2016. június 20., hétfő

A harmadik hullám...

Írta: Matus Imre

Telik, múlik az idő… Lassan, de biztosan közelítünk a várva várt eseményünkhöz, az ún. „harmadik hullám”-hoz. Nehéz, viszont nagyon nagy idők ezek. Sokan dolgoztunk és még dolgozunk most is azon, hogy eljussunk idáig, majd szépen tovább menjünk ezen a szent úton. Szerencsére Mi tudjuk, miért is hoztunk oly sok áldozatot ezidáig. Mi már felébredtünk és szépen csendesen tesszük a dolgunkat. Hála Istennek egyre többen vagyunk, ami igazán örvendetes. A változások már szinte rajtunk ülnek. Nem telik el úgy hét, hogy ne hallanánk innen is, onnan is egy-egy jó hírt. Véleményem szerint a háttérhatalomnak már nagyon szorít az a bizonyos cipő. Most már meg fog törni a lendületük. Repedezik, vékonyodik, szakad a fátyol és egyre több Fény érkezik be hozzánk. Már régóta azt írják (írták), hogy csodálatos dolgokat fogunk megtapasztalni, grandiózus változásokat fogunk érezni, látni. Mind magunkon és a világban egyaránt. Más lesz az „ember” és más a „Világ” megítélése. Megismerhetjük a kozmikus testvéreinket és úgy élhetünk végre, ahogyan azt már megannyiszor megálmodtuk. Igen, belépünk azon a bizonyos ajtón, amire az van írva: ARANYKOR. Büszkén léphetünk át a küszöbön, hiszen mindannyiunk szívében ott van már hozzá a belépőkártya. Igazából még nem tudjuk milyen odaát, csak azt tudjuk, sokkal, de sokkal jobb lesz. Lehet, leírhatatlan a különbség a mostanihoz képest, de megtapasztalni, egészen más lesz…
Egy pár napja, talán két hete is van már, különös változásokat vettem észre magamon úgy fizikailag, mint mentálisan. Először csak a végtagjaimban éreztem valami olyasmit, mint amikor a lábból kimegy a zsibbadás és szúr. De aztán az egész testemben éreztem ezt belülről. Érdekes volt, mint inkább zavaró. És minden ilyen szurkálós „menet” után, hihetetlen nyugalom öntött el belülről. Azóta a bizsergő szurkálások megszűntek, de a nyugalom megmaradt…

Ezelőtt, ha az eseményre és a velejáró változásokra gondoltam, mindig türelmetlenné váltam és feszült várakozás lett úrrá rajtam. Ez hála Istennek megszűnt, mert most már bizton érzem, tudom, hogy rövidesen meg fog történni…


Eredeti bejegyzés: