy a bolygó hogyan reagáljon a Naprendszer sugárzása révén fellépő P és S hullámokra? (Szerk - primer és szekunder földrengéshullámok)

Cobra: Igen, természetesen, hiszen minden tudat hatással van minden más tudatra. Úgy mondanám, hogy a galaxisunk minden egyes sejtjének és élő organizmusának beleszólása van abba, hogy mi történjen itt. Ahogy korábban is mondtam, amint gyógyulás következik be a bolygó felszínén, az galaxisszerte hatalmas energiahullámokat hoz létre, egyszerűen azért, mert a Föld a központi fókuszpontja a kozmikus anomália megoldásának. És egyáltalán nem véletlen az, hogy a Föld bolygó lett kiválasztva egy nagyon magasan fejlett kozmikus építész által arra, hogy fókuszpontja, illetve olvasztótégelye legyen több különböző fajnak, és ahol egymástól nagyon eltérő galaktikus kultúrák interakcióba léphetnek és megoldhatják ezt a kozmikus anomáliát.

Ezért akart mindenki idejönni. Ezért jöttek ide a drákonidák, ezért jöttek ide az orioniak, ezért jöttek a plejádiak. És azért akart mindenki itt lenni, hogy részt vegyen ebben a tapasztalásban, és egy nagyon-nagyon mély szinten, mindenki meg akarta oldani ezt a kozmikus anomáliát.

És most itt vagyunk a végső szakaszban, úgyhogy azért történik mindez itt, mert ez az egész galaxis fókuszpontja, ahol mindez megoldódik és megint egyensúlyba hozza az egész galaxist.

Valójában létezik egy nagyon régi galaktikus prófécia egy olyan időszakról, amikor az egész galaxis fénybe borul és a Fény galaktikus hálózata teljes lesz. A Föld bolygó illetve a Naprendszerünk az utolsó pontja a Fény galaktikus hálózatának. Mindenki arra vár, hogy ez az átalakulás itt beteljesüljön.

És mi magunk is részei lehetünk ennek az átalakulásnak. Corey, az imént beszéltünk egy picit a Napról, hozzáfűznél valamit a Cobra által elmondottakhoz?

Corey: Igen. Az, ami lejátszódik itt a Földön, az több más bolygón is lejátszódik az 52 csillagból álló helyi csillagklaszterben. A mi heliopauzánk ott ér véget, ahol az Alpha Centauri heliopauzája elkezdődik. Szóval, ezek a helyi csillagklaszterben található csillagok ugyancsak kapcsolódnak egymáshoz, nem csak a kozmikus hálózaton keresztül, hanem egy sokkal közvetlenebb, fizikai módon is.

A helyi csillagklaszterünkben lévő különböző bolygókon ugyancsak megjelentek ezek a drákonida és más csoportok, akik – ahogy a mi Naprendszerünkben – ott is nagy problémákat okoztak. Szóval nagyon sok minden játszódik le a helyi csillagklaszterünkben található más bolygókon is. És mindez össze van kapcsolva és együttesen egy csodálatos kozmikus szimfóniában egyesülnek.

Mi elsősorban arra koncentrálunk, ami a mi Naprendszerünkben zajlik, és nagyon sok információt kapunk arról, ami itt történik, de a helyi csillagklaszterben lejátszódó eseményeknek nagyon nagy jelentősége van az egész galaxis szempontjából is. És ez most mind kijavításra kerül ezekben az időkben.

Ok, tehát nagyon sok minden történik, de legtöbbünknek elsősorban a saját életünkre kell koncentrálnunk és arra, hogy emeljük a rezgésünket. Corey, valószínűleg nem tudsz róla, de Cobra feltett a honlapjára egy nagyon nagy hatású dokumentumot, amivel én és mások is nagyon együtt tudunk rezonálni, és ez a dokumentum Galaktikus Kódex névre hallgat. Ez egyfajta etikai kódexnek tekinthető, olyan, mint mondjuk a tízparancsolat... Ez egy nyilatkozat, amit állítólag galaxisszerte használnak és egy adott bolygón megnyilvánuló szabad akaratot is meghatározza. Hallottál-e már erről? Nekem és sokak számára e kódex rendelkezései hitelesek. Úgy gondoljuk, hogy ezeket a rendelkezéseket megszegték és jelenleg ezért zajlanak ezek a megbeszélések a rosszindulatú földönkívüli fajokkal.

Corey: Igen, hallottam róla, hogy felállították ezeket a rendeleteket. Ezek általában kissé különbözhetnek minden naprendszer, minden kultúra vonatkozásában, a fejlődésüktől függően. A lényegük viszont általában ugyanaz.

Cobra, megosztanád a gondolataidat a Galaktikus Kódexről? Tudomásod szerint ez valóban egy galaktikus kódex vagy naprendszerről naprendszerre járva különbözik?

Cobra: A galaxis spirituális evolúciója a galaktikus központban kezdődik. A Központi Nap körül található a legtöbb fény és ez az a hely ahonnan az ún. Központi Civilizáció kifejlődött. És amikor galaxisszerte terjeszkedni kezdett, megalkotott egy fényhálózatot és segített a galaxisban élő más fajoknak a fejlődésben és együtt felfedezték, hogy létezik egy bizonyos belső kódex, ami addig nem volt leírva sehová sem. Ez lényegében arról szólt, hogy hogyan zajlanak a dolgok, a különböző társadalmak hogyan társteremtenek illetve hogyan léteznek együtt.

Ez a Galaktikus Kódex – ami közzé lett téve a blogomon – lényegében egy, az emberi elmével összhangban lévő belső igazság interpretációja. Szóval azt mondanám, hogy a mögöttes igazság bárhol a galaxisban járva ugyanaz, de az a mód, ahogyan a különböző lények szemlélik, illetve ahogyan ezt interpretálják, az a saját fejlettségüktől illetve az igazságról alkotott megértésüktől is függ. De az alapszabályok nagyrészt ugyanazok.

Nagyon sokan beszélnek úgy, mintha a nem-beavatkozás egyfajta kozmikus törvény lenne. De nem az. A nem-beavatkozás direktívája csak egy ürügy volt az arkhónok részéről, hogy megszállás alatt tarthassák a bolygót. A valóság azonban az, hogyha egy bizonyos bolygón egy bizonyos entitás kapcsolatot akar teremteni, akkor annak meg kell adni a lehetőséget.

És az ok, amiért ennek a kapcsolatfelvételnek nincs meg a lehetősége a Föld bolygón, az nem a nem-beavatkozás direktívája miatt van, hanem azért, mert valaki megakadályozza a kapcsolatfelvételt. Ha az emberek elkezdik megérteni ezt, azzal hatalmas, planetáris lépést tehetünk a Teljes Nyilvánosságrahozatal irányába. Hogy megértsük, hogy a Teljes Nyilvánosságrahozatal miért nem történik meg most rögtön, ahhoz tudnunk kell, hogy ez nem azért van, mert nincsenek olyan lények odakint, akik kapcsolatba akarnának velünk lépni, hanem azért, mert valaki megakadályozza ezt a kapcsolatfelvételt azzal, hogy az emberiséget túszként tartja fogva.

Így aztán, amint ez a túszhelyzet megoldódik, a kapcsolatfelvétel meg fog történni. Ez a természet törvénye, a születéssel járó jogunk. Jogunk van ahhoz, hogy kommunikáljunk a csillagtestvéreinkkel és nővéreinkkel. Jogunk van kapcsolatba lépni velük. Ez az, amiért én küzdök.

Corey, mit tudnál hozzáfűzni a Cobra által elmondottakhoz. Hiszen ő azt mondja, hogy ezek a lények nem a szabad akarat miatt nem lépnek kapcsolatba velünk, hanem sokkal inkább biztonsági okok illetve egy túszhelyzet miatt. Mi a te nézőpontod ezzel kapcsolatban?

Corey: A Szuperföderációban a szabad akaratra vonatkozó törvények nagyon fontosak és említésre is kerülnek, de maguk a törvények nagyon lazák. Ugyanakkor vannak kiskapuk, és bizonyára meg is találták ezeket a szabad akaratra vonatkozó kiskapukat. Már maga az a tény, hogy nyílt csatákat vívtak a Föld bolygó légterében, kihasználták az embereket tízezer éveken keresztül egészen a közelmúltig, amikor is aláírták ezeket az egyezményeket nem sokkal Mohamed idejét követően. Mindez nagyon sok mindent elárul. Számomra ez nyílt és közvetlen beavatkozást jelent egy adott világ genetikai, spirituális fejlődésébe és egy szociológiai szintű folyamatos beavatkozást a civilizációnk életébe.

Az egyik cikk, amit már többször megosztottam a weboldalamon („A TerraKor akták- Áttekintés az Omega helyzetről”) – arról szól, hogy azért kellett megkötni ezeket az egyezményeket a különböző csoportok – pozitív konföderációs csoportok illetve sötét szándékú földönkívüli szindikátusok – között, mert a köztük dúló harcok mindkét oldalt erősen megtizedelték. És bármi áron el akarták kerülni a további harcokat. Egyetértetek-e abban, hogy ezért is lehet az, hogy egymással ellenséges csoportok bázisokon osztozhatnak a Holdon, miközben úgymond, tiszteletben tartják egymás területét? Én azt hallottam, hogy ennek ellenére gyakran előfordulnak betörési kísérletek ezeken a bázisokon.

Corey: A Holdon? Tényleg?

Igen, a Holdon. Merthogy vannak ott pozitív csoportoknak bázisai, náci bázisok, drákonidák bázisai egymás mellett a Konföderáció és a plejádiak bázisaival, pozitív csoportok bázisaival. Igaz lehet ez?

Corey: Igen, a Holdon mindenfelé nagykövetségek találhatók. Ezeknek egy jó része egy bizonyos negatív csoport irányítása alatt áll, de mindenféle megállapodások köttettek a Holddal kapcsolatban... Lényegében a Hold olyan, mint az Antarktisz. Fel van osztva több részre és tulajdonképpen diplomáciai területnek számít, de ugye harcok vannak az Antarktiszon is... Az egyetlen csoport, amely támadásokat hajtott végre a Holdon, azok mi, emberek voltunk. Alacsonyabb szintű katonai titkos űrprogram csoportok mindenféle dolgot kilőttek a Holdra. Ők az egyedüli csoport, akik nyíltan ellenséges szándékból cselekedtek. Egy nagyon kényes egyensúly van a Holdon és egyetlen csoport sem kísérli meg azt, hogy ott összekuszálja a dolgokat.

Tehát nem akarják, hogy a Naprendszerünkben galaktikus méretűvé eszkalálódjanak a konfliktusok. Cobra, mit tudnál elmondani a Holdon lévő diplomáciai viszonyokról és hogyan valósul meg ez a törékeny tűzszünet a különböző csoportok között?

Cobra: Először is szeretném egy kicsit körbeírni a Föld bolygó felszínén lévő helyzetet. Igen, valóban igaz, hogy különböző egyezmények kerültek aláírásra és ha ezeket az egyezményeket nem tartanák tiszteletben, az két dolgot eredményezne. Először is lennének reptiliánok, akik a nyílt színen ennének meg embergyerekeket reggelire, másrészt pedig lennének plejádiak, akik kimentenék még a közúti balesetek sérültjeit is. És ha mindkét szituáció egyszerre történne meg, az igen extrém akciókhoz vezetne, úgyhogy ez nem volna túlzottan tanácsos. Ezért kellett aláírni ezeket a kellemetlen egyezményeket.

A megállapodások egyik része megvédett minket, tehát arra szolgáltak, hogy megvédjék a fénymunkásokat és fényharcosokat. De az érem másik oldalán viszont ugyanezek a megállapodások megvédték a leginkább szem előtt lévő Cabal tagokat is. Tehát mindkét oldalra vonatkoztak.

Ezeket a kellemetlen egyezményeket egy bizonyos mértékig minden lény elfogadta, persze, nem teljes mértékben. Mindkét oldalon történtek bizonyos esetek. De ezt az egyezményt tiszteletben fogják tartani egészen az Esemény időpontjáig, amikor is a bolygó felszínét felszabadítják.

Meg tudom erősíteni azt, amit Corey elmondott a Holddal kapcsolatban, egészen eddig a pontig valóban így zajlottak ott a dolgok. Nem tudom megerősíteni azt, ami jelenleg ott zajlik, de valóban, nagyon sok érdekcsoport van ott, és meglehetősen szigorúan kijelölt területeken mozoghatnak csak, és tiszteletben kell tartaniuk ezeket a határokat, ellenkező esetben biztosítva van, hogy kölcsönösen megsemmisülnek. A legtöbb ott tartózkodó faj felismerte, hogy ez nem lenne túl jó választás. Így aztán tartózkodnak a nyílt színi csatározásoktól, a közvetlen konfrontációtól, mert megértették, hogy ott ez a végüket jelentené.

Igen, nagyon szomorúnak találom, hogy a Naprendszerünk olyan, mintha a földi viszonyok mikrokozmosza lenne és szégyen, hogy még a Holdon is határokat kell kijelölni. Remélhetőleg hamarosan ez is meg fog oldódni. Nagyon sok kérdés van amúgy a Holddal kapcsolatban. Corey, mi a te nézőpontod? A Holdunk valóban mesterséges? Máshonnan lett idehozva? Vagy ez valójában egy űrhajó? A te nézőpontod alapján, hogyan néz ki a Hold történelme és valóban rögzítve van-e a pályája?

Corey: A Hold egy természetes képződmény, ami ki lett vájva és egy hatalmas bárkának lett kialakítva. Az is lehet, hogy részét képezi annak az eredeti védelmi rendszernek, amit az ún. Ősi Építő Faj hozott létre, ami egészen addig a pillanatig működött, amíg ez a Szuperföld felrobbant. Ez leomlasztotta a Naprendszerünket körbe vevő védelmi rácsot, ami a helyi csillagklaszterünkben található naprendszereket is védte.

Amikor ez a technológia leomlott, a különböző fajok – akikre genetikai gazdálkodókként hivatkozunk – elkezdtek bejönni erre a területre, keveredtek velünk, a genetikánkkal és bármit megtehettek velünk, amit csak akartak. Bocsánat, kicsit elkalandoztam. Mi is volt az eredeti kérdés?

Semmi gond, nagyjából meg is válaszoltad. Szóval a te számodra a Hold egy természetes úton kialakult bolygó, vagy hold, aminek a belseje ki lett vájva és feltehetőleg ősi építők egy bárkaként használták.

Corey: Egymásnak ellentmondó információkkal találkoztam, amik olyan különböző csoportoktól származtak, akik régészeti expedíciókat vezettek a Holdon. Az információk általában az adott csoport nézőpontjától illetve vallási hitétől is függtek, így aztán számos különböző perspektívából szemlélték a Holdunk történelmét.

Ok. Cobra, szeretném a te nézőpontodat is hallani a Holdról. Megegyezik-e a véleményed Corey-éval, vagy egy kicsit más nézőponttal rendelkezel ebben a témában?

Cobra: A Hold egy természetes képződmény, aminek a pályája a Földhöz van rögzítve, ami általában egy természetes jelenségnek számít a Naprendszerünk nagy részében. Nem lett kivájva, ugyanakkor belülről méhsejtszerű szerkezete van, ami azt jelenti, hogy a felszíne alatt alagutak lettek kiásva. Ezek az alagutak természetes lávacsöveket jelentenek, földalatti városokat, amiket különböző civilizációk használnak már nagyon-nagyon rég óta. Én úgy mondanám, hogy a Hold egy természetes műhold. Egyáltalán nem mesterséges, ugyanakkor igen, a múltban nagyon sok célra használták fel.

Ok. Nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek. A következő kérdés inkább Corey-nak szól, de akár mindketten válaszolhattok rá. Nagyon sok csoportosulásról beszéltél már az eddigiekben. Beszéltél a Bolygóközi Vállalati Konglomerátumról, és hogy a nácik beszivárogtak ebbe, aztán az ellenséges szándékú Sötét Flottát is említetted, és a Szuperföderációs csoportokkal lezajlott találkozóidról is beszéltél. Ezzel kapcsolatban érkezett egy kérdés, mely így szól: "Úgy tűnik, hogy Corey szerint sok földönkívüli faj és föderációs csoport van, amelyek különböző célokat követ. De úgy tűnik, hogy Corey nem hisz abban, hogy létezik a pozitív fajok Galaktikus Konföderációja, amely a Fény érdekében munkálkodik. Legalábbis eddig nem említette ezt a Gömb Lény Szövetség kapcsán. Szóval a kérdésem Corey-hoz, hogy hiszel-e a Galaktikus Konföderáció létezésében és abban, hogy többségben vannak a rosszfiúkkal szemben? Mi a véleményed az általuk tett erőfeszítéseikről? Valóban jószándékúak?"

Corey: Nos, ugyancsak azt kell mondjam, hogy sokszor dobálózunk a "pozitív" és "negatív" jelzőkkel és az ehhez hasonló címkékkel. A Szuperföderáció lényegében egy szuperföderáció. Több más föderációból tevődik össze, és ezek a föderációk több százezer, ha nem még több csillagrendszer képviselőiből állnak. Szóval ezt a Szuperföderációt jó eséllyel olyan csoportok alkotják, mint amilyenekre itt a kérdező is utal, de ők magukat nem olyan módon határozzák meg, ahogyan az emberek itt a Földön, vagy ahogyan pl az interneten emlegetik őket.

Ezen csoportok közül nagyon sokan - ahogy azt korábban is mondtam – a mi nézőpontunkból szemlélve pozitívak. Úgy tűnik, hogy nagyon is segíteni akarnak nekünk, ugyanakkor megvannak a maguk céljai is, hiszen minden lénynek megvan a maga célja. Néhányan közülük viszont igazán nem bánnák, ha azt látnák, hogy a földi emberiséget lecserélik – ahogy ők emlegetik - sokkal felelősségteljesebb gondnokokra. Szóval nagyon nagy spektrum fut végig ezen a Szuperföderáción.

A többségük, a mi nézőpontunkból nézve pozitívnak tekinthető. Azt akarják, hogy fejlődjünk. Ők is és mi is részét képezzük ennek a Nagy Kísérletnek. És ha ők fejlődni szeretnének, az egyben azt is jelenti, hogy tőlünk is azt szeretnék, hogy mi is fejlődjünk. Talán így tudnám a legjobban összefoglalni.

Ok, köszönöm szépen. Közben eszembe jutott, hogy itt van ugye a Ganümédész - amiről Cobra is beszélt és egy Luis nevű barátom is – ami egy mesterséges hold, és egyben egy kiképzőhely is vezetők és tanítók számára. És van egy csoport, amelyiket szinte szerető anyai ösztönök vezérelnek és számukra mi olyanok vagyunk, mint egy fájós láb. Mi vagyunk a galaxis fájós lába és ők azért vannak itt, hogy segítsenek meggyógyítani ezt a fájós lábat, azáltal, hogy egyfajta mentorként szolgálnak az emberi tudatmező számára. Úgyhogy amikor én a „negatív” szót használom – bár tudom, hogy ez már-már ítélkezésnek tűnhet – akkor én elsősorban azokra csoportokra gondolok, akik a kormánnyal együttműködnek pl a népességcsökkentő terveik kapcsán.

Corey: A Szuperföderáció sokkal magasabb szinten áll ennél. A Titkos Űrprogramokban részvevők nagy része nem is tud ezekről a csoportokról. Ők általában csak azokról a csoportokról tudnak, akikkel együttműködnek, például a drákonidákról vagy olyan más csoportokról, akik különösebben nem vesznek részt ebben Szuperföderációban.

Ok. Amikor a „negatív” szót használom - nem akarok egyetlen csoportot sem megtagadni, kizárni az abszolútumból, vagy megváltoztatni - de amikor egy faj megszegi a Galaktikus Kódexet, akkor az a csoport negatívnak minősülhet... És tudom, hogy csomó olyan dolog illetve részlet van, amiről szeretnénk hallani tőled: kivel találkoztál, melyik csoporttal, mit mondtak neked, mi az álláspontjuk, mit fedhetsz fel a pozitív terveik közül. Megosztanál velünk erről bármilyen információt?

Corey: Nos, van néhány információ, amit megosztottam és még meg is fogok osztani a Kozmikus Közzététel (Cosmic Disclosure) sorozat epizódjaiban, amit azonban előtte meg kell majd még egy kicsit vágnunk. Nagyon sok leírást illetve műveleti információt adtam már ki, amiről azt mondták, hogy megoszthatom őket, de néhányan e csoportok közül nem vették ezt jó néven. Szóval van még néhány dolog, amit alaposabban meg kell vizsgálnom mielőtt megosztanám az információkat, különösen annak tekintetében, ami nemrégiben történt köztem és Gonzales között, egy incidens során, amikor is egy rivális frakció elfogott és kikérdezett, ami nagyon nagy feszültséget eredményezett köztem és a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa között. Szóval nagyon óvatosnak kell lennem, hogy ne öntsem ki a gyereket is a fürdővízzel együtt.

(Szerk - Az említett incidens pár héttel ezelőtt történt Corey-val, amikor is egy eddig ismeretlen katonai csoport tagjai „elrabolták” őt és gyógyszerek hatás alatt vizsgálatoknak vetették alá. Testfolyadék- illetve hajmintát vettek, továbbá a beszéde alapján hangmintákat is rögzítettek tőle. Egy tablet segítségével különböző katonai személyekről készült képeket mutattak neki, egy másik kamerával pedig Corey automatikus szemreakcióit rögzítették, ami jelzett, ha ismerős személyt látott a képeken. Ennek következtében a Titkos Űrprogram Szövetség 3 magas rangú személyét beazonosították köztük Gonzales-t is – valószínűleg valódi személyazonosságukra is rájöttek. Ez óriási feszültséget gerjesztett és nagyon sokat rontott Corey és a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának eddig sem túl rózsás viszonyán. Gonzales-szel való viszonyában is törés keletkezett, erről Corey talán részletesebben is fog beszélni a következő beszámolójában. Mindez azért is érdekes, mert Corey – a gyógyszerezés és kémiai kezelés, illetve a valószínűsíthető emlékkitörlés miatt - semmire sem emlékezett a történésekből, hanem csak utólag mondták el neki és szembesítették őt a kellemetlen következményekkel...)

Cobra, hallhatnánk a te véleményedet a pozitív és negatív szövetségekről? Említetted korábban, hogy a drákonidák nem tárgyalnak.

Cobra: Először is, azt kell mondjam, hogy létezik egy pozitív szándékú Galaktikus Konföderáció. Ez nagyon is valós. Valójában már többször is megmentették az életemet, úgyhogy ők nagyon is valódiak, legalábbis számomra. Nagyon sok faj alkotja ezt a konföderációt. Az én nézőpontom alapján ez a legerősebb csoportosulás a galaxisban, méghozzá azért, mert ők a kozmikus szeretet valóságában élnek. És nincsenek úgymond, hátsó szándékaik, mögöttes terveik. Ők egyszerűen csak azt szeretnék, ha mindenki átélhetné ezt a tapasztalatot. Természetes késztetésük van arra, hogy galaxisszerte megosszák és terjesszék ezt a galaktikus szeretet érzését és meggyógyítsák azt az anomáliát, ami itt létezik. Ez a legfőbb motivációjuk.

Ahogy a Fény galaktikus hálózata egyre inkább kiterjedt a galaxisban, egyre több és több faj integrálódott be ebbe a hálózatba. E folyamat során elismerték és tiszteletben tartották a szuverenitásukat illetve integritásukat és egyenlő félként léphettek be a galaktikus evolúció folyamatába. Azok a fajok, amelyek nem akarnak együttműködni általában olyan fajok közül kerülnek ki, akiknek hátsó szándékaik vannak, különösen azoknak a fajoknak, akik dominálni akarnak más fajok felett, mint például a drákonidák.

Vannak még tárgyalások a drákonidákkal, de az ő tárgyalási stílusuk nem arról szól, hogy megoldást akarnak keresni a problémákra. Az ő részükről ez sokkal inkább arról szól, hogy az akaratukat rákényszerítsék másokra. Szóval egy bizonyos ponton őket is kényszeríteni kell. Olyan helyzetbe kell hozni őket, ahol nem tudnak másokat bántani, ugyanis ha más fajoknak ártanak, azzal megszegik a Galaktikus Kódex rendelkezéseit.

Azokkal a fajokkal, akik átlépnek bizonyos határokat, foglalkozni kell. És azokkal a fajokkal, akik itt a Naprendszerünkben átléptek bizonyos határokat, azokkal éppen most foglalkoznak. Ez ennyire egyszerű.

Cobra, figyelembe véve azt a hatalmas erőt, amivel előálltak, hogy semlegesítsék ezeket a negatív erőket – és azt hiszem, hogy a Gömb Szövetség technológiái is mindenképpen ide sorolhatók, hiszen képesek arra, hogy visszapulzáljanak a támadások esetén - mi fog történni ezekkel a negatív fajokkal? Lényegében letartóztatják őket? Említettük korábban, hogy néhányuk vissza lesz küldve a központi napba, ahol a lélekfejlődésüket újraindítják. De lesznek-e olyanok, akik kicsúsznak ebből és továbbra is folytatni fogják a tevékenységüket a galaxis más részein? Vagy pedig az a szándék, hogy ezeket a lényeket egy karanténba helyezik más világokon, ahol tovább dolgozhatnak magukon? Mi fog történni ezekkel a lényekkel? Esetleg újra át kell éljük ezt a helyzetet millió évek múltán?

Cobra: Nem. Ez a végső tisztítási folyamat a galaxisunkban. Minden egyes érző lénynek - aki ezekbe a fajokba tartozik - választási lehetősége lesz. Ha hajlanak az együttműködésre, akkor segítséget kapnak. Nagyon sok kísérlet, pozitív kísérlet volt arra, hogy egy kis teret adjanak nekik ahhoz, hogy átgondolhassák és felismerjék, hogy a pozitív ösvény az, amelyen érdemesebb haladni. Ha viszont nem akarnak együttműködni, abban az esetben egy újrastruktúrálási folyamaton kell átesniük, mert a sötétségnek van egy bizonyos időrése az univerzum történetében, és ez az idő nemsokára letelik. Úgyhogy számukra a játék véget ér. Nincs semmi céljuk többé az evolúcióban. Ez pusztán egy anomália, amit ki kell javítani.

Köszönöm szépen. Cobra tehát nagyon pozitívan szemléli a jövőt. Corey, tudom, hogy nagyon sok dologban veszel részt a titkos űrprogramokban és igazán sajnálom ezt a legutóbbi veled történt incidenst. De vajon te is ilyenfajta bizalommal tekintesz a jövőbe? A gömb lények megmutatták-e neked, hogy mindez meg lesz gyógyítva egyszer és mindenkorra, és hogy egy galaktikus szintű tisztítás és gyógyítás fog bekövetkezni a Föld bolygó felszabadítása során?

Corey: Igen, ez a végső olvasata annak, amiért ők itt vannak. Ez a fő céljuk, ez a küldetésük. Szóval hiszek benne és meggyőződéssel vallom, hogy ennek ez lesz a végső kimenetele.


Nos, hölgyeim és uraim, ez egy nagyszerű interjú volt Corey-val és Cobra-val, remélem élveztétek. Azt is el szeretném mondani, hogy mindkét úriember elfogadta a meghívást egy újabb interjúra, amire valamikor a későbbiekben fogunk sort keríteni. Mindkettőjüknek rendkívül sűrű a programja, úgyhogy nem volt egyszerű összehozni őket, de meg fogunk próbálni újra összeülni egy közös beszélgetésre.