2017. január 3., kedd

Készülj a változásra *** A vezetés tájékoztatásához szükséges protokollok

A Prepare for Change / Készülj a változásra stábja tavaly életre hívta a Community Leaders Brief / Közösségi Vezetők rövid tájékoztatója c. honlapját Cobra információi alapján. Az oldal azt a célt szolgálja, hogy a vezetők (bármilyen hivatalban, cégnél, közösségnél, településen is legyen valaki vezető), megfelelő tájékoztatást kapjanak a közelgő eseményekről, a civilizáció egészét érintő változásokról. Az Esemény előtt, közben és azt követően.
Közel 30 nyelvre fordították már le, a magyar oldalak átszerkesztése folyamatban van és folyamatosan tesszük fel a fordításokat.
A hatodik cikket itt olvashatjátok, amely felkészíti lélekben azokat, akik szerepet akarnak vállalni az Esemény idején. Ez "a vezetés tájékoztatásához szükséges protokollok" címet viseli: 
Fordította: Takács Anikó
"Mások felemelésével mi is emelkedünk” – Robert Ingersoll

Mindnyájatok számára, akik úgy döntötök, hogy részt vesztek e csoport küldetésének támogatásában és hívást éreztek a cselekvésre, összeállítottuk a tanulmányozandó protokollok listáját, valamint azon irányelveket, melyeket be kellene tartani a helyi vezetéssel való kapcsolatfelvétel, illetve megbeszélések alkalmával az Esemény idején. Legfőképp maradjatok viselkedésetekben békések és kedvesek, mikor megosztani próbáljátok velük tudásotokat.
A "Közösségi vezetők rövid tájékoztatójának” terjesztésére vonatkozó viselkedési szabályok
Protokolljainkat az örökérvényű Igazság Elvére alapoztuk. Az egész Univerzumban ez a legfőbb erény, melyet a Szeretet lényei az Igazság Fényében minden téren és időn át elismernek. Ezek a lélek leckéi és minőségei, amiket magaddal viszel, miután elhagyod az élők világát. Ahogy megmaradsz ezekben az igazságokban, ezek az igazságok is megmaradnak benned.
Hűség - Légy hű a békés és erőszakmentes változáshoz, azon elvekhez, melyeket a szíved ismer, valamint küldetésünk céljához. Légy hű meggyőződéseidhez, függetlenül attól, ki mit mond.
Türelem - Légy türelmes azon hatalmi pozícióval rendelkező személyekkel, akikkel próbálsz kapcsolatba lépni. Értsd meg, hogy elfoglaltak. Légy tudatában, hogy nekik fogalmuk sincs róla, mi is történik most valójában! Mielőtt közvetlen közelükbe férkőzhetnél, különféle szűrőkön kell keresztülmenned, ami időbe telhet. Légy türelmes azokkal is, akik veled együtt részt vesznek ebben a küldetésben.
Őszinteség - Légy őszinte a kapcsolataidban és csalhatatlan a szavaidban. Emlékezz, hogy te a pozitív, jószándékú erőket képviseled. Ne játszd túl a szerepedet csak azért, hogy hozzáértőbbnek tűnj. Mindig az igazat mondd, amennyiben tisztában vagy vele és ahogy azt a szíved diktálja.
Kitartás - Ne add fel! Ha erősen kapaszkodsz a kormánykerékbe, át fogod vészelni a vihart. Ne menj bele vitás helyzetekbe. Ne hagyd, hogy egy goromba elutasítás eltérítsen szándékodtól. Tartsd észben a küldetésed fontosságát, meríts erőt önmagadból!
Együttérzés - Légy együttérző azokkal, akik felett eluralkodik a láthatáron kirajzolódni látszó rettegés és káosz. Képzeld csak el, hogy éreznéd magad a helyükben, ha fogalmad sem lenne róla, mi történik éppen. Ismerd fel a rájuk nehezedő terhet és segíts nekik enyhíteni rajta.
Önuralom - Próbálj ellenállni a személyes vágyakat, vagy önös érdekeket kielégítő programoknak. Maradj meg a tisztesség és erkölcs útján. Személyes csatáidat és sérelmeidet tartsd távol a tárgyalóasztaltól. Bánj tisztelettel a vezetőkkel, még akkor is ha ez nem kölcsönös. Légy körültekintő, ne vállalj olyan felelősséget, melyre nem vagy felkészülve, vagy nem vagy gyakorlott benne.
Nyugalom - Maradj nyugodt! Ne feledd, hogy az Univerzum és minden élet egyensúlyban kell, hogy legyen. Maradj meg a középpontodban és csitítsd el szíved viharát. Ne gondold, hogy te mindent tudsz az Eseményről, mert ez nem így van. Tudod, hogy ez a szeretetről és igazságról szól. Hadd vezessen ez a nyugalom szavaidban, tetteidben, úgy, ahogy hozzáállásodban is.
Bátorság - Ne félj! Ne engedd, hogy hatalmába kerítse elméd a kétely, vagy bizonytalanság. Ez nagyon fontos! Erőfeszítéseid és cselekedeteid valójában életeket menthetnek! Ne vállalj túlzott kockázatot és ne légy vakmerő. Légy bátor és tudd, hogy sokkal felkészültebb vagy azoknál, akiket megszólítasz és ne hagyd, hogy megrémítsen a "tisztségük". Arra azonban vigyázz, hogy ne vállalj olyan felelősséget, melyre nem vagy felkészülve, vagy nem vagy benne gyakorlott.
Alázatosság - Tisztelnünk kell mások nézeteit és tapasztalatait. Nem léphetünk fel arrogánsan, vagy mindentudóan azon köztisztviselőkkel szemben, akiket befolyásolni szándékozunk. És azt sem feltételezhetjük, hogy a hatalmon lévők nem fognak jól fogadni bennünket. Álláspontunkat alázattal kell előterjeszteni, ez létfontosságú céljaink elérésének tekintetében.
Akármennyire is gondoljuk úgy, hogy igazunk van, mindig vannak egyéb nézőpontok is, amiket figyelembe kell vennünk. Szerénynek kell maradnunk a helyi vezetőkkel szemben. Ne legyünk túlzottan alázatosak, és ne hagyjuk, hogy lebecsüljék feladatunk fontosságát, de a legjobb eredmények elérése érdekében ki kell tartanunk meggyőződéseink mellett és tisztelettel kell lennünk mások iránt.
Mérsékeltség - Ne légy fenyegető! Üzenetedet közöld megfelelő körültekintéssel, légy tapintatos, és semmi esetre sem erőszakos. Ne kérj egyszerre túl sokat a kapcsolattartóidtól. Hagyd, hadd emésszék meg a hallottakat. Próbáld meg a jelekből leszűrni, hogy ténylegesen figyelnek rád és felfogják, amit mondasz, vagy csak próbálnak nem megbántani. Ha szükséges, fogalmazd újra a mondanivalód.
Jótékonyság - Áldozd fel magad és idődet az ügy érdekében. Bátran ajánld fel tudásod és szereteted. Szánj időt a vezetőkre és magára a küldetésre. Ki lenne nálad megbízhatóbb? Szenteld magad a béke ügyének.
Hit - Ha ez nincs meg neked, akkor nehéz lehet hatékonynak lenned ebben a csoportban. Többségünk egyszerűen csak tudja, hogy mindez igaz! Nincs szükségünk bizonyítékokra. Nincs szükségünk TV-re, hogy megmondja, mit tegyünk. Nem kell másokra hallgatnunk. Hiszünk a jó hatalmában. Bízunk a Forrás, a Teremtés, a belső Fény erejében és a Szeretetben. Bátran szembeszállunk a kétellyel és félelemmel, tudván, hogy örökkévaló Fénylények vagyunk. Tudjuk, mert már kiálltuk a tér és idő tűzpróbáját. És tudjuk, hogy a Szeretet a válasz, mely minden ajtót kinyit előttünk, és benne rejlik megváltásunk.
Békés - Mindenekfelett légy erőszakmentes és ne alkalmazz megfélemlítést. Nem tudunk a világ nehéz helyzetén változtatni azáltal, hogy fenntartjuk azt, aminek épp véget akarunk vetni. A legtöbb helyzetben az ésszerűség lesz a döntő. Ha a körülmények veszélyesek magadra, vagy másokra nézve, vonulj vissza. Ha kényszerítenek, hogy elhagyj egy adott területet, ne állj ellen, maradj nyugodt. Amennyiben a vezető hozzáállása nem megfelelő, hamarabb el lesz távolítva pozíciójából, mint azt gondolnád.
Azon egységek, akik arra lettek kiképezve, hogy az effajta személyeket a kellő időben eltávolítsák pozíciójukból, készen fognak állni. Ez a legfontosabb célja küldetésünknek. Tisztelettel ki kell jelentenünk: ha életed közvetlen veszélyben van, jogodban áll megvédeni magad. Légy óvatos és hívd segítségül a Fényt!